ELLENÁLLÁS

A vasárnap esti Kunigunda utcai spontán tüntetés után több ellenzéki képviselő, baloldaliak és jobbikosok egyaránt bementek az MTVA székházába, és ott töltötték az éjszakát, miután felelős szerkesztő nem állt velük szóba. Az ellenzéki képviselők a rabszolgatörvény visszavonását, független igazságszolgáltatást és közmédiát követelő öt pontjukat akarták beolvasni – sikertelenül. Reggel fegyveres őrök erőszakosan dobták ki Szél Bernadettet és Hadházy Ákost az épületből. Azóta az ellenzéki képviselők folyamatosan másznak át a tévészékház kerítésén, hogy bejuthassanak kollégáikhoz. Este hattól újra tüntetés.

A biztonsági őrökkel való dulakodás közben csúszott meg és ütötte be a térdét.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a székházban folyamatosan élőben közvetít, eközben ki is tűzött egy EU-s zászlót az ajtót őrző biztonsági őrök mellett, ha már a székházon nem látható egyébként ilyen zászló.

Hadházy és Szél erőszakos kidobása után most Varju László DK-s képviselőt rángatták meg és ütlegelték a biztonsági őrök, amikor be akart menni a hármas számú stúdióba. A képviselők egy várakozó teremben vannak, és továbbra is próbálnak bejutni az M1 műsorába, hogy felolvashassák öt pontjukat.
A bent történő eseményekről jelenleg Bősz Anett liberális képviselő közvetít:
Jelenleg már húsznál is több képviselő bent van a székházban. Oláh Lajos DK-s képviselő újra, (a reggel és hajnal folyamán már negyedszerre) hívnak rendőrséget. Eddig a rendőrök még nem mentek be a székházba.
Szél Bernadett szerint az első törvénytelenség akkor kezdődött, amikor éjjel nem engedték vissza őket az MTVA székházába, miután a képvsielők kimentek a tüntetőket megnyugtatni, informálni, mi történik éppen odabent (később trükközve sikerült visszjutniuk). Szél elmondása (és élő videója tanúsága) szerint reggel egyre több fegyveres biztonsgági őr vette őket körül, akik kzölték velük, hogy nem mehetnek fel azon a lépcsőn, amelyik valószínűleg a szerkesztőkhöz vezetett volna, mivel az csúszik. Hadházy Ákos megpróbált felkapaszkodni a lépcsőn, ekkor azonban négy biztonsági őr megragadta, és kivonszolta az épületből.
Borzalmasan aggályosnak tartja, hogy nem engedték be a rendőröket a székházba, miután szó szerint kidobták a két képviselőt onnan. Élő felvételünkön látható, hogy pár perccel ezelőtt több szocialista képvsielő is bemászott a székház területére a kerítésen keresztül, miután nem engedték be őket a bejáraton.
A képvsielő szerint a rendőrök nem az embereket, hanem a közmédiát védik, ugyanis simán ott hagyták őket, amikor Hadházy feljelentést akart tenni a kidobása miatt, most viszont, amikor bemásztak a képviselők, hirtelen rengeteg készenléti rendőr jelent meg.
Szélnek és Hadházynak továbbra is minden személyes holmija bent van. Szél Bernadett láthatóan még mindig elég zaklatott állapotban van, ráadául a képvsielők is nagyon szét vannak szóródva (ki az épület különböző pontjain, ki az épület előtt), ezért a következőkben igyekeznek megtalálni egymást, mivel muszáj megbeszélniük, hogyan értékelik a kialakuló helyzetet, illetve mi a következő lépés.
A reggel folyamán legalább hat MSZP-s és DK-s, illetve két jobbikos képviselő is átmászott a tévészékház kerítésén, hogy bejussanak a bent tartózkodó országgyűlési és EP-képviselőkhöz. Az MTVA épületét a biztonságiak bezárták, arról is érkeznek információk, hogy a munkába érkező alkalmazottak sem tudnak bejutni. A parlamenti képviselőknek egy hátsó bejáraton sikerült az épületbe jutniuk.
Az egész éjszaka az MTVA székházában várakozó Szél Bernadettet és Hadházy Ákost ma reggel konkrétan kirángatták az épületből. Dulakodás közben ráadásul Hadházyt el is lökték.
A legdurvább jelenetek nem is az épületben, hanem az épület bejáratánál zajlották, a biztonságiak konkrétan úgy lökték fel Hadházyt, és úgy úgy bántak Szél Bernadettel, mintha két részeget dobnának ki a kocsmából, nem pedig két választott országgyűlési képviselőt egy közintézményből. Ez itt látszik:


