
Az Orbán-kabinet százmilliárdos megrendelésekkel igazolta Párizsban: sokat hajlandó fizetni azért, hogy az EU rábólintott az erőmű bővítésére.
A Bizottság 2017-ben fejezte be az uniós szabályokat többszörösen sértő módon, tender nélkül odaítélt és állami támogatással felépíteni tervezett paksi bővítés uniós engedélyezését. Ahogyan azt a Népszava – Jávor Benedekre, a Párbeszéd EP-képviselőjére, a tenderelhagyás miatt indított bizottsági eljárás kezdeményezőjére hivatkozva – annak idején megírta, már az uniós vizsgálat alatt érkeztek róla információk arról: Brüsszel engedékenységéért az Orbán-kormány hajlandó minden árat megadni. Ebbe pedig az európai nagyhatalmaknak adott gáláns magyar állami megrendelések is beleférnek. Az első információk arról szóltak, hogy a francia Alstom, illetve a német Siemens válhat a paksi beruházás beszállítójává, de szó volt az energiaszektoron kívüli, például hadiipari beszerzésekről is. Azóta a turbinatender nyertese az Alstom és az amerikai GE konzorciuma lett (a GE időközben fölvásárolta az Alstom turbinagyártó részlegét), sajátos körülmények között: egyetlen versenytársuk, az orosz Power Machines formai hibákkal tűzdelt, a szándékos érvénytelenség látszatát keltő pályázatot adott be.
Minden napra egy új gép
A most megrendelt 20 darab Airbus helikopter egy már-már követhetetlenül bővülő magyar légi flottába érkezik majd. A két, év elején vásárolt nagy Airbus A319 mellett már használják azt a futárgépnek mondott Dassault Falcon 7X-et, amely valójában egy business jet. Ezek után a Zoom kiderítette, hogy valójában nem egy, hanem két business jet-et vásárolt a kormány, de a másodikat eltitkolták, azt polgári gépként vették nyilvántartásba. Azt csak jóval hír megjelenése után, a RTL-nek nyilatkozva kedden ismerte el Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hogy valóban létezik a második Falcon. Szerinte viszont az átalakítás után az is honvédségi gép lesz majd. Egyúttal bejelentette azt is: vesznek egy további Airbus A319-est valamint három teherszállító-repülőgépet.
Érdemes megemlíteni, hogy a miniszter az RTL-nek arról is beszélt, hogy miért honvédségi gépekkel szállítják a miniszterelnököt. Mint mondta, 2005-ben született egy utasítás, „amely meghatározza, hogy a védett személyeket légi úton a magyar honvédség köteles szállítani.” Ez viszont felveti a kérdést: ha ez így van, akkor a kormány miért cáfolta, hogy a gépeket a kabinet használja. Mint emlékezetes, épp Benkő elődje, Simicskó István volt honvédelmi miniszter szögezte le februárban az Airbus-szok érkezésekor: „Ezek a gépek nem kormánygépek, ezek a gépek a Magyar Honvédség hadrendjébe kerültek és a Magyar Honvédség fogja használni, elsősorban, másodsorban is, és nyilván a repülőgépeink, csapatszállítógépeink használati rendjében semmiféle változás nem fog bekövetkezni.” - B.Z.


