A Magyar Filozófiai Társaság életműdíjjal tüntette ki a múlt héten Almási Miklós Széchenyi-díjas esztétát, filozófust, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját. Vele beszélgettünk.
Nincs az életműdíjának egy kis politikai stichje?
Nem hiszem, abszolút szakmai elismerés.
Azért ma egy volt Lukács György-tanítványt az életművéért kitüntetni…
Korábban Heller Ágnes, Vajda, Mihály kapta ezt az elismerést, most meg Fehér Márta tudományfilozófus, meg én. A kollegina nem Lukács-kötődésű tudós. Ami engem illet: huszonöt könyv, az már életmű. Azt hittem, könyveket írok, de kisült, hogy életművet.
A mai hatalom nem csak a „marxista” vagy a marxista Lukácsot tagadja meg és ki. Hanem az utolsó filozófusok egyikét, aki még a világot totalitásként írta le. Mintha a politika kisajátította volna és a maga érdekei szerint diktálná, hogyan kell látni egészében a szétesett a világot. Maradt még, kellene, hogy legyen jogosultsága a filozófiának?
Nem jogosultságról beszélnék. Régen világmagyarázatra törekedtek a filozófusok. De azok a generációk, Sartre-tól, Marcuse-ig, Heideggerig kihaltak, világmagyarázat meg nincs. Viszont a filozófia, ha komolyan csinálják, ad egyfajta látásmódot. A csőlátóknál egy emelettel magasabbról látja a dolgokat. Ezt a segítséget adja a filozófia.
Adja valóban?
Ha komolyan csinálják, de ez nem mindig sikerül. Tanítottam 25 évet. Tanítottam, aztán kirúgtak, aztán húsz év múlva visszavettek. De ma már nem úgy tanulnak a diákok, mint amikor én filozófia hallgató voltam az ELTE-n. Vittem egy szöveget, a Financial Timesból, a környezetszennyezés lábnyomáról, mennyi természeti erőt fogyaszt egy ember. Az első két sorban ülők egymásnak estek, úgy vitatkoztak. A harmadik, negyedik sorban meg ültek, lehajtott fejjel. Mi van, alszanak? Nem, a pad alatt facebookoztak. Jó, hát istenem, ez a divat. Megkérdeztem, nem érdekel benneteket? Dehogynem, fél füllel hallottuk is, amit a tanár úr mondott, de aki nincs online, az nem létezik. Hát jó, ha online muszáj lenni, az órán meg nem, akkor hagyjuk az egészet. Van ellenkező példa is, olyanok, akik kredit, meg jegy nélkül is rengeteget tanulnak. Hét ilyen tanítványomból hatan külföldön vannak. Kaptak valamiféle filozófiai szemléletet, de filozófia, ilyen talán már nincs is.
Akkor hagyjuk a mesterséges intelligenciát?
Nem. Csak tudjunk a károsító tényezőkről is. Az egész ugye arról szól, hogy az ember élete kényelmesebb legyen, hogy a robotok dolgozzanak. De a kényelmes életnek van egy hátránya. Az ember tevékeny lény, a tevékenység lekapcsolása végzetes. Ez is a digitális társadalom kritikájához tartozik.
Talán Fukuyama, Huntington, meg Zizek törekszik még a totalitás megfogására.
Zizek nagy szélhámos...
...nem…!
...Huntington meg szépen eladta a kultúrák háborújának félig igaz, félig hamis ötletét. Nem hiszek a világ totális magyarázatának lehetőségében. "Minden egész eltörött" - mondanám Adyval.
Valóban széttört, vagy csak tehetetlenek vagyunk az új egészet meglátni?
Széttört. A hidegháború után jött Fukuyama, hogy vége van a történelemnek, és jön az örök béke. Hát nem az jött, mert Amerika mellett kialakultak olyan új világcentrumok, mint Kína, az arab világ, Indiáról meg Afrikáról nem is beszélek. Nincs értelme ezeket összehozni egyetlen elméletbe. Viszont vannak olyan kis mellékutak, ahol érdemes keresgélni. Olyan filozófia nincs, amiben egyszerre van drámaelmélet, közgazdaságtan, vagy a digitális társadalom kritikája, amiről most írok könyvet. Ez meg hogyan kerülhetne be egy filozófiába, amikor még ki sem alakult a maga teljességében. Most a mesterséges intelligenciába vagyok belegabalyodva. Hihetetlenül gyorsan fejlődik a digitális társadalom és hihetetlenül gyorsan teszi tönkre az emberiségnek azt a részét, amelynek - másfelől - nagyot segít.
Amiről beszél, az maga a totális látásmód keresése. Hogy a széttört valóság darabjaiban megpillantsuk az új egészet.
Vannak mozaikok, amiket érdemes elemezni, mert belőlük egy másfajta totalitás áll össze..
Erről beszélek.
Igen, de talán legfontosabbnak a Látszat valósága című könyvemet tartom, amely 1971-ben jelent meg. Azt próbáltam bizonyítani, hogy a valóság eltűnt, helyette egy látszatvalósággal operálunk. Mára ez a jóslat beteljesedett. Nem találsz valóságot, mert az információs társadalom csak arra jó, hogy az információkat elrejtse. Fölgyorsult a látszat uralma, amit én ott próbáltam filozófiailag levezetni Hegelből, Marxból. Olyan látszatvilágod van, amivel tulajdonképpen lehet dolgozni és ez a veszélyes és ma még veszélyesebb, mert a látszatok nem csak körülvesznek, megfojtanak, hanem hiába tudjuk, hogy az igazság valahol máshol van, ezzel lehet dolgozni, ezzel lehet és kell együtt élni. Meg sajnálkozni rajta.
A digitális világról készülő könyve aligha lesz sajnálkozás, inkább az új valóság feltárása, nem?
Kapok majd érte a fejemre.
Miért is?
Mert a digitális társadalomnak őrült nagy előnyei vannak, és az egésznek még csak az elején vagyunk. Nem csak Facebook van, de génsebészet és önvezető autó is. Amit én írok, az mindennek a kritikája. Hogy értse: Kaliforniában már két halálos áldozata van az önvezető autóknak. Azt mondom, egy dolgot nem lehet beprogramozni az algoritmusokba, amivel a mesterséges intelligencia működik: a véletlen.
Akkor hagyjuk a mesterséges intelligenciát?
Nem. Csak tudjunk a károsító tényezőkről is. Az egész ugye arról szól, hogy az ember élete kényelmesebb legyen, hogy a robotok dolgozzanak. De a kényelmes életnek van egy hátránya. Az ember tevékeny lény, a tevékenység lekapcsolása végzetes. Ez is a digitális társadalom kritikájához tartozik.
A digitalizált világ maga az új totalitás, amiben egy pillanat alatt benne találjuk magunkat?
Igen, de a totalitást megragadni a nagy filozófusgenerációk óta nem sikerült.
Ettől a még ismeretlen világtól nem szakadt el életveszélyesen a politikai totalitás, azok a politikai formák, amelyekben a közösségek szervezik a saját életüket? Elszakadt, bár próbálják összevarrni. Minden ilyen kísérletnél drukkol az ember, hogy hátha sikerül, aztán azt kell tapasztalni, hogy nem sikerül, vagy félig sikerül.
Monománia, de mi maradt abból a totalitásból, amit utoljára Marx látott és írt le?
Most volt Marx születésének 200. évfordulója. Itthon és külföldön is újra olvassák, vitatkoznak róla, főként a fiatalok. Viszont nem igazán színvonalas emberek ápolják a marxizmusnak ezt a másod-, vagy harmadvirágzását. Ezzel együtt bekerült a gondolkozás áramkörébe, mint fontos.
Unom már magam is, de nem totalitás kereséséről van szó?
A fiataloknál?
Éppen náluk.
Lehet, hogy egy ilyen kíváncsiság hajtja a dolgot, hogy megtaposott elméletben keressenek valami tovább gondolhatót, a rejtvény megfejtését. Írtam pár könyvet, és én is a rejtvények megfejtését kerestem mindig.
Ez életveszélyes mondat ma. Hogy az ész majd rendet rak. Egy olyan korban, amely megtagadja a felvilágosodást...
A filozófia, ha komolyan csinálják, veszélyes szakma.
Ha széthullott a világ, végleg széthullott?
Nem, összerakódik újra.
Összerakják valakik, vagy összerakódik.
Összerakódik. Egy olyan természeti törvényben hiszek, hogy van önszerveződő energia még a szervetlen világban is. A szerves világ – az emberiséggel együtt - meg erre épül. Egyszer csak előjön egy új totalitás, amit aztán megint cáfolnak, megint szétbontanak, megint mozaikra bontják.
A rend a káoszba tart, amiből új rend születik. Ez a káoszelmélet.
Amibe én is beleszerettem annak idején.
Szóval ez lesz?
Lehet. Az emberi kíváncsiság legyőzi azt a tehetetlenséget, ami egy-egy kitaposott útnak az unalmába vezet. És akkor egyszer csak jön egy gondolat, hogy hoppá, próbáljuk ki azt is. De az zsákutca! Nem érdekel, megyek a zsákutcába. És akkor kisül, hogy az nem zsákutca. Szóval van egy ilyen dinamikája a gondolat fejlődésének.
Ez a dinamika ma nem látszik.
A szétszórt figyelem, a diffúz kultúra világában élünk, vagyis a gondolkodót minden percben más benyomások érik, vagy kapkod percenként az okostelefonja után, pedig folyamatos gondolkozásra volna szükség. Ami megköveteli, hogy sokáig érleld a gondolatot, ne ugrálj ki belőle, hanem próbáld tovább csiszolni. Ez a fajta gondolkodásmód, értelmiségi magatartás a digitális korszakkal eltűnőben van, bár szerintem vissza fog térni: komoly matematikusok, tudósok írnak arról, hogy hagyják békében, ha ő könyvet ír, fölvonul a hegyre, bezárkózik a házába, kikapcsolja az emailt, a wifit. Lázadás a diffúz gondolkodás ellen.
Erre az egész új világra senki nincs felkészülve. Legkevésbé a társadalmi berendezkedések.
Mentségükre mondjam az embereknek, ilyen gyorsan még a történelem során soha nem változott semmi, a társadalom fele, háromnegyede lemarad, mert a változás nem követhető egy átlagember számára.
Gyorsaság? Ha 1789 nyarán Párizsban ücsörgött, két nap alatt úgy fölfordult a világ, hogy nem ismert rá.
Az robbanás volt, de ma a létről van szó, amikor e-mail cím nélkül szinte nem létezel.
Ha ilyen ellentét van a társadalmi lét és a digitális világ között, abból milyen jövő következik?
Könnyebbet kérdezzen, ennél többre én sem jutottam.
Homályban a jövő?
Igen, és ez tulajdonképpen jó. Néha dereng valami, a homály termékeny is lehet..
Dereng? Vagy azt hisszük.
Ja, hisszük.
A derengést látva is pesszimista vagyok. Lehet, hogy a koromnál fogva, mert félek, hogy egyszer csak beköszönt egy háború.
Hát ennek a derengésnek minden esélye megvan.
Névjegy
Almási Miklós (Budapest, 1932–) Széchenyi-díjas magyar esztéta, filozófus, esszéíró, az ELTE BTK professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A drámaelmélet és a filozófiai esztétika tudósa. Gazdaságelméleti kérdésekkel is foglalkozik. 1954-ben szerzett filozófus diplomát az ELTE-n. Diplomájának megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa volt Lukács Györgynél, majd 1957-ben korábbi egyetemének esztétika tanszékén lett adjunktus. 1958-ban politikai okokból távoznia kellett az egyetemről. Középiskolai tanár, majd 1962-ben a Magyar Színháztudományi Intézet csoportvezetője, 1976-tól két évig igazgatója. 1978-ban az ELTE esztétika tanszékén egyetemi tanár, tanszékvezető. Könyvei: A modern dráma útjain (1962), Maszk és tükör (1966), Ellipszis (1967), A drámafejlődés útjai (1969), A látszat valósága (1971, Rezgésszámok, Amerikai útinapló (1974)), Kényszerpályán (1977), Például a szirup (1979), Az értelem kalandjai (1980), Mi lesz velünk, Anton Pavlovics? Csehov drámai világa (1985, 2018), A hiányjel mosolya (1986), Anti-esztétika. Séták a művészetfilozófiák labirintusában (1992, 2003), Léghajó Manhattan felett (1992), Napóra a Times Square-en. A pénz forradalma az ezredvégen (1995, 1997), Üveggolyók – Az ezredvég globális játszmái (1998), A szőke nő. Őrült mesék (2001), Korszellemv@dászat (2002), Kis Hegel könyv (2005) Hová tűnt az a rengeteg pénz? Válságkönyv (2009), A szerelem lehetetlensége (2012), Bevezetés a 21. századba (2015).
