„Túl sok palack ebből a borból, amit ki sem tudunk ejteni /
Túl sok kéjutazás apuci Jaguárjában.”
Frank Ocean
Rég letűnt az a kor, amikor a The Rich Kids of Instagram oldalát kellett böngésznünk a globális elit dekadens életstílusának megismeréséhez, hiszen az utóbbi időben Magyarországon is mindennapivá váltak a luxusrepülők, jachtok és a magas élet egyéb kötelező kellékei. Bár eddig főként a NER politikusai és házi oligarchái éltek ezekkel a lehetőségekkel, de a rendszer a napokban egy újabb szintet lépett azzal, hogy most Vajna Tímea Chanel nevű cicája is magánrepülőn ruccant Los Angelesbe. A NER-feleség közösségimédia-bejegyzése alapján a jószág még ráadásul gyengélkedik is, ezért reményei szerint az USA-ban olyan színvonalú egészségügyi szolgáltatásokban részesülhet, ami Magyarországon még az emberek számára sem feltétlenül hozzáférhető.
Bár az sem elhanyagolható kérdés, hogy a luxusutazásra és a legendásan költséges amerikai egészségügyi szolgáltatásokra is az átcsoportosított közvagyonból került sor, de ez sokkal mélyebb problémákra mutat rá az ultragazdagok züllött életmódjával kapcsolatban.
A gazdagok védőszentje, Frederick Hayek ugyanis azt állította, hogy ez a réteg a társadalomban konstruktív szerepet tölt be, hiszen a határtalan vagyonuk által egyben hozzáférést is nyernek a kulturális experimentáláshoz az újfajta életstílusokkal, ízlésekkel és értékrendekkel. Vagyis állítása szerint a vagyonosok gazdagabbá teszik a kultúránkat. Napjaink jelenségei és az ezeket vizsgáló társadalomtudományi kutatások azonban éppen azt bizonyítják, hogy Hayeknek ezzel kapcsolatban mennyire nincs igaza, mert az ultragazdagoknak nemhogy nincs nettó társadalmi értékük, hanem egyértelműen mérhető károkat is okoznak nem csak morális, szociális, politikai és egyéb vonatkozásban, hanem környezeti szempontból is.
Visszatérve Chanel cicára, bár arról nincs tudomásunk, hogy milyen típusú magángéppel utaztak, de csak a példa kedvéért, ha esetleg egy Gulfstream V típusú géppel leszállás nélkül tették meg a LHBP-KLAX távolságot, ahhoz nagyjából 18 000 liter üzemanyagot fogyasztottak. Azaz kb. negyvenhétszer több üzemanyagot égettek, mintha egy kereskedelmi járaton tették volna meg a Budapest-Frankfurt-Los Angeles távolságot.
Továbbá ez hozzávetőlegesen huszonnégyszer annyiba került (nekünk), mintha sima első osztályon repült volna.
Azért is tartom fontosnak, hogy rámutassunk erre a szerény adathalmazra, hogy szemléltessük a klímaváltozás körüli teljesen jogos hisztériát. Ugyanis az elmúlt években, ha csak valaki nem élt barlangban, szinte naponta találkozhattunk a mainstream sajtóban a neoliberális propaganda azon formájával, amiben az átlagembereket nyomasztják mentálisan a klímaváltozásban betöltött fogyasztói szerepük miatt.
A New York Times-tól a CNN-ig szinte naponta találkozhatunk azzal a felfogással, hogy csakis az átlag fogyasztón áll vagy bukik a klímakatasztrófa, ezért aztán ne használjunk szívószálat, kevesebb ideig zuhanyozzunk stb. Miközben a valóság az, hogy a klímaváltozásért 70%-ban csupán 100 nagyvállalat felelős a fenntarthatatlan vezetői döntéseik, az eltussolt károk és a természet mértéktelen kizsákmányolása miatt. Ennél fogva tehát az egyéni fogyasztónak abban van felelőssége a klímaváltozás megelőzésében, hogy ellenálljon a kapitalizmus kizsákmányoló természetének, ami lassan teljesen megöli a bolygót.
A mainstream médiában tehát határozottan megtaláljuk ezeket a narratívákat, káros mentális gyakorlatokat, amivel a közép- és munkásosztály vállára helyezik a bolygónk túlélésének súlyát, és őket teszi felelőssé a túlfogyasztás okozta károk miatt. Ami viszont ebből a diskurzusban rendszeresen kimarad az éppen a globális elit, az ultragazdagok szerepe, rájuk ugyanis szemmel láthatóan nem vonatkoznak azok a kéretlen életvezetési tanácsok, amikkel a szegényebbeket manipulálják nap mint nap.
Röviden tehát, ha én műanyagzacskóba pakolom a bevásárlást a boltban, azzal gyakorlatilag az emberiség ellen követek el merényletet, miközben teljesen ésszerűnek és követendő példaként van beállítva az ultragazdagok mértéktelen életmódja. A túlfogyasztás oka pedig többek között az a jelenség is, hogy az alsóbb osztályok igyekeznek lépést tartani a gazdagok hirdetési tevékenységekben, kulturális termékekben és közösségi média platformokon megjelenő látványos „áloméletével”.
1970 és 2000 között a magánrepülők száma a világon megtízszereződött, miközben a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek ezzel arányosan tovább mélyültek ebben az időszakban. Egy ilyen luxusgép pedig egész pontosan hatszor annyi káros gázt bocsát ki per utas, mint egy kereskedelmi repülőgép. A focipálya méretű privát jachtok pedig óránként 200 gallon fosszilis üzemanyagot égetnek el. Egy kanadai kutatóintézet felmérései szerint pedig a top 1% háztartásai egész pontosan háromszor több üvegházhatású gázt termelnek, mint az alsóbb társadalmi osztályok háztartásai.
Az Oxfam kimutatásai szerint a felső 1% ökológiai lábnyoma mintegy 175-ször mélyebb, mint az alsó 10%-é. Egy másik felmérés alapján, pedig az USA, Szingapúr és Szaúd-Arábia felső 1%-a évente átlagosan 200 tonna széndioxidot bocsát ki személyenként. Azaz fejenként 2000-szer többet, mint a szegényebb országok lakói.
Magyarán a globális vállalatok vezetői nem csak a professzionális szférában pusztítják a bolygót a felelőtlen döntéseik nyomán, hanem a privátszférájukban is a züllött életmódjukkal.
Természetesen a klímaváltozás nem szűnne meg azzal, ha a globális elit felhagyna a minden szempontból erkölcstelen és mértéktelen fogyasztási szokásaival, morálisan viszont továbbra is ők jelentik a legnagyobb akadályt a környezetvédelem terén. Az ultragazdagok életmódja és szabadidős tevékenységei többek között magánrepülőkből, jachtokból, golfpályákból és gigantikus alapterületű birtokokból állnak, amelyeknek a fenntartása elképesztő erőforrásokat igényel, amik hozzájárulnak a környezetünk további rombolásához.
Egy további romboló társadalmi hatása a „magánrepülőzésnek” éppen politikai téren jelentkezik, ugyanis a demokráciára is bizonyos módon veszélyt jelentenek. A munkás- és középosztálynak ugyanis konkrét érdeke fűződik az infrastrukturális beruházásokhoz. Ezek az osztályok egyértelműen függnek a jól működő közutaktól, kórházaktól, iskoláktól, parkoktól stb.
A gazdagok viszont határozottan nem: amennyiben a közszolgáltatások rosszul működnek, ők támaszkodhatnak a privát szolgáltatásokra a vagyonuk által. Ebből fakadóan tehát gyakran érdekellentét alakul ki a képviseleti demokrácia terén is, különösen abból kiindulva, hogy a hatalom elsődlegesen az ultragazdagok érdekeit szolgálja. Márpedig ezek a gazdagok nem szeretnek olyan dolgokért fizetni, amiket ők maguk nem használnak, ezért az adófizetést is lehetőség szerint elkerülik. Azt pedig már számos társadalomtudományi kutatás igazolta, hogy a filantrópia és a „jótékonyság” típusú berendezkedés nem hatékony, ráadásul olyan sokat nem is adnak vissza, inkább saját haszonra nyernek vele: például jelentős adókedvezményeket.
És hogy mi mindent nyernek még ezzel? Ezáltal befolyást nyernek az állami döntéshozatali folyamatokban, beférkőzhetnek az intézményekbe és szervezetekbe, ahol a saját érdekeik szerint befolyásolhatják a politikai diskurzusokat és a közbeszédet. A szuper-gazdagok által létrehozott szervezetek és alapok pedig olyan kutatásokat támogatnak elsősorban, amelyek a saját legitimitásukat és hatalomhoz való jogukat támasztják alá.
Ezek a projektek pedig jelentős erőforrásokat fordítanak arra, hogy a kormányzatba, a médiába és általában a nyilvánosságba öntsék a kártékony, önigazoló és közösségellenes elméleteiket. Ezek a gondolatok nem csak segítenek alátámasztani a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek szükségességét, hanem ezáltal fenn is tartják ezeket az egyenlőtlenségeket, ami többek között biztosítja az ultra-gazdagok korlátlan hatalmát. Ezért is rettegnek, és irányítottan támadják a legminimálisabb szocialista gondolatokat, amelyek beférkőzhetnek a köztudatba például Jeremy Corbyn vagy Bernie Sanders politikája révén.
Ebben a pillanatban tehát Chanel cica ökológiai lábnyoma valószínűleg mélyebb, mint egy budapesti hajléktalan személyé.
Az Átlátszó nemrég felfedte a magyar magánrepülők és luxusjachtok nyári útjait, amin keresztül újabb határozott képet kaphattunk a magyar újburzsoázia nem kevésbé mértéktelen, felelőtlen és erkölcstelen életmódjáról. Bár a magyar propagandasajtó azonnal a NER közeli ultra-gazdagok védelmére kelt azzal az együgyű érvvel, hogy a kapitalizmus alapja a magántulajdon,ezért aztán az Átlátszó támadást intézett a magántulajdonhoz való jog szentsége ellen. Ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy viszont a demokrácia alapja a közvagyonhoz való jog, amit a NER vezetői, sógorai, haverjai két lábbal tipornak a magánrepülőzés érdekében.
Már rég letűnt az a kor, amikor mindennapos volt a „burzsoá parazita” kifejezés használata Lenin nyomán, de az elkeserítő helyzet az, hogy 100 év múltán a kortárs társadalomtudományi kutatások is azt bizonyítják, hogy a burzsoázia olyan mértékű parazita életmódot folytat, ami nem csak az alsóbb osztályok munkájának kiszipolyozásán alapul, hanem lassan a bolygót is megöli. Már csak az a kérdés, hogy meddig fogjuk eltartani a parazitákat?
