Meghalt egy ember, aki bízvást élhetett volna még évtizedekig, és ráadásul nem valamifajta tragikus véletlen következtében halt meg, hanem az emberminiszter döntésének folyományaképp. Ha ugyanis a kirúgott szívsebész még megműthette volna, akkor a beteg megma­rad, evvel azonban egyszersmind igazolta volna a lemondott egész­ségügyi államtitkárt, aki a kirúgott szívsebész betegei érdekében eljárt és a műtét lehetőségét megszervezte. Vagyis akkor az államtitkárnak lett volna igaza a miniszter ellenében, ami nem lehetséges, részben, mert az államtitkár csak államtitkár, a mi­nisz­ter pedig miniszter, rész­ben, mert a volt államtitkár ráadásul nem is férfi, hanem csak nő. Pi­masz perszóna, aki szembe mert fordulni a minisz­terével, és még a fináléban is azon mesterke­dett, hogy az utolsó szó az övé legyen. Hát nem lett az övé. Tovább­megyünk, az em­berminisz­ter most bizonyára újfent igazolva látja azt a tételét, mely szerint a nők azért élnek soká­ig, mert a partnereik férfiak, utóbbiak pedig azért hal­nak ko­rán, mert nőkkel kell beérniük.

Ne vonjuk le a tanulságot, ha jót akarunk.

Közvetlenül lapzártánk előtt újabb híradás jelent meg arra vo­nat­kozólag, hogy a fönt vázolt ügyet „az országos tiszti főorvos és egy orvoscsoport külön-külön is megvizsgálta”, viszont a szövegben csak az áll, amit a GOKI főigazgatója már elmondott, a kirúgott szívse­bész pe­dig megválaszolt. Számunkra annyi világos az egészből, hogy az elhunyt beteg rosszkor volt rossz helyen, továbbá ma­gá­nak kereste a bajt. Megmondta az emberminiszter, hogy a betegsé­gek azért van­nak, mert nem tartjuk be a tízparancsolatot, ergo  aki be­teg, az eo ipso bűnös is. Csak azt kapja, amit megérdemel. Szép és bölcs gondolatok ezek, nem csoda, hogy a kormányfő figyelmét fölkel­tették, Kásler dok­tor pedig csak úgy ontja az ilyeneket. Az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek, han­goztatja az egyik tudo­má­nyos fórumon, a kvantummechanikai határo­zatlansági reláció Isten létezését bizonyítja, mondja a másikon, az emberi gon­dolkodás szín­vo­nala kétezer éve semmit se emelkedett, a görögök már mindent leírtak, fejtegeti a harmadikon. Polihisztorral állunk tehát szemben, bár kissé szokatlan polihisztorral. Ha ilyen és efféle tézisek, mondjuk, Németh Szilárd ajkairól röppennének föl, azo­kon is fölöttébb csodál­koz­nánk, de hát Németh Szilárd cizelláltan gon­dolkodó férfiú, néha mond ugyan baromságokat, ám ekkorákat nemigen.

.............................................................................................................................................................................

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.