„Nem mindenki náci, akivel nem értesz egyet.”
(városi szállóige)

A „fasiszta” vagy a „náci” napjainkban olyan fogalmakká nőtték ki magukat, amiket egyre többen és többféle kontextusban használnak állandó jelzőként, különösen olyan vitákban, amelyekben a vitapartner álláspontjának vagy világnézetének diszkreditálása a cél. Ennek többek között az a jelenkori következménye, hogy egyre homályosabb a fogalom jelentése a közbeszédben és a közgondolkodásban egyaránt. A liberális, konzervatív és a baloldali diskurzusban is egyre gyakrabban találkozunk vele, és az is tény, hogy a különféle ideológiák mentén különféle jelentéstartalommal bír, és szinte mindenki mást ért alatta.

Maguknak, a fasizmus mentén cselekvőknek pedig az érdekét is szolgálja, hogy egyre kevésbé legyünk tisztában a fogalom jelentésével, természetével és működésével, így aztán ne is tudjuk azonosítani, amikor a küszöbön van.

A szellemi zűrzavar és káoszteremtés a fasiszta politikai stratégia szerves része, éppen ezért mindenféle antifasiszta törekvés elsődleges lépése kell, hogy legyen explicit azonosítani, hogy mivel is állunk szemben.

Mit jelent a fasizmus napjainkban és hogyan működik? Milyen fasiszta mozgalmakkal állunk szemben? És legfőképpen: nevezhetjük-e Orbán Viktort fasisztának?

Jobbra el

Napjainkban a fasizmust egyre határozottabban soroljuk a konkrét politikai módszerek közé, ami magába foglalja a retorikát és a hatalomtechnikát is. Természetesen, ennek alapja a fasizmus ideológiája, mivel a fasiszta ideológia középpontjában a hatalom kérdése áll. Így aztán ma a fasizmus a hatalomszerzés egyfajta módszere.

További fontos aspektusa a kérdésnek, hogy sokan összemossák a bal- és jobboldalt, ezért erről is egyre nehezebb beszélni. Értelemszerűen mindkét oldalnak megvannak a szélsőségei, de a fasizmus határozottan és egyértelműen a jobboldali tradícióban gyökerezik. A jobboldali politika szélsőséges megnyilvánulása ugyanis az a tendencia, amiben elnyomja a szabadságot a hagyomány és a dominancia érdekében.

A társadalomtudományi és gazdasági vizsgálódások pedig azt is alátámasztják, hogy a fasizmus elválaszthatatlan a kapitalizmus rendszerétől (beleértve az imperializmust és kolonializmust), illetve hogy a kapitalizmusnak egy szélsőséges, kontrollálatlan megnyilvánulása válságidőszakokban, ilyenkor találkozhatunk a „preventív fasizmus” fogalmával.

Nem meglepő, hogy egyre több beszélgetésben merül fel a kérdés, hogy „szerinted XY politikus fasiszta?”, ami igazából csak annyit takar, hogy van-e valamiféle világnézeti meggyőződése vagy értékrendje. Éppen itt tudunk disztingválni:

a fasiszta többé már nem csak azt jelenti, hogy egy bizonyos személy egy bizonyos világnézettel rendelkezik, hanem azt, hogy egy bizonyos módszert alkalmaz a hatalom megszerzésében és megtartásában.

Ennélfogva számos politikusnál felismerhetjük a fasiszta tendenciákat például a kormányzási módszereikben is. A fasiszta politikai gyakorlat egyik központi eleme az általános ellenség megállapítása és kijelölése, valamint az igazság módszeres és tudatos szétzúzása, aminek a helyébe a hatalmat állítják.

Kemény az élet

A történelmi fasizmus természetéhez hozzátartozik, hogy a domináns kulturális csoportra összpontosított. Az elsődleges célja az volt, hogy áldozatként pozícionálja önmagát és a domináns csoportot, hogy az emberek úgy érezzék, hogy elveszítettek valamit, és az a dolog, amit elveszítettek, azt egy specifikusan meghatározott ellenség ragadta el tőlük, egy kisebbségi csoport vagy egy ellenséges nemzet.

Éppen ezért a fasizmus virágzása időhöz van kötve: azokhoz a történelmi pillanatokhoz, amelyekben eluralkodik az egzisztenciális szorongás, kétségbeesés és létfenyegetettség.

Ezt a szorongást a társadalmi csoportok egy hamis veszteségtudattal próbálják feldolgozni. A legtipikusabb forgatókönyv az, hogy az egykor dicsőséges nagy nemzetet cselszövéssel és ármánnyal tönkretették a liberálisok, migránsok, Soros-ügynökök, feministák, kulturális marxisták, globalisták és így tovább. Ebből az következik, hogy a domináns csoportból dühöt és gyűlöletet hívnak elő a státuszvesztésük miatt. Napjainkban a fasizmus valamennyi megjelenési formája ebből az általános narratívából táplálkozik.

A „forradalmi látszat” a kortárs fasiszta mozgalmak specifikuma: amikor a „náci” még nem mutathatja meg magát, és hogy mit is akar valójában, álruhát ölt. Lázadóként (sőt elnyomottként!) jelentkezik, aki a liberális/demokratikus/szabad világ rablánca ellen lázad, lásd még a magyar konzervatívok, a Békés Mártonok kimeríthetetlen lázadó-forradalmi narratíváját.

Nálunk az Igazság

Napjainkban a fasiszta törekvések számára az elsődleges és központi cél az igazság destruálása. Hogy miért olyan fontos ez a fasizmus virágzásához? Mivel ez áll a liberális demokrácia koncepciójának középpontjában.

A hagyományos liberális demokrácia alapjának két ága a szabadság és az egyenlőség. Amennyiben a világnézeted hazugságokkal van átitatva: nem vagy szabad ember. Senki sem gondol Észak-Korea lakosaira szabad polgárként, ugyanis a cselekedeteiket hazugságokkal befolyásolják. A szabad cselekvés alapfeltétele pedig az igazság birtoklása. A szabadsághoz viszont tudás kell, vagyis annak érdekében, hogy szabadon cselekedj a világban, ahhoz ismerned kell, hogy mit jelent a világ és a tetteid. Csak abban az esetben tudod, hogy mit teszel, ha van hozzáférésed az igazsághoz.

A szabadság alapfeltétele tehát az igazság, és ahhoz, hogy szétzúzzák a társadalmi szabadságot, először az igazságot kell leépíteni.

Az igazság szétzúzása az orbáni rendszerben következetes hatalomtechnikai módszer: a propagandahálózat (sajtó és reklám) alapja, hogy az igazság helyébe egy általuk megteremteni kívánt valóságot állítsanak.

Hannah Arendt filozófus A totalitarizmus gyökerei című művében, például, ezt a kérdést járja körül alaposan, és azt állítja, hogy a fasiszták számára a hazugság nem elég, nekik arra van szükségük, hogy a hazugságaikat egy újfajta valóság megalapozásába állítsák, és meg kell győzniük a tömegeket, hogy higgyenek ebben az antivalóságban, amit létrehoztak. A fasiszta politika egyik alapja tehát az, hogy a társadalmat egyre jobban eltávolítsa a valóságtól.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ráveszik az embereket, hogy a valóság egy fantáziaverziójában higgyenek: ez rendszerint egy nacionalista narratíva arról, hogy az ország hanyatlását egy kisebbségi csoport okozza, azért szükség van egy vasöklű vezetőre, aki visszavezeti a népet a dicső aranykorba, amitől az ellenséges erők megfosztották őket. Ez hazugságra épül.

Az igazság helyébe üres frázisokat, szentimentális hablatyot, ideológiai káoszt helyeznek. A fasiszta retorika lényege, hogy a tényleges helyzetet, vagyis a valóságot üres frázisokkal vagy átveréssel befolyásolja. Ez az általuk létrehozott káprázat, ami a retorikájukból fakad, akadályozza meg, hogy a valóság betörjön a tudatba és a gyakorlatba. Egy példával élve: mindaddig, amíg a hatalom azt állítja, hogy a migráns lopta ki a falatot a gyerek szájából, addig sem az éhezés tényleges problémájával foglalkozunk. Mindaddig amíg a hatalom azt állítja, hogy a nyomor oka az egyéni lustaság, addig sem a társadalmi egyenlőtlenségek, illetve a gazdasági rendszerünk kudarcának természetével foglalkozunk.

Az igazat-nem-mondás művészete

A náci propagandista, Goebbels például egyszer azt mondta, hogy ő nem politikusként definiálja magát, hanem művészként. Ebben kétségtelenül igaza is volt, hiszen a feladatai közé tartozott egy fantáziavilág kitalálása, egy olyan alternatív mitikus valóság megrajzolása a németek számára, amely izgalmas és csábító volt a kiábrándult és válságba jutott német polgárság számára. Éppen ezért volt a tömegmédia a legnagyobb tényező a fasizmus hatalomra jutásában.

Egyúttal pedig ezért is központi eleme a NER politikájának a médiafölény megszerzése, hogy a független médiumok helyébe a sajátjaikat állítsák, ezeken keresztül pedig az általuk kreált, hamis narratívákat közvetítsék.

Ez a jelenség nyilván arra a magatartásra épül, hogy az emberek mennyire könnyen és szívesen fogadják el a mitikus múlt képét. A fasiszták tulajdonképpen állandóan történeteket kreálnak egy dicsőséges múltról, amit elveszítettünk, a hallgatóik pedig ráharapnak erre a szentimentális nosztalgiára. Tehát amikor a fasizmus ellen harcolunk, akkor az egyik kezünk mindig meg van kötve: az igazság ugyanis mindig bonyolult és komplex, míg ezek a mitikus történetek banálisak, egyszerűek és szórakoztatóak, ezért könnyebben is fogyaszthatók. Ezt nehéz tényekkel legyőzni.

Az igazat-nem-mondás művészetében pedig profi a kormánypropaganda, és ez azt jelenti, hogy a hazugság nem csak a NER morálja, hanem a tudománya is. Ebben benne van az a feladat is, hogy politikai nevelőmunkát végezzenek. A sajtó mellett a másik lényeges propagandaeszköz pedig a reklám, aminek folyamatosan azt kell harsognia, hogy mennyire rosszul megy az élet, ezért születtek meg a migrációellenes és Soros-gyűlölő plakátok a köztereken.

Fasiszta rendszer a NER?

Ami tény, hogy következetesen alkalmazza az eddig felvázolt fasiszta politikai módszereket. Ebből természetesen még nem következik az, hogy a kormány egy fasiszta kormány, mert azt nehéz lenne meghatározni, hogy mit jelent egy fasiszta kormány. A fasiszta politikai módszereket azonban nem csak Orbán, hanem például Putyin és Erdogan is egy bizonyos módon használja: a felszínen mindegyikük igyekszik megőrizni a demokratikus intézmények nyomvonalát, azonban a céljuk az, hogy a saját személyi kultuszuk köré irányítsák őket.

Annyi biztos, hogy a NER egyelőre erősen használja a fasizmus módszereit arra, hogy izgassa a támogatói bázisát, és hogy eltörölje a liberális demokratikus intézményeket.

Mit tegyünk?

Hogy valóban fasizmussal állunk-e szemben, azt a rendszer célpontjairól ismerhetjük fel: ha szocialistákat, kisebbségi csoportokat, szakszervezeteket vagy bármilyen olyan csoportot támadnak, amit nem glorifikál a fasiszta narratíva.

Az egyetlen, amit egy szolidáris társadalom tehet, hogy megvédi ezeket a csoportokat már a kezdetektől fogva még akkor is, ha adott esetben nem tartoznak ezekhez a társadalmi vagy kulturális csoportokhoz.

Néhány bátor kiállás az értékeinkért a kezdetekben megmenthet attól, hogy a jövőben csak irreális erőfeszítésekkel tudjuk megmenteni őket. Olyan antifasiszta gondolkodók szerint, mint például Lukács György vagy Ernst Bloch, a fasiszta terror felemelkedésének egy kiváltó oka az volt, hogy kezdetben a fasizmussal szembeni szellemi és aktív ellenállás egyenlő volt a semmivel.

(Fotó: MTI / Kovács Tamás)