Nyomtatás

tendenciózusan hazudozó és a Fideszes hatalomátvétel óta aggasztóan elhülyült, kormánypárti Origo hírportál kedden, azaz ma írta meg hogy az „erőszakoló migráns” – akit a kormánypárti média híradásai alapján joggal tarthatunk napjaink egyik legveszélyesebb bűnözőjének –a Helsinki Bizottság jogi segítségnyújtása miatt maradhatott az országban.

Ez egy szemenszedett hazugság.

De még ha igaz is lenne: mit számítana? Hisz ahogy a Helsinki írja „egyébként sem vagyunk jósok, hogy kitaláljuk, a jövőben ki milyen bűncselekményt fog elkövetni.”

Kiemelték továbbá annak visszásságát, hogy az „Origót az például nem zavarta, amikor a CÖF egyik prominense a szülei által halálra éheztetett gyermek ügyében látott el védelmet” az újság nem hozza címlapon hogy „A CÖF prominense gyerekgyilkosokat menteget”.

A Helsinki Bizottság posztjában felhívta a figyelmet arra is, hogy „az Origo nem számolt be róla, hogy 2010 és 2017 között Magyarországon 3652 szexuális erőszakot regisztráltak, ezek jó része családon belüli erőszak volt” ezért

„úgy tűnik, a kormánypárt és propagandistái számáraa szexuális erőszak csak akkor igazán baj, ha a gyanú szerint nem magyar állampolgár az elkövető.”

A teljes posztot itt lehet megtekinteni, tanulságos:


app-facebook
Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee
10 órája

Nem a Magyar Helsinki Bizottság miatt van itt a nemi erőszakkal gyanúsított menedékkérő

Nem igaz az Origo és a Fidesz állítása, hogy a Helsinki Bizottság segítsége miatt maradhatott hazánkban a nemi erőszak elkövetésével gyanúsított fiatal afgán férfi. Jogvédő egyesületünk nem képviselte a nevezett személyt egyetlen eljárásban sem.

A gyanúsított „segítségünk” nélkül tartózkodik Magyarországon. Az elmúlt évek folyamán hozzánk forduló ezernyi személy közül akár őt is képviselhe...

Továbbiak
 
link
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Kiss Soma Ábrahám 2018-09-18  MÉRCE