Magyarország elmúlt három évtizede a megszerzett/megkapott szabadságfokozatos elvesztésének felkavaró története.

A World Justice Project 2018-as választások előtt közzétett jogállamiság-elemzése szerint a világ nagyon egzotikus tájain is csak elvétve találni olyan országot, melynek kormányát a magyarénál is kevésbé háborgatnák törvények és intézmények. De hol van már az átmenetileg kétharmadmentes, visszatekintve a hatalommegosztáson nyugvó keresztény civilizáció aranykorának tűnő kurta időszak! Orbán áprilisban az egypárti törvénnyel szabályozott és törvénysértések sokaságával lebonyolított választásokon újabb parlamenti szupertöbbséget szerzett, és a kormányhatalom korlátozottságát mérő Rule of Law Indexen Magyarország helye legközelebb valahol a miniszterelnök bálványországai társaságában lesz, a lista legalján.

Hazánk nem törékeny sajka. Magyarország 2010 utáni története valóban beilleszthető ugyan a demokrácia leépülésének és a joguralom gyengülésének évek óta tartó világtrendjébe, de nem elszenvedője, hanem serkentője a sajnálatos nemzetközi folyamatoknak. Három évtized magyar politikai folyamatainak teremtménye az az ember – és a személyes szolgálatában álló párt –, akitől ösztönzést kaptak a hatalommegosztáson nyugvó nyugati civilizáció, ergo a szabadság európai ellenségei, és aki a hatalomkoncentráció útjában álló akadályok módszeres és precíz likvidálása tárgyában elért sikerei miatt válhatott a nemzetközi bal- és jobboldali szélsőségesek szubkulturális ikonjává.

Bibó Istvánt és Szűcs Jenőt követve mi se higgyük, hogy a történelemben vannak százszázalékos szükségszerűségek. Orbán diadalútja nem feltétlenül következik a magyarországi társadalomfejlődésből, közelebb áll a valósághoz, ha az orbánizmust egy elpuskázott történelmi lehetőség következményének tekintjük. A véletlenek mellett leginkább a politizáló rendszerváltó elit óvatlansága, naivitása és szűklátókörűsége kellett ahhoz, hogy módja volt visszavezetni az ország népét a szolgaságba, és maradéktalanul elérte mindazt, aminek a töredékére is hiába vágyik a Putyintól nyugatra elnyúló tájak seregnyi rosszarcú politikusa: a korlátlan hatalmat és a mérhetetlen vagyont.

A második világháború befejezése után hetven, a kommunizmus bukása után harminc évvel arra szolgáltatott Európának példát, hogy a totális hatalom igenis megszerezhető.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

https://www.es.hu/cikk/2018-09-14/kozak-marton/a-89-es-kozjogi-rendszer-es-a-romlott-fiu.html  (A cikk ide kattintva olvasható el a fentiek szerint!)