Orbán az EU-s segítségnyújtás megtagadását követelte a Néppárt tanácskozásán, mivel szerinte Magyraország EU-taggá válása óta az Uniót is érinti az, hogy a kommunizmus „saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat.”

Ahogy azt a 24.hu akkori cikke megjegyzi, ez a javaslat a gyakorlatban azt eredményezte volna, hogy vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek estek volna el körülbelül 8000 milliárd forintnyi támogatástól a 2007-2013-as költségvetési ciklusban. Dobolyi Alexandra MSZP-s európai parlamenti képviselő akkori nyilatkozata szerint

„mindenki számára világos, hogy az Európai Unió nem egy kormányt támogat, hanem egy országot, s minden olyan kezdeményezés, amely az ellen irányul, hogy az EU az adott országot támogassa, borzasztóan rosszat tesz nekünk.”

Több mint 10 évvel később a Sargentini-jelentés vitáján Orbán Viktor azt állította beszédében az Európai Parlamentben, hogy

„az EP képviselői most  egy népet fognak elítélni,  amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának, munkájával és vérével járult hozzá Európa történelméhez, és amikor kellett, megnyitotta határait kelet-német sorstársai előtt.”

Nem kérdés, ha a hetes cikkely következtében tényleg megvonják Magyarország szavazati jogát az EU-ban, az az egész országot érinteni fogja (bár talán nem olyan súlyosan, mintha minden EU-s támogatást megvonnának tőlünk). De az egyenlőségjel, amit a kormánypárti média és Orbán maga a kormány kritikája és Magyarország kritikája közé tesz, hamis. Mondjuk legalább ebben Orbán következetesnek tűnik, hiszen már 2006-ban se tudta megkülönböztetni a magyar kormányt és Magyarországot, hiszen az egész országnak nyújtott támogatást akarta a kormány tevékenysége miatt leállíttatni. A különbség annyi, hogy azóta saját magát azonosítja az országgal, nem pedig politikai ellenfeleit.