Nyomtatás

 A Zoom.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint Kásler Miklós meghallgatása nem hozott túl sok érdemi újdonságot az egészségügy jövőjével kapcsolatban. Mindössze két konkrét dologgal foglalkozott az új humánminiszter.

„A meghallgatásnak voltak biztató elemei is, ilyen például az országos szűrőprogram bejelentése: uniós pályázatokat nyertünk, azóta várjuk, hogy megvalósuljon”– mondta a Zoom.hu-nak Drajkó Zsombor orvos-közgazdász Kásler Miklós hétfői, bizottsági meghallgatásával kapcsolatban. Mint beszámoltunk róla, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) vezetőjét a Parlamentben kérdezték programjáról, majd megszavazták a tárca élére.

Kásler Miklóst meghallgatták. Fotó: Halász Nóra

Fontosak a szűrések

Az egészségügyi bizottsági meghallgatásán Kásler arról beszélt, hogy a méhnyak- és mellrákszűrések mellett hetek, hónapokon belül elindítják a vastagbél-szűréseket is. Drajkó szerint az, hogy Kásler egyáltalán beszélt az orvosok és az egészségügyi dolgozók itthon tartásáról, szintén tekinthető pozitívumnak. A szakértő kiemelte, szép szlogen, hogy nem csak pénz, hanem megbecsültség kérdése is a maradás, de

a megállapítás mögött valójában nincs semmi.

Forrás: Momentum

„Szeretnénk konkrét programot látni arra vonatkozóan, hogy felszámolják a feudális rendszereket. Ne azt érezzék a frissen végzett generáció tagjai, hogy egy olyan hatalmi rendszerbe kerültek, ahol csak kihalásos alapján juthatnak feljebb, és kevesebbet számít a szakmai előmenetel, mint a kapcsolatok” – mondta a szakértő.

Szerinte fontos lenne

A Momentum egészségpolitikusa hiányolja a meghallgatásból, hogy nem látszik, a tárcavezető miként képzeli el az egészségügy struktúráját. Itt ugyanis komoly gondok vannak: Drajkó Zsombor szerint magára hagyták az alapellátást és kórházközpontú lett az egészségügy. Pedig a jól működő alapellátás sok beteget megszűrne, nekik pedig nem kellene kórházba menniük

„Kásler megjegyzései javarészt csak szlogenek, nem látom mögöttük a konkrétumot.

Nem beszélt a prevenciós elképzeléseiről, pedig ha valaki az EMMI-t vezeti, akkor fontos megállapításokat kellene tenni az egészségnevelésről is.

Ezekre gondokra azonban nem hallottunk megoldást Kásler Miklóstól” – hangsúlyozta a szakértő.

Nem fontos, ki vezeti

Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos lapunknak azt mondta: „A meghallgatás is azt bizonyítja, hogy nincs jelentősége, ki áll a tárca élén. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, az egészségüggyel kapcsolatos döntések valójában nem a tárcán belül születnek. Az Orbán-kormány idején az egészségügyi államtitkárok bármit mondhattak, soha sem az ő ötletük valósult meg.

Teljesen érdektelen, mit mondanak a programjukról, igaz ez Kásler Miklós esetében is.

Ezek az emberek valójában csak a nevüket adják ahhoz, hogy véghez vigyék a felülről jövő döntéseket.”

Szerinte jó lenne tudni, hogy ezek a döntések valójában hol születnek. Mint említette, 2010 óta sok olyan ügy volt, amiben az EMMI világosan kifejtette: nem ért vele egyet. Ilyen volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az ÁNTSZ bedarálása is. Senki sem vette ezt figyelembe a véleményüket, így tárca csak egy végrehajtó szerv maradt, az igazi koncepciók nem ott születnek.

Falus Ferenc, Szabó Tímea és Komáromi Zoltán. Fotó: Veres Viktor

Kásler konkrét kijelentéseiről Falus Ferenc azt mondta, a szűrőprogramok elindítására uniós pénzt kaptunk, ezt minél előbb el kell költeni. Szerinte azonban a vastagbélszűrés jelenleg tervezett rendszere eredményesen nem kivitelezhető. Annak, hogy jut pénz a másik két szűrésre, örülni kell, de fontos kérdés, hogy ha valakit kiemelnek innen, akkor a gyógykezelése milyen gyorsan kezdődhet el. A szakértő kiemelte: az országos intézetek jelentőségének fontosságáról is beszélt Kásler, miközben az országos kardiológiai intézet bedarálása fenyeget.

Borítókép: Halász Nóra

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Horváth Attila 2018-05-15  zoom.hu