2026.09.24.


Folyóiratunk természetesen egy percig nem maradt közömbös hazánk jelenkori közállapotaival szemben sem: következetesen elutasítjuk a 2010-ben hatalomra jutott autoriter, antidemokratikus, mélyen emberellenes, a fajgyűlöletet gátlástalanul használó, s a társadalmi igazságtalanságokat a végletekig fokozó Orbán-rezsimet. Az Eszmélet küldetésének tartja, hogy ezen ellentmondásos jelenségeket tudományos igényességgel, magas elméleti szinten elemezze, fenntartva egyúttal humanista baloldali elkötelezettségét.
A lap – miközben önkéntes munkában készül – évek óta semmiféle állami támogatásban nem részesül, pályázati lehetőségei egyre szűkülnek, így félő, hogy Magyarország egyetlen rendszerkritikus társadalomelméleti folyóirata nemsokára feléli tartalékait, s megjelenése lehetetlenné válik.

Ezért kérjük támogatóinkat, olvasóinkat – akiknek fontos, hogy a humanista társadalmi baloldal e fóruma továbbra is fennmaradjon -, ha tehetik, járuljanak hozzá akár csak egy jelképes összeggel a lap további működéséhez. Minden adományt köszönettel fogadunk, s azokat teljes egészében az Eszmélet folyóirat megjelenési költségeire fordítjuk.

A felajánlásokat a Patreon oldalon várjuk, ahol néhány kattintással havi rendszerességű felajánlást tehettek: https://www.patreon.com/

Egyszeri felajánlások tehetők a Paypal-on keresztül: https://www.paypal.com/cgi-bin/webscr?cmd=_s-xclick&hosted_button_id=WZGZXQ2PWVA5W

vagy az Eszmélet Sajtó Alapítvány számlájára:

IBAN: HU75 1020 0830 3231 9448 0000 0000
Swift: OKHB HUHB
K&H HUNGARY, 1051, Budapest, Vigadó tér 1.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Eszmélet 2018-04-22  ESZMÉLET

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11087958
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
6725
12778
36169
181389
202158
11087958

Your IP: 216.73.217.111
2026-09-24 16:27

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok