A címképen a továbbra sem mindenki számára nyitott Nyitott Akták honlap oldalának részlete, amelyről a szóhasználattal egyelőre megtévesztően ígérik, hogy listákat, dossziékat tartalmaz.
Mindenesetre, úgy látom: a háttérben ügyködő propagandisták szándéka a kormányfő személyiségéből eredő hatásokkal is párosul, de igazságtétel nem lesz belőle. Annál inkább újabb megosztás. Az indoklásban személyes részletek a mások felett könnyen ítélkezők számára…
Ismét megkezdődött a politikai játszma a nevekkel. A nevekkel, merthogy 2026. november 4-én (ügynök)listát nem tett közzé a kormányzó erő, aktákat pedig még kevésbé. Névsorról sincs szó.
Csupán bedobott a kormányzó hatalom – a Magyar Péterre hivatkozó hvg.hu szerint – körülbelül 60 ezer nevet a nagyjából 150 ezer közül. A mostani eljárásban szerepet vállalt Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ABTL) Nyitott Akták honlapján olvasható tájékoztató alapján úgy tudni, hogy az 1945 és 1990 között működő politikai rendőrség ennyi embert – a témával foglalkozó szerzők szerint akár 200 ezret – szervezhetett be a hivatásos állomány mellé a társadalom ellenőrzésére.
Ám a közzététel tisztasága meglehetősen kétséges. A Nyitott Akták honlap szerint:
„sajnálatos módon ezek a nyilvántartások soha nem voltak és már soha nem is lesznek teljesek. Sok forrás már 1990 előtt áldozatul esett a rendszeres és az alkalmi iratmegsemmisítéseknek.”
Amikor tehát a hvg.hu – sok szenzációhajhász médiummal együtt – bezengte, hogy „Magyarország szembenéz a múltjával, megnyíltak az ügynökakták”, enyhén szólva nem állított igazat. Valójában az a helyzet, amit az Index címe így foglalt össze: „Ha valakiről nem találunk semmit, még beszervezhették, ám akiről igen, lehet, nem is jelentett”.
Aztán még mindig vannak olyan személyek, akikről úgymond államérdek miatt ma sem szerezhet tudomást a nyilvánosság. De még ezeken kívül sincs minden dokumentum az irattárban. S ez csak kettő az okok között, amelyek miatt megtévesztő a Nyitott Akták oldal neve. Több forrás, konkrét személyeket említve, állítja: kimaradtak az összeállításból olyanok, akikről rég bebizonyosodott az ügynökmúlt. Vannak aztán, akiket csupán kiszemeltek a feladatra, majd beszervezésükről lemondtak, ám előzőleg kartont állítottak ki róluk. Megint másokkal, megtévesztéssel, zsarolással, aláírattak egy papírt, azok viszont nem szállítottak híreket, vagy semmiségekről közöltek értesüléseket. Indokolt volt tehát a miniszterelnök megjegyzése a sajtótájékoztatón, illetve a Facebook-oldalán:
»a most előkerülő információkat mindenki kezelje méltósággal és emberséggel. „Nagyon sok család fog nehéz információkkal szembesülni, sokszor már elhunyt családtagokkal kapcsolatban”, majd megjegyezte: a most következő gyógyulási és megbékélési folyamatban fontos, hogy elsősorban a kérdéseké legyen a főszerep, ne az ítélkezésé.”«
De ha ez Magyar Péter előtt is ennyire világos, akkor mire fel az egész? Pláne, hogy a parancsokat kiadók ismeretlenek maradtak a nyilvánoság számára. Az adatokat egyébként most is részletenként adagolják. Mert arra készülnek, hogy amikor elcsitulnak a mostani ügylet keltette hullámok, újból igyekeznek felkorbácsolni az érzelmeket. Miként az ABTL-honlapon jelzik: »A jogszabályi előírásoknak megfelelően 2026. november 4-e után az ún. 6-os kartonok, a B-naplók és a mágnesszalagok „H” adattára lesz kereshető, 2027. február 25-ig (pontosabban február 4-ikétől eddig kell újabb iratoknak az okmánytárba kerülniük – KDL) pedig a Levéltárban őrzött B-(beszervezési) dossziék.«
A válaszom a kérdésre csak az lehet: a kormányzat propagandistái ezzel is el akarják terelni a figyelmet egy s másról. Aztán a szándékuk a kormányfő személyiségéből eredő tényezőkkel is párosul. Mert elég belenézni a parlamenti közvetítésekbe, hogy szembesüljön az ember Magyar Péter sorozatosan fellengzős, lekezelő, a másokon élvezettel gúnyolódó, hatalmi gőgtől fűtött magatartásával. Szerintem, ez az ember, aki a sors kegyeltjeként már a Kádár-rendszerben, majd a NER időszakában is a kiváltságosok világához tartozott, híján van az empátiának, egyelőre nem is nagyon titkolva, semmibe veszi mások érzékenységét.
Bizonyos fokig ez politikusi tulajdonság is lehetne, ha egyébként képes volna fegyelmezni magát, s lépten-nyomon nem uralná el szavait, gesztusait az önmagának való tetszésvágy, a mások felett minden áron való győzni akarás. Pláne, hogy ez ma még sokaknak igencsak tetszik az ügynökügy felmelegítése miatt is.
Már-már vérszomjasan ünnepli is érte az internetes platformokon több ezer olyan rajongója – bosszúra vágyó egykori áldozatok, a múltat hézagosan ismerő középkorúak és ifjabbak –, akik maguk is szőnyeg alá söprik, hogy hiányos az adatbázis, s hogy ki tudja hányan szerepelnek benne ártatlanul.
Még liberális véleményformáló, megmondó emberek között is vannak, akik bár évtizedek óta hangoztatják a modern jogállamiság egyik legfontosabb alapkövét, az ártatlanság vélelmét, partnerek a mindent egybe vetve aljas, az igazságtétel nevében újból felmelegített játszmához. Mintha elfeledkeznének Sir William Blackstone angol jogász tanításáról. Ő az 1760-as években megjelent Commentaries on the Laws of England (Kommentárok Anglia törvényeihez) című művében így írt: „Inkább tíz bűnös bűnöző meneküljön meg, mintsem egy ártatlan szenvedjen.” Vagy szerintük, ez az érvelés, a mi magyarországi eseteinkre nem érvényes? Akkor viszont jöhet a lincselés, meg a halálbüntetés is. Nemdebár?..
Hogy okfejtésemet saját esetemmel igazoljam: az 1980-as évek legelején meg-meglátogatott egy civil ruhás egyén a TV Híradó debreceni kirendeltségének Darabos utcai irodájában. Talán a harmadik alkalommal célozni kezdett arra: olykor-olykor mesélhetnék neki arról, mi mindent hallottam egyetemi emberektől. Először vállamat vonogatva hárítottam el az érdeklődést, másodjára hülyének tettettem magam, így a látogatásai elmaradtak. Ráadásul, hamarosan a budapesti szerkesztőségbe kerültem, ahol bizonyára voltak a szerveknek bejáratott embereik.
Ezzel együtt, amikor az ügynökkérdést időről-időre elővették a tömeg kedvében járni akaró politikusok, meg-megfordult a fejemben:
bár semmit nem írtam alá, senkinek nem jelentettem, mi van, ha ügynökjelöltként felvettek valamilyen listába, netán dossziét is nyitottak rólam?
Az 1990-es évek közepén, a MÁV Rt. – 2005-től Zrt. – szervezeti kommunikációs igazgatójaként átestem nemzetbiztonsági átvilágításon. Ez az ügy nem került elő, amiből arra következtettem, hogy nincs nyoma a beszervezési kísérletemnek.
Bizonyossá azonban csak most vált a dolog, amikor az adataimat beírva az ABTL-honlap hálózati-személy keresőjébe, azt a választ kaptam: „Nincs a feltételnek megfelelő találat”. Az adatbázis nyilvánvaló esetlegességei ellenére olybá veszem, hogy ezzel, bő négy évtizeddel a történtek után, önmagam számára lezárult az ügyem, amiről néhány ismerősömnek, illetve olykor tanítványaimnak is beszéltem, az ítélkezés óvatosságára figyelmeztetve őket.
Általában hozzátettem: sok évtized elteltével az ilyen, s ennél jóval súlyosabb esetek miatti feszültségeket nem szítani, hanem elsimítani illene. Az áldozatok többségének ugyanis ez aligha elégtétel, a másoknak ilyen-olyan okokból ártóknak pedig az a büntetés, ami a lelkükre nehezedik. Mert, ha nem vezekelnek magukban, akkor úgy is hiába a pellengérre állítás. Egyébként pedig egészséges lelkületű, a konkrét ügyekben nem érintett ember, ha csak nem közösségi, kutatási stb. céljai vannak, ne alacsonyodjék odáig, hogy mások után szaglászik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának bevallottan hiányos irataiban. Mindenesetre, én ehhez tartom magam! #
Kabai Domokos Lajos 2026-11-09 BEKIÁLTÁS