Nem írtam, hogy mámai. Nem azért, mert feledékeny vagyok. Hanem mert többről van szó. Súlyosabbról.
Azon gondolkodtam ugyanis, hogy miért kellemetlen számomra ez a kifejezés. Nem szakrális, hanem politikai értelemben. Aztán eszembe jutott, hogy az édesapám mondta, hogy a tisztítótűz, purgatórium kifejezést – Fegefeuer – az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokai használták, amikor sorakozót, „Appel”-t rendeltek el, és a krematórium felé mutattak.
Nem tartott sokáig kutakodni, hogy az apám tévedett-e? Nem tévedett. Az USA-beli Holocaust Múzeum és a Jad Vasem honlapján rengeteg dokumentum van erről.
A tisztítótűz kezdetben csak könyvégetést jelentett. 1933 májusában náci diákok több tízezer könyvet égettek el, olyan szerzőktől is, akiket zsidónak, baloldalinak, pacifistának vagy másként rendszerellenesnek minősítettek. A Der Stürmer náci hetilapban „Fegefeuer undeutscher Literatur”, vagyis „A nem-német irodalom tisztítótüze” címmel jelent meg támogató vezércikk. Goebbels berlini beszédének egyik dokumentált motívuma pedig az volt, hogy Németországnak „belül és kívül” meg kell tisztulnia, és ehhez tűz kell.
Dr. Nyiszli Miklós „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban” című könyvében hivatkozik arra, hogy Mengele többször is viccesen emlegette, miszerint a rámpán ő dönti el, ki kerül egyből a tisztítótűzbe.
A „tisztítótűz” tehát nem egyszerűen erős metafora, hanem olyan szó, amelyben a megtisztítás, a tűz, a bűnös anyag elégetése és a politikai-erkölcsi felszámolás nagyon veszélyesen összecsúszik. Demokratikus vezető ezért kerüli ennek a szónak a politikai célú használatát. Ezt a szót a náci csőcselék használta, Hitler, Goebbels, Höss, Mengele, Göring feltétlen, sajnos sokmilliós híve.
A „Tisztítótűz-művelet” az áradtmessiás bejelentése szerint korrupciófeltárást, vagyonvisszaszerzést, jogszabály-módosításokat és elszámoltatást jelentene. Ha jogállami elszámoltatásról van szó, akkor annak a nyelve hideg, pontos és eljárási kellene legyen. Vizsgálat. Vád. Bizonyítás. Bíróság. Vagyonvisszaszerzés. Nem tűz. A tűz mint erkölcsi-politikai tisztítás a huszadik század után nem ártatlan kép. A jogállam nem eléget, hanem feltár, bizonyít, ítél, jóvátételt keres. A „tisztítótűz” viszont szakrális és erőszakos kép egyszerre: azt sugallja, hogy van valaki, aki tudja, mi a salak, és jogosult azt tűzzel eltávolítani.
Ez a konkrét metafora a politikai nyelvben nagyon gyorsan átlép a jogból a rítusba. És a rítusban már nem vádlottak, nem emberek vannak, hanem bűnös, éghető anyag.
Mondhatod, hogy a 29 párttag, a 2000 szakértő, az 50 ezer önkéntes és a 3,2 millió szavazó nem erre gondolt. Bizonyára a többség valóban nem, de ettől még ez a politikai csőcselék indulatszava.
Az áradtmessiás esetében pedig biztosan nem véletlen. Nem azért nem, mert a zugügyvéd műveletlen tahó, aki szerint Babits Mihály Szeged szülötte, Veszprém Tisza-parti város, hazánk jelenlegi határait Szent István jelölte ki és Békés megyében mindig és csakis igaz magyarok éltek, vagyis a nyilasok és más bűnözők is igaz magyarok voltak. Hanem azért nem véletlen, mert az áradtmessiás testtartása, viselkedése a nácik mintájára hajaz, és két jelmondatát is Hitlertől lopta. „Nincs se bal, se jobb, csak igaz, német hazafi van.” „Lépésről-lépésre, tégláról-téglára visszavesszük hazánkat, Németországot a zsidóktól és a kommunistáktól.”
