Kiemelt kép: Facebook / Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demokratikus Koalíció
Mit kezdjen a baloldal a nemzet kérdésével, és mit az orbánkritikus, nemzeti tőkésosztállyal? Az áprilisi választások kapcsán is felmerült, milyen politikai közösség köré szerveződhet az Orbán-rendszer utáni Magyarország. Míg sokan a nemzeti keretben látják az ellenzéki együttműködés lehetőségét, olvasónk, Bánki Erika szerint ez eltávolít az internacionalista hagyománytól, és háttérbe szorítja a dolgozók érdekeit. A Mércén olyan vitáknak szeretnénk helyet adni, amelyek eltérő baloldali politikai irányokat ütköztetnek – ezért közöljük az alábbi olvasói levelet.
Úgy tűnik, a baloldali közbeszédből mára teljesen eltűnt az internacionalista nézőpont. Oda jutottunk, hogy a prekárok – a bizonytalanságban élő dolgozók – szinte kötelesek védeni a nemzeti tőkét, mert a „mélyállam” és a globális magántőke úgymond veszélyesebb. Azt mondják – és logikailag stimmel is az érvelés –, hogy a magyar állam (és így a nép) egy magyar tőkéscsoportot képes megrendszabályozni, de egy globális alapkezelő felett nincs hatalma.
Ám ez a kényszerítés a gyakorlatban puszta illúzió, szuverenista vágyálom. A nemzeti tőkés nem független az államtól, sokszor épp az állam teremtménye. Valljuk be, nincs politikai erő a nemzeti tőkés kordában tartására. A belé vetett bizalom viszont olyan, mintha a családi ezüstöt a helyi uzsorásnak adnánk, nehogy a bank vigye el. Olyan, mintha a szolga a szomszéd báró ellenében a saját földesurának szurkolna, holott mindkettő korbáccsal méri a tizedet.
Azt hisszük, ha a profit itthon marad, nekünk is jut belőle? Nem jut.
A nemzeti tőke csak addig nemzeti, amíg szüksége van az állam védelemére; amint dőzsölhet, a nemzeti tőkés is ciprusi jachtokról nézi a naplementét. Igaz a marxi bonmot: a tőkének nincs hazája.
A futószalag mellett álló munkásnak teljesen mindegy, hogy a bérét egy Wall Street-i algoritmus felezi meg, vagy a helyi kiskirály, aki a nyugdíját is ellopja, amikor csak 4 órára jelenti be. Míg a multinál világos a „mi versus ők” felállás (magyar melós vs. német menedzsment), addig a hazai tőkésnél ezt a szembenállást a közös nyelv és a nemzeti retorika teljesen letakarja. Ha a multik kivonulnának, a tömeges munkanélküliség sokkja talán osztállyá formálná a munkásokat, de a nemzeti tőke lebénítja az öntudatra ébredésnek ezt a folyamatát. Ami pedig a legbosszantóbb: a hazaffy-máz miatt a nemzeti tőke szinte többet enged meg magának a dolgozó rovására, mint a multi.
Az eljövendő forradalom alanya a proletár-migráns-prekár szentháromság lehetne, de mivel a tőkének sikerült őket összeugrasztani, a megváltást kínomban a technológiai kényszertől várom: a robotizáció rábírhatja a rendszert a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA) bevezetésére, mert ki veszi meg a tőkés áruját, ha senkinek nincs pénze? Az FNA így válhat könyöradományból a kapitalizmus operációs rendszerének szükségszerű frissítésévé. Az írek egyébként nemrég vezettek be ilyet kísérleti jelleggel a művészeik számára. Sokan ezzel kapcsolatban persze attól tartanak, hogy az emberek majd barbarizálódnak unalmukban. Ám ez egy buta mantra. Az ember biológiailag is alkotásra van huzalozva – gondoljunk az ingyen dolgozó Wikipédia-szerkesztőkre, a kiskert-művelőkre vagy bármelyik szülőre. Csak a bérmunka unalmas, az alkotómunka nem. Cirka olyan a viszony köztük, mint a villamosszék és a szék között.
Az FNA, ha nem degradálják puszta túlélőcsomaggá, felszabadítaná az embereket a megélhetési rettegés alól, és akkor azok olyan értelmes, hasznos projektekbe kezdenének, amikre most nincs idejük. Az általam elképzelt világban a saját időnk feletti rendelkezés joga lesz a legnagyobb luxus. Ez lenne az Internacionalizmus 2.0. De nem hiszem, hogy ezt az új világot olyan szövetség hozná el, amely fölött nemzeti zászlók lengenének, ez a szövetség szerintem az emberi alkotóvágy globális hálózatában jönne létre. Ahol a szabadságot a munkaidő lebontása jelentené, és nem az, hogy melyik nemzet himnuszát dúdolja a tőkés.
A baloldal jelenleg két tűz között őrlődik: a rideg, személytelen, a helyi közösségek iránt immunis globáltőke, és az arccal bíró, látszatra emberibb, de protekcionalista, és hűbéri lojalitást követelő nemzeti tőke között. Ez komoly dilemma. Ugyanakkor zsákutcának tartom, ha a gordiuszi csomót úgy oldjuk fel, hogy a nemzeti tőkést tekintjük a kisebbik rossznak. (Nem tudom mással magyarázni, hogy egyesek balról majdnem úgy gyászolják a kormányoldal meg a tejbetök ellenzék bukását, mint maga a Fidesz.) Az újjáébredő baloldalnak le kell vetnie magáról a hazai kizsákmányolók iránt érzett elfogultságát.
A tőke nemzeti máza az osztálytudat felébredése ellen hat.
Az általam vágyott új világ egy technológia által támogatott, poszt-munkalapú társadalom. Szerintem ez hozna valódi szuverenitást: jogot arra, hogy az életünket ne a profit, hanem saját, szabadon választott céljaink formálják.
Utóirat: Szálasi annak idején felmérette, hogy hol bánnak jobban a cselédekkel a magyar vagy a zsidók uraknál. És amikor az az eredmény jött ki, hogy a zsidó házaknál jobb dolguk van az édesannáknak, akkor persze nem hozta nyilvánosságra a kutatást. Az a megérzésem, hogy ha a baloldal nemzeti tőkét ajnározó részének lenne szándéka, pénze felmérni, hogy hol érzi magát jobban a dolgozó, a multinál vagy a hazai tőkésnél, akkor olyan eredményt kapnának, amit nem lenne kedvük közzétenni.
⚠️Ebben a hónapban is 1 millió forintot szeretnénk összegyűjteni.
💜És májusban még legalább 30 havi támogatót keresünk, leszel te az egyikük?
💚Köszönjük, ha beszállsz te is, hogy fenntarthatóbb legyen a Mérce!
