A baloldalinak nevezett pártok a liberális rendnek való megfelelés, a polgári pártokkal való koalíciós kormányzás, a rendszerkonform média és az úgynevezett „közvélemény” nyomása miatt kérdés és kétely nélkül követik a gazdasági-hatalmi elit külpolitikáját, annak világmagyarázatát. (Szögezzük le azonnal: spontán közvélemény, mint olyan nem létezik, amit annak nevezünk, az rendelésre elkészített politikai termék.)

A II. világháború utáni Nyugat-Európában a szocialista-szociáldemokrata pártok elfogadták a hidegháború logikáját az Egyesült Államok teljes hegemóniájával. Az úgynevezett atlantista gondolkodás a szociáldemokrácia kötelező eleme lett és kizárta a helyi, illetve a kelet-európai kommunista pártokkal való bármilyen együttműködést.

A hatvanas-hetvenes években néhány baloldali vezető (Willy Brandt, Helmut Schmidt, Bruno Kreisky) megpróbálta enyhíteni ezt a merev elzárkózást, és például a magyar MSZMP-vel, személy szerint Kádár Jánossal aktív párbeszédet folytattak. Hangsúlyozni kell azonban, hogy erre csak az USA által irányított enyhülés és az úgynevezett fellazítási politika védőernyője alatt kerülhetett sor. Brandték jó érzékkel használták ki az amerikai politika változásait, de az amerikai hegemónia megkérdőjelezése szóba sem kerülhetett.

A Nyugat legnagyobb kommunista pártja, az olasz PCI viszont a nyolcvanas évekre feladta a NATO-ellenességét, és a szervezet „józan elfogadását” választotta.Egészében elmondható, hogy a berlini Fal leomlásakor és a Szovjetunió felbomlásakor a nyugat-európai baloldal (kisebb hithű kommunista csoportokat leszámítva) elfogadta az USA egyetlen szuperhatalommá válását és vele annak ideológiáját, az úgynevezett liberális demokráciát.

A külpolitika a baloldal számára nem jelentett mást, mint az atlantizmus feltétlen követését, néha megengedve némi óvatos gesztust a palesztinok vagy Kuba irányába. Vezetői elfogadták, hogy a Pax Americana világában nincs helye a szocialista külpolitikának, a baloldal játéktere az otthoni parlamenti csatározásokban az újraelosztás és a szociális rendszerek karbantartása maradt. Sajátos módon az amerikai imperializmus külpolitikája ellen tömeges és részben eredményes tömegmozgalom abban az Egyesült Államokban született meg a vietnami háború idején, ahol nincs szervezett baloldali párt. Bár cínikusan azt is mondhatjuk, hogy e pártok egyik feladata éppen a baloldali tömegmozgalmak leszerelése, féken tartása.

A kivülről összeomlásra ítélt és belülről elárult kelet-európai szocialista rendszerekben hamar sor került a nyugati elvárásokhoz illeszkedő, rendszerkonform baloldal megteremtésére. Néhány országban ez a volt kommunista párttól teljesen függetlenül, új alapítással történt.

Magyarországon azonban a nyugati recept szerinti szociáldemokrata párt nem váltotta be mentorai vágyait, míg az MSZMP reformszárnyából megalakult MSZP váratlanul sikeresnek bizonyult. A Szocialista Internacionáléba és az európai szocdem pártok közösségébe való befogadását részben a reformkommunisták jó híre, részben az izraeli Munkapárt magyar származású politikusainak a támogatása tette lehetővé. A Horn Gyula vezetésével sikeresen megújult szocialista pártnak személyileg nem kellett szakítani a pártállaminak nevezett múlttal, a Kádár-rendszer tagadása sem vált kötelezővé a párton belül, és a választási győzelmet részben éppen az antikommunista demagógia iránti lakossági közöny tette lehetővé. A ki nem mondott ideológia szerint a szocializmus nem volt rossz dolog, de az impériumváltás miatt már nem lehetett fenntartani.Ahogy „okos ember” nem harcolt a szovjet befolyás ellen, amíg az volt erős (már csak az 1956-os példa miatt sem), addig most az amerikai diktátumnak kell megfelelni. Így az MSZP-t az atlantista külpolitika kritikátlan átvételével fogadták be a liberális demokrácia világrendjébe. Mivel a magyar jobboldalon belül még léteztek Nyugat-ellenes, antiszemita és területi revízióban gondolkodó erők, a szocialista párt rosszemlékű koalíciós partnerével, az SZDSZ-szel együtt egyenesen az euroatlantista gondolat vezérhajójává vált Magyarországon. Ekkor rögzült a szocialista párt értelmiségében, tagjaiban és választóiban az a tudat, hogy a NYUGAT JÓ, és az elmaradott, nacionalista jobboldallal szemben a baloldal képviseli itthon a NYUGATI ÉRTÉKEKET. Arról nemigen esett szó, hogy az Antall- és Orbán-kormányok ugyanolyan lelkesen kiszolgálták a nyugati tőkét. mint a szocialisták.

A szocialista mainstream minden külpolitikai témában hűen követte a nyugati mintákat. A nyugatiaktól átvett lenézéssel maradt süket és vak a Kínai Kommunista Párt páratlan sikereire a szegénység felszámolásában, a kiugró gazdasági fejlődésben, a valódi szocialista piacgazdaság megteremtésében. Bár 1990-ig mindenki tanult oroszul ebben az országban, angol lordokat utánzó távolságtartással figyelték, ahogy a jelcini liberális anarchiából Vlagyimir Putyin erős nagyhatalmat és öntudatos társadalmat teremt Oroszországban. Kellően utálták a szerbeket és támogatták az albán meg bosnyák muszlimokat, miközben az Amerikával szembekerülő iszlámot terroristának tartották. (Ritka kivételként a Jugoszlávia elleni amerikai bombázások idején néhány szocialista parlamenti képviselő, így Kósáné Kovács Magda és e sorok írója is utcai demonstráción tüntetett az amerikai agresszió ellen.)

Kuba, Vietnam, Laosz, majd Venezuela és Bolívia bátor kiállása a szocialista rendszer mellett és az amerikai imperializmussal szemben meg sem karcolta az MSZP világképét. Vitányi Iván egyenesen a floridai fasiszta emigránsok mellett állt ki a kubai forradalommal szemben. Elmaradt a palesztinok melletti szolidaritás is, noha kétségtelen, hogy a Holocaust hosszú árnya megnehezíti az izraeli politika kritikáját.

Ez a külpolitikai keret természetesen meghatározta a magyar baloldal hazai gazdasági és politikai lehetőségeit is. A neoliberális gazdaságpolitika kritikátlan elfogadását, a globális hatalom urainak való megfelelést, a marxi ideológiával való teljes szakítást. Az MSZP vezetői sajátos módon nemcsak kormányon, de még ellenzékben is igyekeztek kifejezni rendíthetetlen hűségüket a nyugati hatalmi renddel, mintegy versenyezve a Fidesszel, hogy ki a megbízhatóbb barátja az Egyesült Államoknak és a globalista elitnek. Apró, de jellemző példája ennek, hogy a covid-járvány idején a nyugati követségek „tanácsára” folytattak kampányt az orosz és kínai vakcinák ellen és a Pfizer-készítmények érdekében.

A szervezett baloldal 2026 tavaszára lényegében széthullott, a fehérterror jellemezte 1920 óta először nem indul szocialista értékrendű magyar párt a többpárti választásokon. Ez tragédia, de ugyanakkor lehetőség is egy új baloldali erő megalakítására. Ebben a munkában kell kialakítani egy új külpolitikai-geopolitikai koncepciót is, amelynek ezekre a történelmi tanulságokra kell épülnie.

A fenti vitairatot Hegyi Gyula írta a Túl a Tőkén Mozgalom számára.