Különös hangulata volt 2026. május 7-én este a Kossuth Klub nagytermének. Két nappal később megszűnt a régi parlamenti világ: lejárt az a ciklus, amely végül elsöpörte az Orbán-rendszer másfél évtizedes politikai fölényét. A Friedrich Ebert Stiftung és az Új Egyenlőség közös rendezvényén pedig ott ült a színpadon az az ember, aki az elmúlt években talán a legkövetkezetesebben testesítette meg a korrupció elleni küzdelmet Magyarországon: Hadházy Ákos.
A beszélgetést Pogátsa Zoltán vezette, de gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ez az este több lesz egyszerű politikai diskurzusnál. Nem pusztán arról szólt, hogy ki lopott és mennyit. Sokkal inkább arról, hogy mi történik egy országgal, ha hosszú időn keresztül eltűnnek a következmények.
A terem zsúfolásig megtelt. És talán nem túlzás azt mondani: nem egyszerűen egy politikusról vagy egy ellenzéki szereplőről akartak hallani az emberek. Hanem választ kerestek arra a kérdésre, amely most egész Magyarország előtt áll: hogyan lehet visszaépíteni egy államot, amelyből fokozatosan kifogyott a bizalom?
„A korrupció nem pénzt lop, hanem jövőt”
Az este legerősebb mondatai nem is Hadházytól, hanem a bevezetőt tartó Harangozó Gábortól hangzottak el. Nem közgazdasági kategóriákról beszélt, hanem emberi sorsokról. A korrupcióról mint olyan rendszerről beszélt, amely „jövőt lop, bizalmat lop, igazságérzetet lop, és végső soron közösséget lop”. Ez a gondolat végig ott maradt a beszélgetés mögött. Mert a korrupció a magyar politikában sokáig elsősorban morális kérdésként jelent meg: „lopnak”. Hadházy és Pogátsa azonban ennél tovább mentek. Arról beszéltek, hogy a korrupció valójában államszervező elvvé vált.
Nem egyszerű mellékterméke volt a rendszernek, hanem maga a rendszer.
Hogyan lett a korrupcióból választási ügy?
Pogátsa az este elején egy látszólagos paradoxont vetett fel. Évekig azt hallotta az ország, hogy a korrupció „nem érdekli az embereket”. Közvélemény-kutatások, elemzések és politikai kommentárok ismételgették: a választók ugyan zavarónak tartják, de nem ez alapján szavaznak. Aztán 2026-ban mégis a korrupció lett az egyik központi politikai téma.
Mi változott?
Hadházy szerint valójában nem az emberek érzékenysége változott meg, hanem a rendszer ért el egy töréspontot. Ő már évekkel korábban is azt tapasztalta, hogy a legkisebb falvakban is pontosan értik az emberek, mi történik körülöttük. A probléma nem az volt, hogy nem látták a korrupciót, hanem hogy sokáig nem hittek a következmények lehetőségében. A Fidesz propagandája ráadásul hosszú ideig működött. Mindig ugyanazzal a logikával: igen, vannak visszaélések, „de a többiek is loptak”. Ez a „whataboutizmus” – ahogy Pogátsa nevezte – évekig stabilizálta a rendszert. Az emberek jelentős része úgy érezte: minden politikai oldal korrupt, ezért nincs valódi alternatíva. A 2026-os választás egyik fordulópontja éppen az lehetett, hogy ez a hit kezdett szétesni.
„Ott nincs fal”
A beszélgetés egyik legerősebb része az volt, amikor Pogátsa és Hadházy arról beszéltek: a korrupció nemcsak állandóvá vált, hanem fokozatosan elvesztette minden határát. A rendszerváltás utáni első korrupciós botrányok még milliós ügyek voltak. Később milliárdosak. Az Orbán-rendszer végére pedig már ezermilliárdos nagyságrendű vagyonátrendeződésről beszélhettünk. Hadházy ezt úgy írta le: mintha folyamatosan tolták volna kifelé a falat – majd rájöttek volna, hogy nincs is fal.
A következmények hiánya önmagát erősítő rendszerré vált. Ha egy visszaélés büntetlen marad, akkor legközelebb nagyobb visszaélés következik. Ha az is büntetlen marad, akkor még nagyobb. Így alakult ki az a politikai-gazdasági gépezet, amelyet Hadházy szerint már nem lehetett pusztán „néhány korrupt szereplő” problémájaként leírni. Egy egész állami működés épült rá.
Az állatorvos, aki rendszerlogikát kezdett látni
Hadházy sokszor ironizált saját szerepén az este során. Többször nevezte magát „vidéki állatorvosnak”, miközben Pogátsát „tanár úrként” emlegette. Az önirónia mögött azonban volt valami fontos. Arról beszélt, hogy amikor 2013 körül elkezdett közbeszerzéseket vizsgálni, eleinte maga is azt hitte, egyedi ügyeket talál majd. Aztán lassan rájött: szinte bárhová néz, ugyanazokat a mintázatokat látja. Manipulált pályázatokat, túlárazott projekteket, előre kiosztott nyerteseket. Ekkor döntötte el, hogy nem egyes botrányokat akar bemutatni, hanem magát a rendszert.
„Nem azt mondtam, hogy ezek lopnak, hanem azt mutattam meg, hogyan lopnak” – fogalmazott. Ez fontos különbség volt. A korrupció Magyarországon sokáig erkölcsi vád maradt. Hadházy viszont technikát, mechanizmust és struktúrát kezdett mutatni. És talán éppen ezért vált hitelessé.
A rendszer kifáradása
A beszélgetés egyik legérdekesebb pontja az volt, amikor Hadházy arról beszélt: szerinte a rendszer nem egyszerűen politikailag bukott meg, hanem belülről kezdett kifáradni. A korrupció mértéke ugyanis idővel már az állam működését veszélyeztette. A kórházak állapota, az oktatás szétesése, az infrastruktúra problémái, az állami rendszerek működési zavarai egyre nehezebben voltak összeegyeztethetők azzal a propagandával, hogy „minden rendben van”.
Eközben – állítása szerint – maga a hatalom is elbizonytalanodott. Hadházy felidézte az úgynevezett „ellehetetlenítési törvény” történetét, amely végül nem valósult meg. Szerinte ez volt az első pillanat, amikor érzékelhetővé vált: a rendszer már nem biztos saját erejében.
Lesz-e valódi elszámoltatás?
A beszélgetés második fele már szinte teljes egészében erről szólt. És itt Hadházy meglepően egyértelmű volt. Nemcsak azt állította, hogy lehetséges a felelősségre vonás, hanem azt is, hogy szerinte elkerülhetetlen. Kimondta Orbán Viktor nevét is. Sőt: arról beszélt, hogy szerinte egy működő ügyészség és rendőrség mellett még a legmagasabb szintekig is el lehet jutni.
Érvelése szerint a rendszer szereplői hiába hitték azt, hogy „mindent lepapíroztak”, a valóságban rengeteg nyom maradt:
- túlárazott állami szerződések,
- visszavásárolt ingatlanok,
- dokumentált pénzmozgások,
- közbeszerzési manipulációk,
- e-mailek,
- tanúk,
- és olyan szereplők, akik most már érdekeltek lehetnek az együttműködésben.
Többször utalt arra is, hogy szerinte az oligarchák egy része már most menekülőutat keres.
„Ez még nem a rendszerváltás”
Talán az este legfontosabb mondata mégsem az elszámoltatásról szólt, hanem arról, hogy a választási győzelem önmagában még nem jelent rendszerváltást. Hadházy a másnapi ünnepség kapcsán úgy fogalmazott: ez legfeljebb a maraton rajtja. A valódi kérdés az lesz, képes-e Magyarország olyan országgá válni, ahol a hatalomnak tényleges korlátai vannak. Ahol nemcsak új politikai szereplők érkeznek, hanem új politikai kultúra is. Mert ha az új rendszer ugyanazokat a reflexeket termeli újra, akkor a történet néhány év múlva kezdődhet elölről. Ezért volt különösen érdekes az a része a beszélgetésnek, amikor Pogátsa arról beszélt: a magyar társadalom talán most először kezdte el megtanulni, hogy nem feltétlenül kell „oldalt választani”. Hogy lehet egyszerre kritikusnak lenni minden hatalommal szemben. És talán éppen ez lehet az új köztársaság valódi alapja. Nem az, hogy kik kerülnek kormányra.
Hanem az, hogy végre kialakul-e egy olyan társadalmi elvárás, amely nem engedi többé következmények nélkül működni a hatalmat.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg, valamint hazai és külföldi olvasóink számára a „10 perc Magyarországról Európának” címmel egy 10 perces szerkesztett videót is közzétettünk az Új Egyenlőség YouTube-csatornáján.
Címfotó: Népszava / Hadházy Ákos
