A svéd kikötőmunkások egyetlen háborús agresszort sem kívánnak nélkülözhetetlen munkával segíteni. Erik Hegelson, a Svédországi Dokkmunkások Szakszervezetének elnöke a Jacobin magazinnak adott interjújában elmondta, munkáltatók először a 2022-es orosz-ukrán háborút, majd a 2025-ös amerikai-izraeli-iráni háborút is munkaterheik fokozatos növelésére kívánták felhasználni, ezért a geopolitikai agressziók és a munkahelyi kizsákmányolás ügye önkéntelenül is összekapcsolódott.
Hegelson elmondta a szocialista amerikai magazinnak, a svéd akciók 2022-ben, az ukrajnai háború kezdetekor indultak, amikor a Svéd Királyság még hivatalosan nem volt a NATO tagállama. Ami azt is jelentette, hogy az orosz kereskedelmi hajók rendszerszerűen megálltak svédországi kikötőkben üzemanyagért és áruért.
A bojkott-sztrájkokat előbb két kisebb kikötő szakszervezeti alapszervezete vetette fel, majd az országos szervezet előtt is a tagok szavazásáig vitték az ügyet. Hegelson kiemelte, mivel két nagy szakszervezeti konföderáció is aktív a kikötőmunkások között az országban, ezért a rivális konföderáció gyanakodva nézte azt, ami az ottani vezetők véleménye szerint „radikális akciónak” számított.
A tagság viszont elsöprő többségekkel támogatta az orosz hajók berakodását megtagadó akciókat. A munkáltató tengeri szállítmányozó cégek ezek után mindennel próbálkoztak ellenük. Hegelson elmondása szerint jól látható volt, hogy a gyilkos háborúk támogatása hogyan függ össze ezeknek a cégeknek a hasznával, és így közvetve maguknak a munkatársaknak a kizsákmányolásával.
„A munkáltatók és politikusok erős nyomást gyakoroltak rájuk, perekkel fenyegetőztek, és próbálták illegitimnek beállítani az akciót”
– mondta. Az is kiderült később, hogy az orosz hajók elleni kikötői blokádot végül perekkel fenyegették meg. A helyzeten csak az segített némileg, hogy Volodimir Zelenszkij elnök nyíltan az ukrán nép háláját és köszönetét fejezte ki a svédországi munkások szolidaritásáért.
Ennek ellenére a kormány és a munkáltatók nyomására végül az Oroszország elleni akciót bírósági végzéssel szüntették meg, a végzés indoklása szerint a tiltakozás „indokolatlanul hosszú ideig folytatódott”, célját pedig az ügyre való figyelem felhívásával már elérte. Mindez azt mutatja, hogy nem a résztvevő sztrájkolók elszántsága hiányzott – a svéd politikai osztálynak a „jogállam” eszközeit kellett bevetnie a tőke védelmére, ráadásul épp azután , hogy a kormány politikusai nagy hangon kiálltak Ukrajna megtámadott lakossága és hadserege mellett is.
A Dokkmunkások Szakszervezeti Szövetsége viszont nem nyugodott meg. Izrael brutális, pusztító gázai mészárlása közepette, 2025-ben ugyanis a kikötőmunkások megdöbbenve vették észre, hogy Ulf Kristersson jobbközép („Mérsékelt párti”) kormánya Svédországból a népirtáshoz még fegyvereket is szállít Izraelnek. Sőt, a svéd haderő még importált is Izraelből hadieszközöket, aminek nyomán újabb országos közgyűlés és újabb egyértelmű szavazás született az Izrael Államból befutó, vagy Izrael Államba irányuló tengeri szállítmányok kirakodásának általános megtagadására, határozatlan ideig.
Hosszabb jogi huzavona után a bíróság végül csupán annak kezdeti napja előtt engedélyezte a sztrájkot, egyetlen napra. Ugyanekkor viszont a szakszervezeti vezető és főszervező Erik Hegelson munkaviszonyát a cége megszüntette. Ma is gyűjtés folyik a javára, illetve kampány azért, hogy munkaviszonya megszűnése után is engedjék be szakszervezeti tisztségviselőként a kikötői munkaterületre.
Hegelson elbocsátását csak mint az akciók szervezésében vállalt kulcsszerepéért járó „megtorlás” tudta értelmezni. De alternatívát a cselekvésre mégsem látott: „egy gyerekek elleni háborúval szemben nem lehetséges passzívnak maradni” – mondta Gázáról.
Az ellenállást pedig nem sikerült letörni. A svédek akciói után megnyílt a tér máshol is: Olaszországban, Franciaországban, Skóciában, Spanyolországban hasonló és olykor nagyszabású háborúellenes kikötői sztrájkokra került sor, amelyeket Hegelson szerint az ő akcióik nagy mértékben befolyásoltak. A lokális és országos szolidaritás után így a svéd munkásvezér szerint a háborúellenes fellépés elhozta a nemzetközi szolidaritást is Európában, ami mindenképpen új jelenség a 2020-as évek folyamán. A svédországi munkások számára nagyon sokat jelentett például, hogy a görög dokkmunkások videóüzenetben biztatták a sztrájkolókat további kitartásra, ezek a kiállások több ezer kilométerről óriási energiát tudnak adni még egy kifáradó akciónak is.
A Jacobinnak Erik Hegelson hangsúlyozta: az alulról jövő, és a tagság többsége által megszavazott, koordinált akciók és a bizonyos mértékben növekvő ellenálló képesség az állami szervek, rendőrség, bíróságok ellenében azt jelenti, hogy a bojkott és a sztrájkok ebben a keretben igenis működőképesek. Ugyanakkor történetükből már az is látszik: a jobboldal által kormányzott, és immár NATO-tag Svédország többé már egyáltalán nem a munkás- és szakszervezeti jogok paradicsoma. Sokba kerül ugyan a munkáltatóknak a pereskedés, de mégis intenzíven ezt a módszert használják akcióik korlátozására.
Hegelson záró megjegyzésében leszögezte: a leghatékonyabb fegyver a háborúk ellen a munkásosztály kollektív fellépése – a finanszírozás, szállítás és kirakodás megtagadása. Ha viszont – figyelmeztetett az aktivista – ezzel szemben „a szakszervezetek csak a saját szűk érdekeikkel törődnek, és más jogsérelmeknél – a bevándorlókat érteknél, vagy a háborús bűnöknél – passzívak maradnak, akkor később rájuk sem számíthat senki.”
Elgondolkodtatott a cikk? Voltak benne új informácók, érdekes meglátások? Segített abban, hogy kialakítsd saját véleményed? Ha igen, mennyit ér ez számodra?
A gondolkozásra, kritikára és közös cselekvésre ihlető újságíráshoz az olvasók összefogására is szükség van. Csatlakozz, hogy együtt teremthessünk értéket!
Már ezer forint is nagy segítség, és ha teheted, légy rendszeres támogató! Köszönjük!
