2026.09.27.

 

Dunaújváros története összefonódott a Vasművel, köré építették az egészet, ez a városképen is látszik: Magyarország egyik tervezett iparvárosáról van szó, amely a vasgyárral együtt kezdett épülni és virágozni: egyfajta olvasztótégelyként kezdett funkcionálni, amelynek a lendülete a rendszerváltás után is pörgette a város kulturális életét.

De a Vasmű 2000-es években kezdődő kálváriája a város életére is rányomta a bélyegét: legutolsó tulajdonosa, a Liberty Steel végképp kivéreztette, novemberben csődöt jelentett, áprilisban pedig részvételi pályázatot írtak ki a cégekre, és bejelentették a csoportos létszámleépítést.

Ha nem érkezik ajánlat, 75 év után végleg bezárhat a Vasmű.

A leállás a város életén is meglátszik, egyre kevesebb a fiatal, egyre kisebb az élet: videónkban a város történetéről, jellegzetességeiről, egykor pezsgő életéről, a Vasművel való összefonódásáról és beszélgettünk dunaújvárosiakkal egyrészt Európa legsűrűbben lakott panel lakótelepén, a Római városrészben, másrészt a Vasmű mellett induló Garázssoron, amely találkozási pontja a Dunaújváros meghatározó motívumainak: a Vasműnek, a paneleknek, és a városban létrejövő underground zenei kultúrának.

00:00-02:35 Intro

02:36-07:35 Kronászt Margit, történész-muzeológus, dunaújvárosi Intercisa Múzeum

07:36- 10:23 Vécsey Kázmér, Vasmű dolgozó

10:24-14:46 Nyulasi Zsolt (Öcaline) és Boda András újságírók

14:47-17:55 Keserue Zsolt, képzőművész, filmes

17:55-21:44 garázsbérlők: Székely Krisztián, Kőszegi Zsolt, Németh Ferenc

Megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=mhBT_pw0ROM

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Partizán 2025-04-28  youtube

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11113444
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
1550
10772
61655
206875
202158
11113444

Your IP: 216.73.217.36
2026-09-27 03:21

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok