„Kulturbolsevik atombombát dobtak le Ausztriára"
BERTOLT BRECHT – Útlevelet a halotti táncért
70 évvel ezelőtt Bertolt Brecht író megkapta az osztrák állampolgárságot – ez „a második köztársaság legnagyobb kulturális botrányát” váltotta ki.
Brecht sírja a Dorotheenstädtische Friedhof-ban Berlinben. 1956-ban halt meg.
Foto: Picturedesk.com Frank Peters
Az ijesztő hír először a Salzburger Nachrichten-ben jelent meg: „Kulturbolsevik atombombát dobtak le Ausztriára”. Az erősen jobboldali beállítottságú harci újság, az Neue Front tette fel a rejtélyes kérdést: „Ki csempészte be a kommunisták lovát a német Rómába?” Más lapokban pedig „az ördög költőjéről”, az „irodalmi torzszülöttről” és a „második köztársaság legnagyobb kulturális botrányáról” értekeztek.
A kirohanásokra az adott alkalmat, hogy 1951 végén az osztrák újságokban megjelent a hír egy dokumentumról, amelyet a Salzburgi tartományi kormány 1950. április 12-én állított ki: „Dokumentum az osztrák állampolgárság adományozásáról Berthold Brecht úr részére. Foglalkozása: író, született 1898. február 10-én Augsburgban”.
Az állampolgársági okmány által kiváltott botrány, „Brecht afférja” címmel, hónapokig állt a közvélemény érdeklődésének középpontjában, amelynek következtében ezzel nemcsak a salzburgi tartományi kormány, hanem a szövetségi tanács és a miniszterek tanácsa is foglalkozott.
Hidegháború
Ezen viták következtében számos újságíró tolla karddá változott annak érdekében, hogy a Gonosz ellen folytatott harcot minél hatásosabban tudják folytatni. A Gonosz, amely már nemcsak szellemként járta be Európát, a kommunizmus volt, amely Bertolt Brecht személyében Ausztriát fenyegette és előkészítette a pokolba jutásra.
A Neue Front főszerkesztője, Viktor Reimann 1951. október 13-án világossá tette, miről is van itt szó valójában: „Bert Brecht osztrák állampolgársága megmutatja, ahogy egyes túlbuzgó szocialisták és a Néppárt kulturális hatalmasainak tudatlansága és gyengesége a kommunistákkal aláaknázza országunkat és ezt, Ausztria szellemi bolsevizálódását, az amerikaiak még finanszírozzák is”.
1950 és 1953 között alig merészelte osztrák színház Brecht valamelyik színdarabját műsorra tűzni. Ha egy színpad ezt mégis megpróbálta, akkor minden erőt bedobtak ennek megakadályozására.
Ha manapság ilyesmiről olvasva a fejünket csóváljuk, nem felejthetjük el, hogy az 50-es évek elején a hidegháború teljes erejével tombolt, amely természetesen kihatott a kulturális életre is.
Brecht esetében nemcsak egy író lejáratásáról volt szó, hanem egy kultúrafelfogással való leszámolásról, amelynek a keményen antikommunista Ausztriában nem szabadott teret adni. És Brecht közismerten azokhoz tartozott – ahogy ezt Thomas Mann már 1944-ben megfogalmazta – akik „az antikommunizmusban korszakunk alapvető ostobaságát” látták.
Ma már nehezen felfogható
Azoknak a gondolkodása, akik akkor az osztrák kultúrát meghatározták, ma már sok esetben nehezen érthető. Friedrich Torberg, abban az időben az egyik legnagyobb Brecht-gyűlölő írta: „még Jancsi és Juliska is kommunista propagandista lenne, ha a mű szerzője Brecht lenne...”. Ez a nyilatkozat 1961-ben hangzott el, amikor Ausztriában már 8 éve, szinte kivétel nélkül, uralkodott a Brecht-bojkott.
Természetesen Torberg számára nem csupán Brecht lejáratása volt a fontos, hanem mindazon művészek diszkreditálása is, akiket azzal gyanúsítottak, hogy túl liberálisak, vagy túlzottan baloldaliak. Ide sorolhatók Torberg uszításai a „mocskos disznó” és „lapostetű” Hilde Spiel-ről vagy Thomas Mann, Berthold Viertel és Gottfried von Einem elleni támadásai, akiket a „diktatúra kollaboránsainak” nevezett.
Torberg gyűlöletkampányai nem ritkán arra irányultak, hogy az éppen kiszemelt ellenfél egzisztenciáját tönkre tegyék. Amikor például ismertté vált, hogy Karl Paryla művész 1952-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokban a Jedermann[1] c. darabban az ördögöt játszotta volna, Torberg mindent megtett, hogy ezt a megbízást megakadályozza.
A Wiener Kurier-ban Torberg a KPÖ (Kommunista Párt Ausztria) –tag Paryla-t így jellemezte: „egy diktatúra feltétlen partizánja, egy diktatúráé, amelynek brutális terrorja nemcsak a gondolatokra terjed ki, hanem a puszta életre is” és követelte Karl Paryla megbízásának felbontását. A Salzburgi Ünnepi Játékok kuratóriuma teljesítette Torberg kívánságát és „sztornózta” Paryla szerződtetését.
Amikor tíz évvel később Karl Paryla az NDK-ból visszatért Bécsbe és a Theater in der Josefstadt szerződtette, Torberg ezt írta: „Nem elég, hogy Karl Paryla ebben az országban zavartalanul élhet, kommunistákra szavazhat és kommunistaként tevékenykedhet – nem, még le is szerződtetik.”
Torberg gyűlölte Brecht-et
Amikor Otti Tausig színész az NDK-ból való visszatérése után Franz Stoß-al, a Theater in der Josefstadt színház akkori igazgatójával szerződéséről tárgyalt, Stoß az egyik kezében a kész szerződést tartotta, a másikban egy „Megbánási nyilatkozatot”, amely arra az időre vonatkozott, amikor Tausig a KPÖ és a szovjet hatóságok által támogatott Neues Theater in de Scala-ban lépett fel.
Stoß azt mondta Tausig-nak: „Erre a nyilatkozatra nem nekem van szükségem, hanem Weigel-nek és Torberg-nek.” Friedrich Torberg mellett Hans Weigel is a kemény és szigorú antikommunista kultúrpolitika élharcosai közé tartozott.
Torberg Brecht elleni gyűlölete egészen odáig ment, hogy kaliforniai száműzetésében az FBI spiclijének funkciójában kémkedett is Bertold Brecht ellen. 1943. március 30-án az FBI-nak írt jelentésében részletesen leírja Bertold Brecht Die Maßnahme (Az intézkedés) című darabját és arról tudósít, hogy a szerző („the subject”) egy kommunista író, aki a kommunista Hans Eisler-el együtt Das Solidaritätslied[2] –et (Dal a szolidaritásról) írta.
Két héttel Torberg jelentésének az FBI-hoz való megérkezése után az FBI-ban felmerült, hogy Brecht-et internálják, de végül elvetették ezt a tervet, miután alaposabban tanulmányozták az esetet.
„Kommunista sejtek” Hollywood-ban
1945 júniusában, New Yorkban Torberg – az Office of War Informations[3] (a háborús információk USA hivatala) spiclijeként javasolta, hogy Hollywoodban alaposabban vegyék nagyító alá „a kommunista sejteket”. Röviddel ezután a Committee On Unamerican Activities[4] (Amerika ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottság) valóban elkezdte vizsgálni a feltételezett „kommunista sejteket” Hollywoodban és baloldali és liberális művészeket az Amerika ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottság elé rendelte, ahol 1947. október 30-án Brechtnek is meg kellett jelennie meghallgatáson.
Az vádak képviselői, közöttük Richard Nixon későbbi USA elnök, vádjaikban lényegében a Torberg által szállított információkra támaszkodtak. A vád képviseletében „baráti spicliként” lépett fel Ronald Reagan színész is.
Brechtre semmilyen kommunista tevékenységet nem tudtak rábizonyítani, de Brecht közvetlenül ezután elhagyta az USA-t és visszatért Európába.
Amikor 1947. november 1-én Párizsban leszálltak a repülőgépről, mind ő, mind felesége, Helene Weigel színésznő hontalanok voltak, miután a német állampolgárságuktól 1935-ben a nemzetiszocialista kormány megfosztotta őket.
Dániában, Svédországban, Finnországban, a Szovjetunióban és az USA-ban eltöltött 15 éves száműzetésük után Brecht először Svájcban telepedett le. A svájci hatóságok külföldiek elleni politikája miatt, amely főleg a száműzetésből visszatérő hontalanok ellen irányult, Brecht számára hamarosan világos lett, hogy nem maradhat Svájcban.
Gottfried von Einem tervei
Ebben a nehéz helyzetben ismerkedett meg Brecht 1948 tavaszán Zürichben Gottfried von Einem osztrák zeneszerzővel, aki a Salzburgi Ünnepi Játékok igazgatóságának tagjaként a rendezvénysorozat új, szellemi megújításán fáradozott.
„Annak érdekében, hogy Brechtet Salzburghoz kössük” meséli Einem, „azt terveztük, hogy Brecht negyed-intendáns lett volna a Landestheaterben (tartományi színház), Erich Engel pedig a színház vezető rendezője, (akinek a szereposztásban és a színészek szerződtetésében döntő szava van) és Brecht pedig a színház dramaturgja.” Brecht ezzel nagyon egyetértett és azonnal elő is állt néhány javaslattal. Például az ünnepi játékok keretében nemcsak a Kaukázusi krétakör előadását javasolta, hanem a Faust-ot is. Mégpedig mindkét előadást ugyanazon az estén. Faust-ot Fritz Korner és Mephisto-t Peter Lorre játszotta volna.”
De ezek a tervek megvalósíthatatlanok voltak mindaddig, amíg Brecht nem rendelkezett megfelelő igazolványokkal. Einem megígérte Brechtnek, hogy befolyásos személyeknél eljár annak érdekében, hogy Brecht úti okmányokat kaphasson, útlevélről akkor még nem beszéltek. Amikor Brecht 1948 októberében először Salzburgba érkezett, azonnal megbeszéléseket folytatott színdarabjainak lehetséges bemutatóiról, Salzburgban és Bécsben.
1949 tavaszi zürichi tartózkodása idején, ahol a svájci hatóságok egyre több kellemetlenséget okoztak Brechtnek ott tartózkodása miatt, támadt először Brechtnek az az ötlete, hogy osztrák útlevelet kérelmez. Felajánlotta Gottfried von Einem-nek, hogy Salzburg számára egy ünnepi színdarabot ír, amennyiben ezért egy osztrák útlevelet kap. Brecht: „Tudok egy megfelelő ellenértéket, amely számomra többet ér, mint akármilyen előleg, ez pedig az Asyl lenne, vagyis egy útlevél.”
A Brecht akta
Gottfried von Einem ezzel a javaslattal azonnal egyetértett, és segített Brechtnek az illetékes salzburgi és bécsi hatóságoknál. Eközben Brecht elkezdett dolgozni a Salzburger Totentanz (Salzburgi haláltánc) darabon, amelyet a St. Peter alapítvány udvarán mutattak volna be. Ami azért furcsa, mert Brecht nyilvánvalóan nem realizálta azt a tényt, hogy időközben a Salzburgi Ünnepi Játékok művészetileg egy egészen más irányzatot vettek.
Bert(h)old Brecht állampolgársági irata és salzburgi bejelentője. Friedrich Toberg színházi kritikusként és kiadóként gondoskodott arról, hogy Brecht darabjait Ausztriában nem mutassák be. Foto: Pitturesk.com
Már hosszú ideje rehabilitáltak olyan karmestereket, mint Wilhelm Furtwängler, Karl Böhm, Clemens Craus vagy Hans Knapperbusch, akik a náci uralom idején Salzburgban vezető szerepet játszottak. Herbert von Karajan pedig karmesterként már 1948 nyarán fellépett a salzburgi színpadokon, majd 40 éven át döntően meghatározta az Ünnepi Játékokat. Karajan, Krauss-hoz és Böhm-höz hasonlóan a nemzetiszocializmus elkötelezett híve volt.
Mindezek ellenére Brecht újra és újra Salzburgba jött, ahol Gottfried von Einem-nél lakott a Mönchsberg 17-ben. Brecht helyzete még mindig igen zavaros volt, mivel hontalanként csak ideiglenes dokumentumokkal rendelkezett.
Miközben tehát Brecht a Salzburger Totentanz darabon dolgozott, a bécsi és salzburgi hatóságok a „Brecht aktával” voltak elfoglalva. Végül arra jutottak, hogy „az osztrák állampolgárság adományozása Bertold Brecht részére az osztrák kulturális élet számára nyereség lenne”. 1950. április 12-én aztán megtörtént: Brecht és felesége, Helene Weigel megkapták a salzburgi tartományi kormánytól az osztrák állampolgárságot.
„Az Ünnepi Játékok elzsidósítása”
Amikor másfél év múlva a hidegháború virágkorában ez a döntés nyilvánossá vált, semmelyik hivatal sem érezte magát illetékesnek az ügyben. Salzburg önkormányzata „Bert Brecht művészeti méltatására hivatkozott a Großer Brockhaus-ban[5]”, az oktatási minisztérium a „salzburgi tartományi kormány szüntelen sürgetésére” hivatkozott, Leopold Figl szövetségi kancellár azzal indokolta a minisztertanács (szövetségi kormány) döntését, hogy semmilyen hivatal „nem támasztott semmiféle kifogást sem”.
Nagyon kellemetlen volt a dolog főként Josef Klaus részére, aki 1949. december 1. óta salzburgi tartományi vezető volt és politikai főfelelősként a kritikák kereszttüzébe került. Azzal húzta ki magát a csávából, hogy Gottfried von Einem-t tette meg főfelelőssé, akit Brecht melletti fellépése miatt már 1951. október 31-én eltávolítottak az Ünnepi Játékok igazgatóságából.
Jóvátételként Gottfried von Einem 1954-ban Wilhelm Furtwängler halála után az Ünnepi Játékok művészeti tanácsának elnöke lett. Ebben a pozíciójában egy év múlva von Einem és Josef Klaus között újabb nézeteltérés támadt, amelynek folyamán a tartományi vezető „az Ünnepi Játékok elzsidósítása ellen” emelte fel szavát.
Az ok: Gottfried von Einem meghívta Salzburgba a Juilliard-Quartett-et, amin Josef Klaus azért háborodott fel, merthogy mind a négy muzsikus zsidó volt. Gottfried von Einem erre azt válaszolta, hogy a Juilliard-Quartett esetében a világ egyik legjobb Quartett-jéről van szó.
Erre Josef Klaus: „Ennek ellenére, az Ünnepi Játékok elzsidósítása az én hivatali időm alatt nem történhet meg”. 1964-1970 között Klaus Ausztria szövetségi kancellárja lett és választási kampányában, mint „igazi osztrák” lépett fel Bruno Kreisky[6], későbbi kancellár ellen, aki emigránsként és zsidóként ezt a jelzőt - szerinte - nem érdemelte ki.
A Brecht-bojkott
Jóllehet von Einem kirúgásával a salzburgi Ünnepi Játékok igazgatóságából „a második köztársaság legnagyobb kulturális botránya” kifelé befejeződött, az osztrák színházi élet számára azonban fatális következményei lettek, mivel ezzel kezdődött az igazi botrány, a Brecht-bojkott Ausztriában.
1950 és 1963 között alig akadt olyan színház, amelyik színre mert volna vinni egy Brecht darabot. Ha egy színpad ezt mégis megkísérelte, akkor számtalan akadály került útjába, melyek célja az volt, hogy a színházi előadást meghiúsítsák.
1961-ben Friedrich Torberg egészen nyíltan kijelentette: „Színházi kritikusként, kultúrpolitikai újság kiadójaként, minden létező platformon minden erőmmel azon voltam, hogy Brechtet Bécsben ne adhassák elő. Én vagyok ezért a felelős, vagy, ahogy néhányan önök közül szívesebben hallanák, én társtettes vagyok”. Torberg által említett kultúrpolitikai újság a FORUM[7] volt, amelyet a CIA támogatott.
Különösen tisztességtelen szerepet játszott a Brecht-bojkott alatt Günther Nenning újságíró, aki az 50-es évek végén került Torberg újságjához, és azonnal bekapcsolódott a Brecht-vitákba.
1958-ban írta Nenning: „Hogy Brechtet Ausztriában nem kell játszani, az egy olyan álláspont, amely mélyreható vitákat vált ki közöttünk – azaz a rabiátus antikommunisták és a rabiátus demokraták között. Kommunisták részvétele nem kívánatos. A kommunisták hallgassanak. Nem követelhetnek a demokráciától semmilyen szabadságot, még a pöre politikai egzisztenciájukat sem – amelyet azonban a demokrácia elvi és hasznossági alapon biztosít nekik.”
Nenning álláspontja Friedrich Torberg vagy Hans Weigel primitív Brecht-ellenességétől csupán annyiban különbözött, hogy támogatta Brecht darabok bemutatását, de csak akkor, ha a rendezésnek sikerül „az antikommunista morált bemutatni”.
Néhány év múlva Ernst Haeusserman, a híres bécsi Burgtheater igazgatója megvalósította ezt a koncepciót, amikor Brecht Galilei színművének bemutatása ELŐTT Günter Grass anti-Brecht darabját tűzte műsorra: Die Plebejer proben den Aufstand (A plebejusok a lázadást gyakorolják). Miután a rendezés a publikumot meggyőzte arról, hogy a valóságban Brecht egy disznó volt, ezek után szabadott Curd Jürgens garantáltan kitűnő Galilei figuráját színre vinni és az előadásnak örülni.
Ezzel fejeződött be a Brecht-bojkott, tipikusan osztrák módra, áporodott kompromisszummal, és még éveknek kellett eltelnie, mire Ausztriában Bertold Brecht darabjainak komoly kritikai elemzése és megvitatása megvalósulhatott.
Szerző: Kurt Palm osztrák szerző és rendező. Legutóbb megjelent regénye „Monster” címmel, Deuticke Verlag, 2019. Foto: Heribert Corn www.corn.at
Forrás: https://apps.derstandard.at/privacywall/story/2000117083827/ein-pass-fuer-einen-totentanz
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
[1] https://www.panoramatours.com/de/salzburg/veranstaltungen/jedermann-1260/
[2] Dal a szolidaritásról https://www.youtube.com/watch?v=bcllk8-wEy0
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/United_States_Office_of_War_Information
[4] https://en.wikipedia.org/wiki/House_Un-American_Activities_Committee
[5] Lexikon https://www.lexikon-und-enzyklopaedie.de/Der-Grosse-Brockhaus-15-Auflage/
[6] Bruno Kreisky osztrák kancellár 1970-1983. https://de.wikipedia.org/wiki/Bruno_Kreisky
[7] http://www.aeiou.at/aeiou.encyclop.f/f613668.htm
