Már a 70-es évek közepe óta jártam Romániába dolgozni. Magyarország a többi szocialista országgal együtt szakított Kínával az SZKP XX. kongresszusán történtek miatt, de Románia nem. Minden üzlet tele volt kínai áruval, élelmiszerektől kezdve a ruhaneműkön keresztül a díszműárukig. Felkeltette az érdeklődésem Kína, de nem csak az egzotikum miatt, hanem mert az emberiség egyik folyamatos kultúrája. Elkezdtem könyveket olvasni róla. Először csak az ott tudósítóként dolgozó újságírók könyveit, majd tudományos munkákat is. A Kínában végbement politikai folyamatok rendkívül érdekesek a szocializmus felépítésének ideológiai változásának szempontjából is. A jelenlegi folyamatokat szerintem Baracs Dénes Teng Hsziao-ping életéről írt könyvéből lehet megismerni, mert sokan vitatják, hogy jelenleg milyen társadalmi rend van Kínában.  Az Eszmélet című folyóirat 119-es számában jelent meg  Mobo Gao – ausztrál sinológus – írása, ahol a 153. oldalon a következőket írja: „ A kínai hatóságok szerint, a Kínai Népköztársaság továbbra is szocialistának tekinthető, mivel a fontos termelőeszközök többsége ma is az állam tulajdonában van. Azonban az állami tulajdonlás önmagában még nem jelent szocializmust.”  Ez utóbbi mondatában csak a „döntő többsége” kifejezést nem veszi figyelembe.  Kusai Sándor volt Pekingi nagykövet szerint az is igaz, hogy a fogyasztási cikkek döntő többségét ma már a magánszektor állítja elő. XI JINPING  (Hszi Csin-ping), a Kínai Kommunista Párt főtitkára és államelnök magyarul is megjelent beszédeiben 2021-re, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának 100. évfordulójára prognosztizálja a bejelentést, miszerint Kína lerakta a szocializmus alapjait.

Ilyen előzmények után tavaly év végén a fiam javasolta, hogy idén tavasszal utazzunk el Kínába, de saját szervezésben, mert a csoportos utakról sok negatív tapasztalatunk van. (Az egyik ismerősöm mesélte, hogy komoly tudományos munkát írt egy jelentős külföldi épületről. Egy szervezett turistaúttal sikerült is eljutnia abba a városba. 200 méterre voltak attól az ominózus épülettől, de az idegenvezető nem engedte el, mert nem volt benne a programban a meglátogatása.)

Az időpont nem a legszerencsésebben lett kiválasztva, mert beleesett május 1., ami Kínában nemzeti ünnep, és ilyenkor a kínaiak utaznak. Tanácsolták is később, hogy máskor ne nemzeti ünnepen látogassunk hozzájuk. Interneten lettek a repülőjegyek lefoglalva és kifizetve. Természetesen jóval korábban, mert így olcsóbb volt. Interneten lett kifizetve a pekingi szállás és a nagy sebességű vonat menetjegye is Pekingből Sanghajba, amit csak egy hónappal előtte lehetett lefoglalni, és kérésükre elvitték a pekingi szállásunkra. Sanghaji szállásunk is az interneten lett lefoglalva, de azt a megérkezésünkkor kellett készpénzben kifizetni.

Az első munkanapon mentem el az Önkormányzatba kiváltani az útlevelem.  Megérkezése után a Kínai Népköztársaság Konzulátusán még vízumot is kellett igényelni, amit egy hét alatt megkaptunk. A fájós derekammal elmentem az orvoshoz, hisz alig tudtam járni. Gondoltam valamilyen reumás gond lehet és majd adnak rá valami kenőcsöt. Kiderült, hogy jóval nagyobb a baj, mert elhanyagolt érszűkület van a lábamban. Az orvosok megígérték, hogy az indulásig rendbe hoznak. Még így is sok gondom volt vele, mert gyakran meg kellett állnom, és sokkal lassabban mentem. Ráadásul indulás előtt két nappal nagyon megfáztam és kapart a torkom. Gyorsan neocitrános izzadás és gargalizálás Phlogosollal, bár az nem használt. A Dorithricin viszont hasznosnak bizonyult.

Ferihegyről a szokásos ellenőrzések után indultunk Párizsba egy Air France géppel és végig ezzel a légitársasággal utaztunk. Párizsban volt pár óra az átszállásig, így elmentem a terminál mindkét végéig, hogy valamit lássak a városból is, de a repülőtér szélén csak zöld dombokat lehetett látni. Voltam is Párizsban, meg nem is.

Hazafelé azonban kárpótolva lettem, mert napfényes időben repültünk el a város felett. Kiböktük az Eiffel-tornyot, ami sokkal kisebbnek látszott még a tövében árult mütyüröknél is, és észrevettük a Diadalívet is. A Pekingig tartó út során az előttem levő ülés háttámláján lévő érintőképernyőn végig lehetett a repülő útját követni. Németország felől repült ki a gép a Balti-tenger fölé, majd Szentpétervár fölött elrepülve Moszkvától jóval északabbra tartott az út és Omszk környékén kereszteztük a transzszibériai vasútvonalat már egy ideje délkeletre tartva. Ulánbátor felett elrepülve ért a gép reggel 6 órára Pekingbe. Vonattal kellett a városba beutazni. Útközben láttunk meglévő vagy épülő lakótelepeket nagyon magas lakóházakkal, köztük IKEA áruházzal. Majd átszálltunk a metróra. Erről azonban érdemes pár szót külön is írni. Pekingben is és Sanghajban is nagyon sok metró vonal van. Köztük körjáratok és keresztirányú vonalak. Nagyon jó a tájékoztatási rendszer is és a kínai mellett angolul is ki van írva minden. A bejáratoknál vannak a terminálok és Pekingben bérletet lehet venni. Egy kis kártyát ad ki a gép, és a bejárati kapu érzékelőjéhez érintve kiírja a rajta levő összeget, és kimenni is így lehet. Hozzánk egy idősebb hölgy jött oda segíteni. Sanghajban más a rendszer. A képernyős számítógép terminál tudja az adott állomást, és az utasnak kell a képernyőn kiválasztani a célállomást. Ez alapján kell betenni a papírpénzt vagy az aprót és kiad egy kis kártyát, amelyet a célállomásnál a kilépőkapunál kell alul bedugni, amit elnyel a gép és úgy enged ki. Ami különlegesség, hogy minden egyes megállónál belépéskor ugyanolyan ellenőrzés van, mint a repülőtereken. A csomagot át kell küldeni a röntgengépen és elektromos kapun kell belépni, ahol az ott lévő ellenőrök még az ellenőrző készülékükkel is átvizsgálnak. Pekingben azonban a metró területén még ennél is nagyobb az ellenőrzés. Az átjárókban vagy különböző helyeken egy vagy két katona áll vigyázzállásban, akiket szabályos katonai felvezetéssel váltanak. Olyat is láttunk, hogy a peron szélén van a katonának egy kis dobogója és onnan figyel. Hazajövet tudtam meg, hogy évfordulója volt a hajdani diáktüntetésnek, és ezért volt nagyobb a biztonság. A metrómegállók úgy vannak kialakítva, hogy a peronok szélén átlátszó fal van és kinyílnak a kapuk rajta, amikor megáll a szerelvény.  A kapuk nyitása előtt a várakozó emberek a két szélén sorban állnak. A metró az egyetlen hely, ahol tolakodni láttam embereket, mert amikor az érkezők kiszállnak, rontanak be a szerelvénybe, hogy elfoglalhassák az üresen maradt helyeket. A szerelvények átjárhatók és nagyon sok képernyő van a kocsikban, amelyek ontják a hirdetéseket. Az alagút falára feltett képekkel is mozgófilm hatást érnek el. Nálunk is volt ilyen a 3-as metrón. Egyébként nagyon udvariasak. Nekem többször is átadták a helyüket. Ami feltűnik, hogy a kínaiaknak szenvedélyük a mobilozás. Kivétel nélkül mindenki mobilozik. Van aki csetel, van aki filmet néz vagy játszik, de láttam olyat is hogy csinos nőket nézett. Egy külön rendszerrel QR-kód segítségével fizetni is tudnak a mobiljukról. Számunkra meglepő volt, hogy nagyon sok ember visel szájmaszkot. A legkülönbözőbb formájút és színűt. Egyik alkalommal ültünk egy kávézóban, ahová bejött egy társaság.  Mindenkin fekete szájmaszk volt, mely a szemükig ért. Rosszabb krimikben így ábrázolják a terroristákat!

Peking „főterénél”, a Tienanmen tér (Mennyei béke tere) sarkán szálltunk ki a metróból. Pár méterre a járda szélén van a nagyon magas, szürke téglákból épült fal, tetején egy hatalmas épülettel.  A Tiltott város Északi kapuja. Monumentális látvány! Vele szemben vagy egy széles utca díszes kapuval az elején. Hármasosztatú, mint az Andrássy út, de ezen nem járnak járművek, bár a középrész két oldalán vannak sínek. Ritkán láttunk lépésben elhaladni rajta nosztalgiavillamost felengedett áramszedővel, bár nincs felső vezeték. Két szélén szép házak vannak alul üzletekkel. Több helyen szoborcsoporttal díszítik az utcákat. Még a kisebbeket is.  Ezek általában történelmi - vagy az életből ellesett - jelenteket ábrázolnak.  A fák köré fapadok vannak építve. Én leültem az egyikre, amíg a fiam elment megkeresni a szállásunkat. Az egyik internetes portál az egyik irányban mutatta, míg a másik ellenkezőleg.  Egy órát vártam, mire visszajött. Addigra elkezdett szemerkélni az eső és a bőröndből elő kellett venni a kabátom. Időközben egy középkorú hölgy körbejárva bámult meg. Mi európai emberek még mindig kuriózumnak számítunk a nagy többségnek, és nagyorrúaknak neveznek bennünket, mert az övék eléggé lapos és rövid. Fiam visszajött, de nem találta meg a szállást. Szerencsére ki volt nyomtatva nála a cím és megmutattuk egy piros karszalagos embernek, aki megmutatta az irányt. Jó darabig mentünk, húzva a bőröndöket, de nem találtuk.  Végül egy, a bolt előtt álldogáló zöldségesnek is megmutattuk, aki oda szólította a fiatal beosztottját és annak mondta, hogy kísérjen el bennünket. Vagy egy kilométert jött velünk egészen a szállodáig. Itt kell megjegyezni, hogy az emberek nagyon kedvesek, barátságosak, segítőkészek és a fiatalok közül nagyon sokan tudnak angolul.

A szállás egy hutongban volt. Ez jellegzetes kínai településforma. Ahol laktunk, ott két szélesebb utat sikátorok kötnek össze, és ezekből nyílnak az alacsony házak keskeny fa udvari bejáratai. Az utca felé csak a házfalak vannak, felső részükön apró, rácsos ablak. Egyedül a szálloda volt emeletes. A többi épület földszintes.  A falakat gyakran díszítik csendéletes falfestményekkel vagy kőből készült domborművekkel. Ezekbe a sikátorokba csak a triciklik és a mopedek tudnak bejönni, melyek általában elektromosak, és nem lehet hallani őket, ha hátulról jönnek, de nagyon óvatosan vezetnek. Az út során sehol sem láttunk balesetet. A rendőrségnek mini autóik vannak, mintha Liliputban lennénk, ami első látásra humoros. A határoló főutakon fából épült, fakorlátos, tetővel ellátott pihenőhelyek vannak, ahová kiülhetnek az emberek.

A szállodai szoba nagy belmagasságú volt és emeletes ággyal. A szobában lapos képernyőjű televízió több programmal és vízforraló volt. Figyelmeztettek, hogy forralás nélkül ne igyunk vizet. A folyosón volt hideg- és meleg vízvételezési lehetőség. Ugyanez a lehetőség megvolt később a nagy sebességű vasúton is. A fürdőszoba nagyon szűk volt és a leemelhető zuhanyrózsa a tükörrel szemben volt, mellette a borotvának való elektromos csatlakozó. Ezt nálunk nem engednék meg a biztonsági szabályok. Volt még benne hajszárító is. Mindenki személyre szabottan naponta kapott egy tisztálkodási csomagot is. A kartondobozban volt szappan, fóliázott hajsampon, egy keskeny fésű és egy mini fogkefe is. Ez utóbbiak celofánban. Kaptunk törölközőket és kéztörlőt is.

Én túlságosan fáradt voltam és lefeküdtem.  Később az út során ragyogó időnk volt, végig 26 fokos meleggel. Városnézésre ideális.  A szállodában volt ingyen wifi, de én nem tudtam levelezni, mert g-mail-os  e-mail címem van, és Kínában le van tiltva a GOOGLE. Hazajövetelünk után a Wikipédiát is letiltották.

Másnap reggeli után elmentünk megnézni az Ég templomát. Ez hatalmas területen fekszik, több szent épülettel. Maga az Ég temploma háromszintes díszes márványalapzaton áll. Kör alakú és háromszintes a tetőzete is. Nagy aranygombbal a tetején. Csak fából készítették. Középen négy hatalmas festett faoszlop tartja a tetőzetet idézve a négy évszakot. Körben ugyanilyen 12 oszlop a hónapok jelképei. A császárnak minden évben el kellett látogatni ide és különböző szertartásokkal kellett biztosítani az ég és a föld közötti harmóniát. Ha az országban valamilyen katasztrófa történt, akkor „elcsapták” a császárt, mert nem tudta biztosítani a harmóniát. Ha valaki alacsony sorból lett császár, mert ilyen is előfordult, akkor őt is elfogadták, hiszen bizonyára azért tudta megszerezni a pozíciót, mivel ő hivatott biztosítani az ég és a föld közötti egyensúlyi kapcsolatot. A közelben van egy szintén emelt tér, közepén egy kissé domború kör alakú márvány, mely Kína legszentebb helye. Ez is a császár számára fenntartott hely volt, mert innen tartotta a kapcsolatot az égiekkel. Körben 9 márványlap van, mely a kínai számmisztika szerint a legszerencsésebb szám. A további körök a 9-es szám variációjából vannak letéve. A páros számokat szerencsétlennek tartották, míg a páratlanok a szerencséseknek. A 9-es szám a császáré volt. E miatt a Tiltott város kapuján is 9 gömb van. A legszerencsétlenebb szám a négyes volt.  Állítólag sok kínai szállodában számozás szerint nincs negyedik emelet, amint az USA-ban is hiányzik a tizenharmadik. A látogatók előszeretettel fényképezkednek ezen az egyszemélyes domború kövön. Szép türelmesen megvárják, amíg valakit különböző pózokban fényképez a társa, majd jön a következő. Mindez nyugalomban, idegeskedés nélkül zajlik. Este először a kis üzleteket jártuk. A nagy, elegáns üzletekben és a plázákban szabott árak vannak, de a kicsik általában családi vállalkozások.

Az élelmiszerüzletek és az éttermek kivételével mindenütt elfogadott az alku. Szinte minden kapható és a legkülönbözőbb foglalkozásokkal lehet találkozni. Az eladó számológépen mutatja az árat és a vevő szintén ezen mutatja, hogy mennyiért venné meg. Ezen aztán megy az alkudozás. Még indulás előtt megkért az egyik ismerősöm, hogy vigyek neki hűtőmágnest, mert gyűjti, és kínai még nincs neki. Ezt sok egyéb áru mellett minden turisták által látogatott helyen árulják 20 jüanért. Nekem sajnos nincs rutinom az alkudozásban, de kettőt akartam venni, le is alkudtam 12 jüanra darabját, és nagyon örültem a jó vásárnak. Öt perccel később valaki 8 jüanért vett ugyanott egy újabbat.  Este beültünk vacsorázni egy étterembe. A szállodához közeli utcában egymás mellett sok étterem volt. Kisebbek, nagyobbak, de mindegyikben volt vendég. Ezek természetesen családi vállalkozások. Az utcán áll egy ember és invitálja befelé a sétálókat. A kirakatból látni, hogy egy forgó alkalmatosságban, amelynek átlátszó a fala, 21 kacsa van felfüggesztve a forgó tartóra. Van, ahol fával tüzelt kemencével fűtik, de van ahol infralámpával, és alulra csöpög ki a zsír. A legtöbb étteremben van ilyen alkalmatosság. Ehhez bizony nagyon sok kacsát kell felnevelni! Egy alkalommal ki is próbáltuk a kacsasültet. Lapos porcelán tálon hozták ki, melynek az eleje kacsafejet formázott. Úgy volt szeletelve, mint amikor a sonkát szeletelik, csak vastagabban. Étlapként a kínált ételek fényképeit adják a kedves vendég kezébe, ahol az étel neve kínaiul és angolul is oda van írva az árral együtt. Sört is hoznak, ha kér valaki, ami 8., 10 vagy 12 jüanba kerül. Röviditalt nem láttunk. Ők üvegből isszák a sört. Minden helyhez oda van készítve a lefóliázott porcelán edénykészlet. Tálak, porcelánkanál és egy decis üvegpohár. Nagyobb poharuk nincs, így ha rendeltünk sört, akkor ebből az apró pohárból ittuk. Más helyen láttunk kevés sörözőt is. Ott más a helyzet. Átlagban ketten 100 jüanért vacsoráztunk, de ha ritkán nagyon „belehúztunk”, akkor fizettünk 200 jüant is. Minden asztalon ott vannak egy tartóban a lefóliázott evőpálcikák. Ettől függetlenül nagyon sok ételt árulnak utcán át a nyitott portálon keresztül. Boszorkányos ügyességgel készítik a különböző gyors ételeket egy sütőlapon.

Másnap elmentünk a Császári Palota együttesbe, ami a világ legnagyobb palotaegyüttese. eredetileg 980 épülettel. 1406 és 1420 között építette 1 millió ember. (Kínában, ha valami hatalmas komplexumról van szó, akkor mindig azt mondják, hogy 1 millió ember építette, ami egyébként igaz is lehet, elnézve a méreteket.) Hatalmas fallal és 40 méteres vizesárokkal van körülvéve. Tiltott város a neve, mert ha földi halandó illetéktelenül belépett, akkor megölték. A fal Kína legfőbb terét a Tienanmen teret határolja, amelynek méretére jellemző, hogy ott valóban elfér egy millió ember. Ott tartják a nagy demonstrációkat, és az ott lévő erkélyről jelentette be Mao Ce-tung elnök 1949. október elsején a Kínai Népköztársaság megalakulását. Emiatt az épületre fel van téve a nagy méretű fényképe.

Kína történelme megkerülhetetlen Mao Ce-tung személye nélkül, de ahhoz, hogy megértsük, dióhéjban kissé távolabbra kell menni az időben. Kína a meritokratikus (tudásalapú) társadalmával olyan kultúrát és gazdaságot épített ki, mellyel megkérdőjelezhetetlen nagyhatalmi státuszt élvezett. A tisztségviselőknek komoly állami vizsgát kellett tenniük. A legmagasabb szintűt a császár előtt. A kínai tudomány és kultúra sokkal magasabb szinten volt minden más társadalomnál. Európában csak a XIX. században értek utol sok mindent. Tudták, hogy a föld gömbölyű, és teljeskörűen tudtak navigálni, nem csak észak-déli irányban, mint az európaiak. Ráadásul megoldották a skorbut problémáját is. Ötszáz személyes hajókat tudtak építeni. (Gondoljunk Kolumbusz lélekvesztőire!) 1421-ben építettek öt nagy hajóhadat, és körbeutazva feltérképezték a földet. Három év múlva, amikor a rengeteg információval hazaértek, már új császár volt, aki szétverte a flottát, és Kína bezárkózott. Ugyanígy bezárkózott Japán is. Idegen állampolgár nem léphetett a birodalom területére. Emiatt kimaradtak az ipari forradalomból és lemaradtak a fejlődésben. Japán az amerikai hajóágyúk hatására váltott, és 50 év alatt behozta a lemaradását. Kína mindig csak eladni akart. Ezüstért árulta a speciális termékeit. Az angolok azonban gondoltak egy nagyot és Indiában olcsón elkezdték nagy tömegbe termelni az ópiumot és Kínában terjesztették. Demoralizálták az országot. Ezek után könnyű volt megvesztegetni a tartományi vezetőket, és a különböző nyugati országok mandátumterületeket kaptak, ahol a kínai törvények nem érvényesültek. Anglia Hongkongot, Portugália Makaót és Franciaország Sanghaj környékét, ahol ki is építették a folyókanyarulatot hatalmas épületekkel, amely városrészt Bundnak neveznek. A kínaiak több háborút is indítottak az ópiumkereskedelem ellen, de elvesztették. 1911-ben megdöntötték a császárságot, és az ország különböző hadurak irányítása alá került. Szun Jat-szen 1912-ben megalakította a Kuomintangot (Nemzeti Párt) Kína egyesítésére. 1921-ben Sanghajban megalakult a Kínai Kommunista Párt.

Ezen már akkor részt vett Mao Ce-tung is. Szun Jat-szen halála után Csang Kaj-sek – a katonai iskola parancsnoka - lett a Kuomintang vezetője, aki 1927-ig együttműködött a kommunistákkal, majd szakított velük és féktelen kommunistaüldözésbe kezdett. Emiatt azok elvonultak a hegyekbe és ott kezdtek partizánháborút. Olyan elmaradott vidékeken, ahol az ott lakó népeknek még csak fogalmuk sem volt az egyenlőségről. Pantomimban kellett eljátszani neki, hogy mit jelent. Mao Ce-tung partizántaktikáját hibásnak tartotta a párt vezetése és e miatt háttérbe szorították, de az idő őt igazolta. A hadseregük önellátó volt. A ruháikat is maguk készítették.  Mivel Japánban nem voltak meg az ipari fejlődéséhez szükséges nyersanyagok, kénytelen volt hódítani. 1931-ben elfoglalta az ásványi kincsekben gazdag Mandzsúriát, majd ez 1937-től totális háborúba torkollott, és Japán a tengerparti területeket foglalta el egészen Sanghajig, amit még bombázott is. Hszian, a Kuomintang fővárosának elfoglalásakor a japán hadsereg 300 ezer ember mészárolt le nagyon rövid idő alatt. A számokat mindkét részről vitatják és a mai napig terheli a két ország viszonyát. 1934-ben a gyerekként lemondatott császárt – Pu jit megtették bábcsászárnak. A japán támadás után a Kuomintang összefogott a kommunistákkal, hogy közösen harcoljanak a betolakodókkal. Mao Ce-tung ismertsége és tekintélye ekkortól növekedett meg és lett a Kínai Kommunista Párt megkérdőjelezhetetlen vezetője. Érdekesség, hogy a Szovjetunió titokban a Kuomintangot támogatta, mint a legütőképesebb erőt. 1941-től az amerikaiak viszont a kommunista hadsereget. 1945 után a támogatás megfordult. A Szovjetunó támogatta a kommunista hadsereget, míg az amerikaiak Csang Kaj-seket. 

1949-ben a harc a Kínai Népi Felszabadító hadsereg javára dőlt el, és Csang Kaj-sek Tajvanra menekült. A Kínai Népköztársaság ma is Kína elidegeníthetetlen részének tekinti Tajvant, nem különálló államnak. 1945-ben a Mandzsúriát felszabadító Szovjetunió elfogta Pu jit és átadta a kínai hatóságoknak, akik börtönbüntetésre ítélték és annak letöltése után először a Pekingi Egyetem könyvtárában dolgozott, majd egy kertészetben. Megírta az életrajzát, ami magyarul is megjelent. Bernardo Bertolucci, olasz filmrendező, filmet készített belőle, amely a nyitás időszakában az eredeti helyszíneken készült. 1949 után elkezdték a szocializmust építeni, de lassúnak találták a tempót és beindították a „Nagy ugrásnak” nevezett folyamatot, amely sok negatív hatással járt. Mao is azt írta később, „ .. lehet, hogy bizonyos dolgokban tévedtem”.  A következő nagy programként a „kulturális forradalom” nevű kampány indult be, amelynek során nagyon sok történelmi emléket romboltak le. Mao Ce-tung 1976-ban halt meg, és utána az úgy nevezett Négyek bandája vette át a hatalmat, akiket nyolc hónap múlva letartóztattak és első etapban halálra ítéltek, de később börtönbüntetésre változtatták az ítéletet. Ezek után indultak be azok a politikai és gazdasági folyamatok, amelyek eredménye a gyors fejlődés.

Hétfő lévén zárva volt a Tiltott város. Egy ember odajött ugyan hozzánk és azt ígérte, hogy fejenként 200 jüanért bevisz minket. Nem bíztunk benne és nem fogadtuk el az ajánlatát. Ehelyett elmentünk a Nyári palotához. Ott egy vízfolyás partján csónakba szálltunk, amelyről egy hídnál motoros hajóval mentünk tovább. Visszafelé gyalog jöttünk, mert a parton végig kínai stílusban épült épületek voltak rengeteg üzlettel. A Nyári palotában van egy festett menyezettel díszített hosszú sétány is. Ezt utólag állították helyre. Itt kell megjegyezni, hogy különbözik a kínai és az európai műemlékvédelem álláspontja. Ha Európában romosan maradt meg egy történelmi épület, akkor konzerválják és ha netán kevés kiegészítés is kell hozzá az állagmegóvás miatt, akkor azt külön jelzik. Kínában azonban a romos épületeket is úgy építik újjá, ahogyan az eredetileg kinézett. Mondogatják is, hogy bolondok az európaiak, mert nézegetik a romokat. Nekem a kínai szemlélet jobban tetszik.

Este elmentünk várost nézni és jártunk nagyon modern utcákban, amelyek tele voltak csillogó-villogó üvegpalotákkal. Az a baj velük, hogy ilyenkor nem tudni, hol jár az ember, mert ugyanilyen stílusú utcák vannak bármely Nyugat-Európai nagyvárosban. A Modern World Trade Centerből épp akkor jöttünk ki, amikor a vezetők távoztak. Egymás után érkeztek a hatalmas limuzinok a bejárathoz a sofőrrel, és egyenként ültek be a csúcsvezetők. Az épülettel szemben a modern Pekinggel is lehetett találkozni. A közelben van a Kínai Televízió székháza, amely két fejre állított L betűhöz hasonlít, amelyek 90 fokban el vannak fordítva egymáshoz képest, és így találkozik az L vízszintes része. Késő este eljutottunk abba az utcába is, ahol az „egzotikumokat” készítik. Hurkapálcára voltak felfűzve a különböző bogarak, tintahalak, szöcskék, kígyók , skorpiók, csipaszok (a tojásból éppen ki kelt madarak.) Némelyik bogár még mozgott. Kérésre az árus parázs feletti rácson megsütötte. Oda a sok turistával a kínaiak is csak érdekességként járnak.  Tömegével villantak a mobilok vakui. Igaz, kissé borzongva is, de sokan rendelnek.

Másnap újra elmentünk a Tiltott Városba, ahová tömegek jöttek. Óriási kerülővel jutottunk be Mao Ce-tung képe alatt.  Mivel én sajnos lassabban mentem és gyakran kellett megállnom pihenni, csak délre értünk oda. Akkor viszont bejelentették, hogy mára minden jegy elfogyott. Már másodszor nem tudtunk bemenni. Ácsorgás közben odajött hozzánk egy középkorú hölgy, aki idegenvezető volt és felajánlotta, hogy fejenként 300 jüanért bevisz bennünket és tart egy kétórás vezetést. Először nem mentünk bele, de elkezdtünk gondolkodni, hogy vagy elfogadjuk az ajánlatát vagy soha az életben nem jutunk be. Elfogadtuk, de kijelentettük, hogy csakis bent fizetünk. Bele is egyezett és bevitt bennünket, de utána rögtön elkérte a pénzt. A hölgyet Lilinek hívták és nagyon kedves volt.  Odabent hatalmas tömeg volt mindenhol. Végigsétált velünk a paloták során és magyarázott. Én ugyan lassabban követtem őket, de időnként megvártak.  Amikor elmondtam, hogy olvastam a jelenlegi pártfőtitkár beszédeit, akkor csak annyit jegyzett meg, hogy ő az, aki megszüntette a korrupciót.  A Tiltott városban körülbelül 10 ezer ember lakott – eunuchok, ágyasok és a kisegítő személyzet, de estére minden nemzőképes férfinak el kellett hagynia a területet. A paloták végén volt a hölgyek kertje, ami rendkívül hangulatos volt. Az egyik kőpárkányon ült egy fiatalember és tusfestményt készített a maga mellé kitett ecseteivel. Megengedte, hogy lefényképezhessük őt is meg az alkotását is. Kimenve a Tiltott városból átmentünk egy parkba, ahol Lili jelzése szerint van egy teázó és én ott leülhetek. Egy útkereszteződésnél elnézést kért, de el kellett menni a mosdóba. Erről érdemes néhány szót szólni. Az egész városban nagyon sok nyilvános WC van. Mindegyik patikatisztaságú, mert külön személyzet van hozzájuk. A vizeldék piszoárjai leérnek a földig és mindegyikben ott a szagtalanító. Láttam egy kisgyereket, aki büszkén használta önállóan. A komolyabb dolgokra „guggoldák” vannak. Kívül mosdó van szappan adagolóval. Egy helyen láttam olyat, hogy egy vízszintes rúdra volt felhúzva a szappan, mint egy fehérrépa és azt kellett markolászni. Mit ne mondjak – bizarr látvány volt. Egy eldugott helyen olyan kis mosdót is találtunk, ahol belépve balra volt két piszoár, jobbra meg két „guggolda” elválasztó falak nélkül és éppen használatban voltak.

Mikor Lili visszajött, elvitt bennünket egy autentikus kínai teaházba, ahol az ott levő hölgy előadást tartott nekünk a teafogyasztás szertartásáról és a különböző teákról. Mindezt nem ingyen tette, mert megnövelte az érdeklődők körét. utólag ki kellett fizetni fejenként 100 jüant. Lili részét is mi fizettük. Jót mosolyogtunk a fiammal, hogy igen rendesen „lenyúlt” bennünket. Érdemesebb volt mosolyogni, mint bosszankodni miatta.

A szállodában szerveztek utat a Nagy falhoz, amit én kihagytam, és inkább pihentem egész nap a szállodában.  Fiam elmondása szerint vagy másfél órát mentek felfelé egy csúcsra. Én biztos, hogy nem bírtam volna ki a fájós lábammal.

Következő nap utaztunk Sanghajba a gyorsvasúttal. Taxit hívtunk, ami nem volt drága, mert a bőröndökkel macerás lett volna kimenni a pályaudvarra.  A taxi nem tudott bejönni a sikátorba és mire mi kiértünk ott volt a portás, aki szólt, hogy mi rendeltük és segített berakni a bőröndöket. A pályaudvaron újabb röntgenes csomagvizsgálat volt és az én bőröndömben problémát találtak. Mutogatta is az ellenőr, hogy valamilyen sprével van baj. Ilyen csak a neszesszeremben volt, amit gyorsan kivettem. A borotválkozó habbal volt gond, mert egy mobilon mutatta, hogy csak 180 ml-ig szabad vinni és az meg 200 ml. volt. Odaadtam neki, és be is tette egy szekrénybe. A szerelvényben meghatározott számú kocsiba és helyre szólt a jegyünk, ahol miden ülés menetirányba volt fordítva. megérkezés után láttuk, hogy a személyzet fordítja az üléseket a visszafelé útra. Az egyik oldalban kettes ülés volt a másikban hármas. Mellettünk egy középkorú házaspár ült. Mögöttünk meg egy oroszul beszélő társaság. A bőröndöket az előtéri tartóban kellett hagyni, míg a kézipoggyásznak  felső fakkok voltak. Néztük az órát, és harminc másodperccel előbb indultunk. A maximális sebesség 349 km/óra volt. Ha az ablak mellé odatettünk volna egy pénzérmét függőlegesen, akkor az nem dőlt volna el. A vonaton végig jött a takarító személyzet és a mozgó büfé, amely hol ennivalót árult, hol meg italokat. Volt, aki a vonat makettjét árulta. A mellettünk utazó család a KFC-ből rendelt ételt, melyet a közbenső állomáson hoztak fel nekik. Mi vettünk az útra vödrös smart levest. Le kellett húzni a fedőfóliát, amit félretettünk. Még félbehajtott műanyagvillák is voltak bennünk, amit én később előszeretettel használtam a pálcikák helyett. Vettünk meleg vizet, hogy megpuhuljon a tészta. A mellettünk utazó férfi mutatta meg, hogy az általunk félretett fedőfóliát az alumíniumos felével kell rátenni és egy reklám könyvvel leszorítani, hogy bent maradjon a hő. A táj nem különösebben változatos. Mindenütt megmunkált földeket láttunk, de alig volt ember, aki dolgozott volna. Néha 3 - 4. A lakótelepek számtalan változatát lehetett látni a tetejükön napelemmel. A családi házas településektől kezdve a nagyon magas emeletes házakig.

A szállodát elfoglalva este elmentünk a Bundra megnézni a felhőkarcolókat, mert a világon a legtöbb egy városban, Sanghajban van – 400. Annak a mondásnak, hogy sokan vannak, mint az oroszok semmi értelme sincs, mert sokan vannak, mint a kínaiak. Az az érzésem volt, hogy aznap este akart minden kínai kijönni a partra. Sűrű tömegben mentünk az utca egyik oldalán, míg a másikon visszafelé áramlottak az emberek. Az útkereszteződésnél, ahol keresztirányú forgalom volt, katonák álltak sorfalat az emberek felé fordulva, majd két oldalról sorfalat állva a tömeget biztosították. A rendőrök akkor fütyültek, ha valaki megállt, mert akkor tumultus keletkezett volna. Az ottaniak megszokták, hogy sokan vannak, mert kisgyerekeket is hoztak és mindenféle lökdösődés vagy türelmetlenség nélkül vonultunk.  A sétányra az egyik feljárón felfelé haladtunk, míg a másikon mentek le a távozók. Amikor odafértünk a mellvédhez, fantasztikus, lenyűgöző látvány fogadott. A folyó itt egy kanyart ír le, és mi a hosszabb oldalon voltunk. A másik oldal úgy nézett ki, mint egy benyúló földnyelv, amely sűrűn telistele volt különböző alakú üvegfalú felhőkarcolókkal, amelyekre különböző színeket vetítettek és villództak. Az egyik épület oldala olyan látványt nyújtott, mint amikor halak úszkálnak az akváriumban. Köztük volt a Sanghaj torony, mely a világ második legmagasabb épülete. Mellette meg a valamivel alacsonyabb Sanghaj World Financial Center, mely úgy néz ki, mit egy sörnyitó. Az is a beceneve. Elnézve a látványt az jutott az eszembe, hogy mire képes már az ember.

Másnap elindultunk a Yu-Yu gardenbe, ahol szépen díszített hagyományos emeletes házak között a földszinten vásárolni is lehet. Út közben fáradtan leültem az utca szélén kipihegni magam. A fiam kiment a sarokig fényképezni. Egy idő után azt vettem észre, hogy egy csinos fiatal lánnyal beszélget. Nana 27 éves angol tanárnő, aki  egyetemet végzett. Ő is a Yu-Yu gardenbe indult, mert ott volt találkozója a barátnőivel. Rendszeresen kijárnak oda, mert sokszor van leértékelés, és olyankor jól lehet vásárolni. Szólt, hogy vigyázzunk vele, mert nagyon sok a hamis áru. Én csak annyit válaszoltam, hogy porcelánt kell venni, mert az biztosan kínai termék. Kínáltak is később márkás órákat – Longinst, Rolexet meg más márkájút is. Fényképeket mutogatott az utcai árus, de nem vettünk. Még az árát sem kérdeztük meg. Itt a gyönyörű épületek között a bazársoron minden kapható. Másnapra terveztünk, egy magyar blogger videóján látott utat, egy vízi parkba, de Nana ajánlott egy közelebbit. A végén ő is elvitt bennünket egy teaházba, ahol valószínűleg egy tibeti asszony tartott előadást a teaivás szertartásáról és a teákról, miután megáldotta a mellette lévő Buddha szobrot, mert ő budhista volt. A szobor mellett sok egyéb csecsebecsét is láttunk a polcon. Mao Ce-tung tíz centis bronzszobrát és egy A4-esnél nagyobb varázsképet, amely több pártvezetőt ábrázolt, Maót, Liu Sao-csit, Hua Kuo-fenget és Hszi Csin-pinget is. Eladta volna, de túl drágán árulta. Természetesen itt is ki kellett fizetni a bemutató díját, amin csak mosolyogtunk. Nana elbúcsúzott, mi meg elmentünk a parkba. Gyönyörűen szépek és esztétikusak a kínai parkok. Nagyon szeretik a virágokat és a különböző hangulatos zugokat egy-egy eldugott pavilonnal, hidakkal a vizek felett, különböző formájú kövekkel. Kifelé menet találtam egy antikváriust, ahol eredeti „vörös könyvet” lehetett venni, melyet hajdan a vörös gárdisták mutogattak. Az egyik 100 jüan volt, míg a másik csak nyolcvan. A kétes tisztaságuk miatt még csak nem is alkudtam. Lehet, hogy egész életemben sajnálni fogom, mert azért mégis csak egy jellegzetes történelmi kor relikviái. Délután elmentünk megnézni a légpárnás vasutat. A Sanghaji repülőtérre visz ki vagy negyven kilométer hosszan, melyet 8 perc alatt tesz meg. Naponta csak egy órán keresztül megy 420 km/órás sebességgel. Mi „csak” 300 km/órával utaztunk rajta. Nem sík egyenes a pálya, mert egy nagy ívű kanyar is van benne, ahol a centrifugális erő miatt bedől a szerelvény.

Másnap elmentünk a Nana által javasolt vízi városba. Hosszan kellett a metróval utazni. Olyan kocsiban ültünk, amelynek különös nagyfrekvenciás rezgése volt, amitől majdnem rosszul lettem. Munkám során próbáztam mozdonyokat, személykocsikat, de ilyet még nem tapasztaltam. A végállomástól be is lehetett volna sétálni a körülbelül 3 kilométerre levő parkig, de a fájós lábam miatt odamentünk a triciklikhez. Gyorsan egy idős ember jött elénk, megelőzve másokat és őt fogadtuk meg. Út közben egy meredekebb hídra is fel kellett menni. Ki akartunk szállni, de intette, hogy csak maradjunk, mert neki ez a dolga. Ő viszont leszállt. Az ülés függőleges rúdjára volt csatolva egy biciklilánc és azt húzva meg a kormányt fogva tolta fel a hídra. Nem irigylésre méltó a kulik élete! A bejáratnál jegyet kellett venni és kaptunk egy térképet, melyre berajzolták az útvonalat. Volt amikor szűk utcában mentünk, de volt, hogy a part mentén. Mindenütt jellegzetes kínai házak. Láttunk régi postahivatalt és egy buddhista templom is volt útközben. Hatalmas Buddha szobor előtt hajlongott és imádkozott egy idős hölgy, és egy dolgára siető boncot is láttunk. Hatalmas gyönyörű kert tartozott hozzá. Volt ott minden, ami az esztétikumot szolgálta. Csodálatos virágok, különleges fák, eldugott pavilonok, apró bambuszliget, hidak. Újra kimenve a partra mindenféle árusok és szolgáltatások voltak. Az egy hosszúkásabb üzletben egymással szemben két oldalon emberek ültek és a lábuk egy-egy négyszögletes akváriumban volt, melyben az abban lévő apró halak ették le a lábakról az elhalt hámsejteket. Nálunk is van ilyen szolgáltatás némelyik wellness-szállóban. Az ékszerészek igazgyöngy láncokat és fülbevalókat árultak, bizonygatva, hogy Thaiföldről valók. Valószínűleg azok a legnemesebbek. Ha közelebb mentem, akkor egy kis olló élével elkezdték kapargatni a felszínét, bizonyítva az eredetiségét.  Mindenféle élelmet, gyümölcsöt árultak. Sok volt köztük, amiről azt sem tudtam, hogy micsoda. Porcelán tartókból különféle borokat árultak, és még ki tudja mi mindent. Visszatérve sétáltunk a város francia negyedében, ahol megtaláltuk azt a házat, amelyben 1921-ben megalakult a Kínai Kommunista Párt. Az egész negyed a jellegzetes házaival rehabilitáción esett át, és nagyon sok vendéglátóhely van sok asztallal az árnyas fák alatt. Sürögtek is a pincérek rendesen! A városban sok autószalont láttunk, köztük Tesla szalont is. Volt olyan, amelyik a legújabb és legdrágább sportkocsit árulta. Közlekedni láttunk sok elektromos személygépkocsit is. Némán indul el lámpaváltáskor.

Este elmentünk a felhőkarcolók tövébe. Amikor kiszálltunk a metróból, egy gyalogos felüljáró hídra  jutottunk, melynek üveg mellvédje volt, és közvetlen mellette ezek az irdatlan magas épületek. Nekem először tériszonyom volt. Fel akartunk menni a „sörnyitó” tetejére és hozzá is csapódtunk egy kínai társasághoz, de nem sikerült a bemenet. Kijőve elkezdtek tárgyalni valami jegynepperrel.  Így mi tovább mentünk a világ második legmagasabb épületéhez, a Sanghaj-toronyhoz, ami 2015-ben nyílt meg. 632 méter magas, 128 emeletes és irodák, szálloda és még sok miden van benne, a felső emeletén kőrkilátóval. Mikor odaértünk egy fiatal, alacsony nővel találkoztunk, aki tele volt energiával. Csinos mintás ruha volt rajta. Mondta, hogy menjünk vele. Olyan bennfentesen mozgott, ahogy a tulajdonosok lányai szoktak. Intett nekünk, hogy csak menjünk be a beengedő kapun. Az ott lévő ellenőrök is tudomásul vették ezt. Ingyen mentünk be és fel egy perc alatt, a világ leggyorsabb liftjén a kilátó körfolyosóra. Közben kellett is nyelni a nyomáskülönbség miatt. Kiderült, hogy Tami Hszianból jött a barátnőivel, akik eléggé morcosak voltak. Tami szüleinek Hszianban van mosóporgyártó vállalatuk. Kaptunk is tőle egy-egy lefóliázott, oxigénnel dúsított egy adagnyi mosóport. Fölülről csodálatos látványt nyújtott a kivilágított város a felhőkarcolókkal.  Még a „ sörnyitó” teteje is alattunk volt.

Utolsó nap elmentem a nagyon modern épületben lévő Sanghaji Városi Múzeumba. Kicsit csalódást keltett, mert hatalmas belső térben többnyire fényképek voltak, két kivétellel. A XX. század elején a városban dolgozott Hugyecz László építész, aki az Osztrák-Magyar  Monarchiából érkezett. Megoldotta Sanghaj laza altalajának a problémáját, és az ő egyik épülete volt sokáig Ázsia legmagasabb épülete, de sok más házat és templomot is tervezett. A múzeumban ott van a mellszobra. Egy hatalmas területen elkészítették Sanghaj makettjét, mely roppant látványos. Elmentünk a Lu Hszün nevű parkba, amely egy XX. század eleji híres íróról lett elnevezve. Ő megismerkedett Petőfi költészetével és olyannyira népszerűsítette, hogy ma már érettségi tananyag Kínában. Az első egész alakos szobrát az Irodalmi Múzeum parkjában állították fel 2003 szeptemberében Medgyesi Péter jelenlétében. A parkban van egy fal, mely az európai irodalomra emlékezik. Előtte áll Dante, Shakespeare, Dickens, Balzac, Tolsztoj, Gorkij és Puskin egész alakos bronzszobra. Nem messze tőlük Petőfi Sándor mellszobra, költészete teljes kínai fordításának kiadása alakalmából Gyurcsány Ferenc avatta fel 2007-ben.  Ebben a parkban van a Kínai-Japán Barátság Emlékparkja is, ami azért - emlékezve a történelemre - nem semmi! Tovább sétálva messziről sramli zenét hallottunk, amit helybeliek adtak elő. Nem valószínű, hogy a sanghaji sváb kisebbség lett volna! Saját szórakozásukra tették. Távolabb szintén zeneszó és éneklés volt hallható. Vagy 300-350 ember gyűlt össze és a saját szórakoztatásukra kínai dalokat énekeltek zenészek és egy energikus karmester segítségével. Volt aki a kerítésrácsra tűzte be az énekes könyvét. Én teljesen meghatódtam, mert ez nem egy szervezett valaminek tűnt. Egyszerűen összejöttek emberek és a saját szórakoztatásukra jókedvűen énekeltek. Jó lenne ilyet látni a Városligetben is! Másutt egy idős ember legyezőket festett. Az egyik oldalára tájképet, míg a másikra hosszú szöveget. Egy részén a parknak több társaság is kártyázott az elmaradhatatlan kibicekkel. A People squeren lévő parknak volt egy része, amelyet sokáig nem tudtunk megfejteni. A sétautak mentén emberek hosszú sora ült kemping székeken kinyitott esernyőkkel, melyekre kifelé egy vagy két A4-es teleírt lap volt erősítve. A visszaúton a repülőn egy 30 év körüli kínai fiúval utaztunk és elmondta, hogy ezek házassági hirdetések. A szülők az eladósorban lévő gyermekeik nacionáléját írják a papírokra az elérhetőséggel. Van olyan csemete is, aki a Stanford Egyetemen végzett. Elmondása szerint az ő mamája is rendszeresen kijár, mert szeretné megnősíteni őt.  Szerinte Kínában az átlagfizetés 400 ezer forint körül van, míg az árak hasonlóak, mint nálunk. A rezsiköltség nagyon kevés. A villanyszámla havonta körülbelül 700 forint.

Az utazásom előtt egy könyvbemutató alkalmával bemutattak Baracs Dénesnek, aki volt Kínában az MTI tudósítója és sok könyvet írt Kínáról. Én az ő könyvein nőttem fel. A tudatlanok vehemenciájával „támadtam” le, hogy az ő Teng Hsziao-ping életéről írt könyvéből lehet megérteni a jelenlegi gazdasági folyamatokat és a társadalmi formátumot, szóhoz jutni sem hagytam őt. A könyvbemutató után elnézést kértem a vehemenciámért. Ő csak annyit mondott: - Tudja, az az ideális társadalom, ahol szeretnek élni az emberek. Szerintem Kínára ez igaz.