Ha a mai világban valaki elolvassa ezeket a sorokat, valószínüleg csak a fejét fogja csóválni. Ha még ráadásul úgynevezett vállalkozó, akkor joggal teszi fel magának a kérdést; akkor én is tolvaj vagyok? Az állításaim alapján igen.

Természetesen ez a válasz nem tetszik neki, söt, egyenesen sértőnek találja. Ha sértettségében az államhoz fordulna, az állam igazat adna neki, mondván; ugyan már, ön egy tisztességes állampolgár, aki megannyi családnak enni ad.

Valóban! Mi a szándékom? Becsületes embereket végigsérteni?

Nem!

Èn a rendszerről írok és azt is világossá tettem, hogy adott rendszer csak úgy tud működni, ha elfedi a lényegét és ezáltal annak tünhet, ami  a valóságban nem. Ìgy a rendszer mindig becsületeseknek ismeri el működtetőit. Ez logikus, enélkül nem volna képes működni. Ìgy hát mindenkinek aki esetleg sértve erzi magát, azt mondom, nem megsértödni kell, hanem elgondolkodni azon, amit én állítok. A becsületesség nem is olyan bonyolult fogalom. Ha azt mondom, más munkáján meggazdagodni nem becsületes dolog, akkor ezt mindenki azonnal helyeselni fogja. Ha azt mondom, az eddigi rendszerek mind ezen az alapon működtek, ez alól a kapitalizmus sem kivétel, akkor legfeljebb azzal védekezhet a munkaadó, hogy ő is egész nap dolgozik, mint egy állat. Ezért nem jogos, hogy így beszélek róla. Arról megfeledkezik, hogy ö, az ő kitartó munkáját annak érdekében végzi, hogy a munkafolyamatok zökkenőmentesen folyamatosan működjenek. Azok a munkafolyamatok, melyek végén ő, a befektetett tőkéjének a többszörösét kapja vissza, az alkalmazott munkásai szorgalmának köszönhetöen. Ez a nyereség viszont a meg nem fizetett munka eredménye. Erröl ő nem tehet! Ez már csak ilyen! Ezért és azért, mert a hozzá hasonlók gyakorolják a hatalmat az államban ő becsületessé nyilváníttatik. Logikus, hogy neki, a vállalkozónak nincs ideje a politikára, a sok szervezőmunka mellett. Viszont van pénze arra, hogy másokat megfizessen emiatt. Ìgy jön létre és működik a képviseleti demokrácia, és ezért borzong a képviseleti demokrácia minden híve a közvetlen demokrácia gondolatától. A képviselők konkrét személyek, melyek kiválasztása befolyással lehet és ezek ráadásul legtöbbször megvehetőek. Aki képviselö és azt állítja, hogy őt nem vették meg, az megint csak azért hiszi ezt el, mert tökéletesen azonosul azzal a rendszerrel, amit képvisel. Tökéletesen azonosul annak hazugságaival. Ebben a rendszerben nem az az erkölcs érvényes, amiről egy hétköznapi ember úgy általában ábrándozik, hanem egy olyan, mely először kiiktatja a társadalom gazdaságának müködési alapjait ebböl a kérdéskörböl. Az erkölcs tehát ott kezdödik, ahol a gazdaság véget ér és ezt mindenki tudja. Ráadásul, ha valaki itt-ott felveti kételyeit, annak ellenére azonosul vele. Az erkölcstelenség, erkölcs. A lopás, tisztességes jövedelem. Aki nem ad nekem igazat, az  gondolkodjon el azon, hogy minden állam ellenségként tekint a másik államra és ezzel megindokolja a fegyverkezési őrületet. Egymás ellen termelünk és nem egymásért. A föld minden kincséből, ami mindannyiunk jólétét biztosíthatná, magántulajdont csinálunk és ezen keresztül kiszorítunk tömegeket az emberi élet lehetöségéböl. Humánus lopás nem létezik. Ha valaki kételkene az állam maffia mivoltában akkor mivel indokolja, hogy a mindenkori vezetők évtizedekre titkosítanak a választóik elöl bizonyos dokumentumokat? Kinek az érdeke ez?

A következökben bemutatok néhány eseményt a történelmünkböl  és elmondom, hogy azt hogyan kommentálják a hivatalos történelem oktatók és hogy értékelem én, a fenti szempontok alapján. Elöre bocsájtom, hogy az én kiindulási alapom szerint az állam a rablók kezében volt mindig és van ma is.  Ezt mindig szem elött kell tartani. Továbbá azt is, hogy az államhatalmat gyakorló,- tehát erőszakkal fenyegetőző vagy erőszakot alkalmazó állammaffia - több rétegre, csoportra oszlik, melyek váltakozva állnak szövetségben vagy ellenségeskedésben egymással. A két alapvetö csoport a világiak és az egyháziak. A tudományok fejlődésével az egyháziak ereje meggyengült, de ez csak arra vonatkozik, hogy már nem ők dönthetnek életröl és halálról, háborúról és békéröl. Ez nem az egész világon alakult így, de a leghatalmasabb állammaffiáknak sikerült csaknem teljesen kiszorítani az egyházmaffiát a hatalomból.

PÉLDÁK

Amikor a történelmünk nagyjairól beszélünk, amikor a diákoknak mesélünk róluk az iskolákban felteszi-e valaki a kérdést; miért pont ök?

Èn most felteszem; miért?

Mert ezek az idörendben egymást követö maffiák legnagyobb alakjai. Alapjában véve csaknem mind tömeggyilkos, de akadnak köztük olyanok is, akik csak „rendcsinálók“. A legtöbbjüket a „NAGY“ jelzövel is megillették.

Dehát miben voltak nagyok?

A zsákmányszerzésben! Mindegyik maffia ezeket a hősöket tisztelteti a meglopottjaikkal, és csak kevesen gondolkodnak el azon, hogy ami az egyik embercsoport számára hőstett, az a másiknak a legnagyobb szenvedések oka. Ìgy aztán minden nemzetnek megvannak a „nagyjai és történelmének fénypontjai.“

De mik is ezek a fénypontok?

Sajnálattal kell közölnöm, hogy ezek a fénypontok nem jelentenek semmi egyebet, mint a leigázott más nemzetek sokaságát. Emberek millióinak halálát, mindkét oldalon.  Az agymosás, a folyamatos agymosás következtében büszke is minden nemzet az elkövetett büneire.

Mondhatnál végre néhány példát!

Kezdjük talán egy csaknem ártatlan emberrel. Drakónnak hívják és a szigora legendássá vált. Èvszázadok múltával is őt emlegetik, ha valahol túl szigorúak a törvények, vagy egyesek azt kívánják, hogy szigorítsák öket.

Mit tett ez az ember?

A mindenki azt csinál amit akar helyett, csinált egy egységes törvénykönyvet, bíróságokkal. Ezzel megszilárdította az akkori maffia helyzetét, mert a meglopottak is egyfajta átláthatóságot kaptak és a „jogot“ egyszerűbb volt arra a szintre emelni, ahol függetlenedik az önkénytöl és látszólag a köz érdekeit szolgálja. Àm a valóság úgy néz ki, hogy emberünk úgy gondolta, hogy a megfélemlítés az az alap, amelyik a legjobb védelmet adhatja a magántulajdonnak, más szóval a szervezett és elismertetett lopásnak. Jellemzö, hogy maguk az úgynevezett arisztokraták kérték fel őt arra, hogy teremtsen rendet, mivel a gyilkosságok napirenden voltak. Ez megszokott dologgá kezdett válni a zsákmányon hajbakapott maffiózok között. Maguk is érezték, hgy a káosz nem használ a tökéletes lopásnak. Drakon maga is egy volt közülük. Az athéni arisztokráciától keményen zaklatott és nyomorgó nép  elégedetlenségét törvények összeírásával igyekezett megszüntetni. Valójában a szokásjogot foglalta törvénybe. Neve örökre fennmaradt és példaként szolgál későbbi koroknak. A tolvajoknak és a meglopottaknak is meg kellett érteni, hogy csak az a lopás elismert a törvény elött, ami a munkából ered, csakis a dolgozó embert szabad meglopni, aki ettöl eltér, az gazemberré nyílváníttatik és kivégeztetik.

Ennyi?

Az ő szerepe ennyi, de a következö emberke, már fel lett ruházva a „Nagy“ jelzövel. Majd meglátjuk miért. A neve Nagy Sándor. Ő is idöszámításunk elött élt és az ókor talán legnagyobb rablógyilkosa.

Mit is tett, miért tiszteljük?

Mert 33 éves korára végigrabolta az akkori világot. Mondjuk úgy az európaiak számára akkor ismert világot. Odament rabolni, ahonnan volt mit rabolni.

De mit ír is róla a hivatalos irodalom?

Legyőzte a perzsákat, meghódította Egyiptomot és seregeivel az Indus folyóig jutott. Először legyőzte - apja halála után - a trónkövetelőket, majd lerombolta Theba városát, ezt követően a perzsák ellen fordul. Most figyelj: nagy tehetségű, bátor katona! Kitűnő hadvezér. Ekkora birodalom nem volt még soha egyetlen ember birtokában! Òriási kincsek áramlottak be a görög világba!

Mit ír róla a WIKI?

Rövid, de eredményes uralkodás. A hadvezetés egyik ikonja. A csatatéren hozott döntései, gyors felfogóképessége és taktikai érzéke párját ritkítja!

Fordítsuk le mindezt a valóság nyelvére; az apja meghal, aki a makedón maffia akkori vezére volt. Halála után a maffia leggazdagabbjai összevesznek azon, hogy ki legyen közülük a következö maffiavezér. Sándor leszámol velük. Ez annyit tesz, hogy megöli, vagy megöleti öket.

Jár ezért büntetés?

Ha nyer, nem! Ö nyert! Ezután összeszed többezer gyilkolni kész, zsákmányra éhes embert és megindul Theba  városa ellen. Ismét győz, ami annyit jelent, hogy csaknem egy egész várost kiirtatott embereivel. Aki a saját bandájából túlélte, az elégedett az elrabolt zsákmánnyal és még többet akar, éppúgy, mint a vezetőjük. Hogy a bandát meg kellett szervezni és gyakoroltatni kellett, hogy túl kellett minden szituációban járni az ellenfél eszén, ez logikus. Ez volt a győzelemhez vezetö út. Legyőzi a perzsákat. Ez annyit jelent, hogy százezres nagyságú embercsoportot küld a halálba, de ő ússza meg kevesebb veszteséggel és ezért tovább rabolhat. Egyiptom is erre a sorsra jut, végigrabolja az egész akkori világot. Számolatlanul ölik egymást az emberek mindkét oldalon, mindkét oldalon zsákmányra éhesen, de mindig Sándor győz. A görög maffia a hátországban dörzsöli a tenyerét és busás kincseken osztozik, amit más maffiáktól sikerült elorozni. Hát ez az a nagy dicsőség, hogy a nevét soha nem feledjük. Azt mondják ezekröl a gyilkosokról, hogy „nagy hadvezér volt, óriási taktikai érzékkel„. Nem zavarja öket egy cseppet sem, hogy itt emberekröl van szó akiket a halálba küldenek. Mintha csak egy sakkjátszmáról lenne szó. Òriási hadvezér! Mit számítanak itt emberek százezrei!

Van még más is?

Hogyne volna! A hivatalos történelmünk tele van „nagy“ emberekkel, de hogy ne menjünk messzire, beszéljünk a másik gigantikus katonai zseniröl, Napoleonról. Ő alacsony származású volt és a körülmények megnyitották „tehetsége“ miatt a felemelkedéshez vezető utat. Jó néhány évszázad választja el öt Nagy Sándortól, mégis sokan megpróbálják öket összehasonlítani, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy eldöntsék, melyikük a nagyobb katonai zseni. Teljesen fölösleges időtöltés, ugyanis két különbözö korban cselekedetek, teljesen különbözö körülmények  és katonai felszerelések birtokában. De van valami, amiröl senki sem vitatkozik, mert még a gondolata  sem merül fel senkiben, hogy mi az ami a legalapvetöbben azonossá teszi  öket. Ez nem más, minthogy mindkettö nagyrabecsült és köztiszteletben álló tömeggyilkos.

Nem túl durva meghatározás ez?

Csak a példa kedvéért had említsem meg, hogy ha ma egy buszvezető keményen lefékez, akkor máris jön a kiáltozás, hogy embereket szállítasz, nem krumliszsákokat! Ha Napoleon csaléteknek elküld egy helyre mondjuk ötezer embert, hogy elterelje az ellenfél figyelmét, miközben a fősereg elvégzi a bekerítést, akkor zsenialitását üvöltik világgá. Nem krumpliszsákokat küldött csaléteknek, hanem embereket, többnyire fiatalokat, vagy családapákat. Nem számít! Zseni!

Miért?

Mert minden  cselekedete, minden „győzelme“ a maffiájának a helyzetét szilárdította meg. Ùj törvénykódexet hozott létre.

Miért nem volt jó a régi?

Mert már új maffia  vette át a hatalmat és a törvényeket az ő érdekeikhez kellett igazítani. Aztán amikor a hatalmukat mégsem sikerült tökéletesen megszilárdítani, akkor száműzték  a nagy stratégát, de visszacsinálni már sok mindent nem lehetett.

Sokan azt állítják, hogy jobb lenne a világ, ha a keményszívű férfiak helyett a lágyszívü, szeretö nök vennék kézbe az államok igazgatását.

Akik ilyet állítanak, azok teljesen elszakadtak a valóságtól! Van rá böven ellenpélda, de elég ha egyet kiemelek.

Erzébet angol királynőről van szó, aki az ezerötszázas években lett az angol maffia vezetöje. Fiatalon a Towerben örizték és a helyzetéböl adódóan el kellet játszania a gyenge és védtelen nöt. A valóságban a királyság - akkoriban így nevezték a maffiát - második legnagyobb birtokosa volt, kincstára tele volt pénzzel. Hogy mint nagybirtokos, hogyan tett szert az ember pénzre, azt fenntebb vázoltam. Emberek ezreinek a munkáját lopta meg. Miután trónra került kivégeztette Stuart Máriát az ellenmaffia vezetöjét, tehát máris „tanubizonyságot“ tett női lágyszivüségböl és szeretetből. Ideológiai harcba keveredett egy másik zsivánnyal,  a katolikus maffia vezetöjével, aki erre őt kiátkozta. Èrdemei közé tartozik, hogy legyőzte a spanyol tengeri flottát. Ugye ez óriási tett, legalábbis a történetíróink szerint, mert számukra az emberélet nem számít. Később elragadtatta a portugáloktól a négerkereskedelem monopóliumát. Ezt minden kommentár nélkül közlik még a mai hírmondók is.

Miért? Mit kellene ehhez hozzátenni?

Szerintük semmit. Hiszen akiknek a saját embereik élete egy fabatkát sem ér, mit számítana ott néhány millió néger? A Kelet-Indiai társaságnak szabadalomlevelet adott kizsákmányolásra.   A tengeri rablókkal is lepaktált és menlevelet adott nekik, ha a zsákmány egy részét beszolgáltatják! A nyílt  leplezetlen lopások legalizálását követte el, mire a krónikások legtöbbje azt írja róla, idézem; „legendás uralkodó!“ Sok más dicsérő jelzövel is ellátták.

Végeztünk?

Csak egy pillanat. Szólnék még egy lázadóról, a neve Spartacus. Nem ö volt az egyetlen, aki rabszolga lázadást vezetett, de talán az egyik legsikeresebb. Ezt úgy kell érteni, hogy nagyon ráijesztett a római maffiára. Idöszámításunk előtt élt, mégis mind a mai a napig emlegetik. Sokmindent összehordanak, hogy miért tört ki a felkelés, arról már kevesebb szó esik, hogy az adott körülmények között mi lett volna, ha sikerrel jár. Talán maga Spartacus sem tudta. Sok csatában győzött és valószínű, hogy mindössze annyi volt a célja, hogy Rómából elmeneküljön. De hová menekülhetett volna, ahol Róma keze nem érte volna utol?  Viszont, ha nem hagyja el a Római Birodalom területét és végsö gyözelmet arat, mihez kezd? Felszabadítja a rabszolgákat egyik napról a másikra? Mi lett volna akkor a termeléssel, amelynek ekkor csakis ez volt az alapja? Ha viszont ezt nem teszi meg, akkor ő lesz az embereivel az új maffiavezér? Lehet, hogy számukra ez megoldás lett volna. De hagyjuk, hogy mi lett volna ha, mert ennek a történelemben nincs jelentösége. Veszített és egy csatában elesett. Àllítólag megkérte a sajat embereit, hogy egy ilyen esetben öljék meg. Ha igen, akkor bölcs előrelátás volt, mert talán sejtette, hogy mi várt volna rá, ha élve az ellenségei kezére jut. A túlélöket keresztre feszítették. Olyan bosszút kívántak állni a rabszolgákon, hogy senkinek soha többé ne jusson eszébe lázadni. Ezért tartották fenn évszázadokon át Spartacus nevét. Tanuljanak az alávetettek a példából. Mint ahogy írtam évszázadokon keresztül, a maffiák jellegétől függetlenül, mindig ez lett a sorsuk a lázadóknak, keresztrefeszítés, lefejezés, halálrakínzás, agyonverés, agyonlövetés.  A következmény pedig, hogy a meglopottak tűrtek, ameddig a tolvajok kapzsiságát képesek voltak kielégíteni. Csak amikor már az éhhalál fenyegette a családjukat, akkor lázadtak ismét, mert akkor már mindegy volt. Napjainkig mindig vesztettek, vereségük vagy a csatatereken következett be, vagy árulás folytán, de mindig ök voltak a vesztesek.

Èrtem. Még valami?

Talán érdemes még hozzáfüzni, hogy ezeket a példákat különböző korokból, különböző nemzetektöl vettem, de minden nemzet történelméböl kiemelhetőek hasonló esetek. A magyarok is történelmük legdicsőbb szakaszának tekintik azt a kort, amikor több népet is igájuk alá tudtak hajtani. Ùgy hívják ezt, hogy „Nagy Magyarország“.Nekünk is megvannak a „nagyjaink“, akik semmiben sem különböztek a példákban említettektöl, csak más körülmények között, és inkább csak lokális szinten tudták ráerőszakolni az akaratukat a saját népükre és a környező népekre. Nekünk is van Spartacusunk, Dózsa személyében.

Világviszonylatban a mi maffiánk is beleilleszkedett más maffiák sorába, és néha sikerrel, néha sikertelenül küzdöttek idegen maffiák ellen. Àm, ha sikerrel jártak, nem a magyar népnek loptak, hanem a maffia felső rétegének, a saját népüket éppúgy kifosztották, mint az idegeneket. Széchényi grófot, a hivatalos történelmben a „legnagyobb“ magyar jelzövel illetik, többek között azért, mert  felajánlotta egyéves jövedelmét a „köz“ javára. Soha nem teszik fel a kérdést, hogy honnan  is származott az ö jövedelme?  Èn megmondom, a parasztjai munkájának a meglopásából. Kinek a pénzét ajánlotta hát fel, a legnagyobb magyar?

Ennyi?

Igen! Akkor most letettem a vizsgát?

Igen.

Ès megfeleltem?

Lehet, hogy említettem az elején, csak már nem emlékszel, hogy ezt nem én döntöm el. Sok ablakot nyitottál ki, több fény jött be hozzád, de minden attól függ, hogy a többiekhez is eljut -e a világosság. Ha nem, akkor hiába volt a vesződséged, söt még az is előfordulhat, hogy magadra haragítottad öket és  majd rádcsapják az ablakaidat. Akkor számodra végetért a játék. Èn elégedett vagyok veled. Èltél a lehetőséggel, amit felkínáltam neked, a többi nem az én dolgom.

Köszönöm Èlet!

(Vége)