2026.09.27.

 

A beszélgetés résztvevői: Dunai Andrea mellett Kovács Judit Erzsébet, a kötet szakmai lektora és Dr. Ritter György főlevéltáros. Moderátor: Klopfer Judit, a kiadó főszerkesztője

1944 őszén vagonokban, uszályokon és tehergépkocsikon indult meg az ipari és kulturális javak áttelepítése a németek megszállta Magyarországól a Birodalom területére – a Vörös Hadsereg ekkor már átlépte az ország határát. A kényszerű helyváltoztatás az állami ménesek és méntelepek, valamint a magánistállók lovait is érintette. Jövőjük azon múlt, hogy hol és milyen körülmények között érte őket a háború vége. Hűséges magyar kísérőik egyben tartásukhoz ragaszkodtak volna, ám további mozgatásukat a befogadó helyek új gazdáinak mindenkori érdeke szabta meg. A kitelepített kancák, mének és csikók egy része nyomtalanul szétszóródott, a másik restitúció révén visszakerült Magyarországra, de tudunk olyan angol telivérekről is, amelyek Csehszlovákiában maradtak vagy hadizsákmányként az USA-ban, illetőleg a Szovjetunióban kötöttek ki.

A szerző a magyar lovak felkutatására indul, követi őket viszontagságos útjukon és beszámol későbbi élethelyzetükről. Kideríti, hogy mi történt a háború előtti legendás versenysztárokkal, a nagynevű bábolnai, kisbéri és mezőhegyesi tenyészlovakkal, a különleges huculokkal vagy a bajor királyi család Sárvári ménesével. A könyv „főszereplőinek” sorsa 1945 után szervesen illeszkedett a győztes nagyhatalmak által irányított újjárendeződésbe, illetőleg a Magyarországon végbement tulajdonváltás folyamatába. A kötet aprólékos nemzetközi levéltári nyomozásnak, a korabeli sajtó tanulmányozásának és kortanúi visszaemlékezések feldolgozásának eredménye.

Dunai Andrea Berlinben és Budapesten élő proveniencia-kutató. Számos könyv, cikk és tanulmány szerzője, rádióműsorok szerkesztője. 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

2024-09-12  napvilagkiado

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11120876
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
8982
10772
69087
214307
202158
11120876

Your IP: 216.73.217.36
2026-09-27 20:01

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok