Ma, ha valami, akkor ez a 76 éves valóság világosabb - és csúnyább - mint valaha. Izrael és más gyarmatosító hatalmak azon dolgoznak, hogy normalizálják ezt a mindennapos eseményt a judaizálás, az etnikai tisztogatás, az apartheid és a népirtás eszközeivel; de normalizációs megállapodásokkal és olyan nem-megoldásokkal is, mint a két állam, a binacionalizmus vagy a telepes gyarmati államon belüli egyenlő jogok keresése. Ma, amikor 1948-ra emlékezünk, nem kell hallgatnunk nagyszüleinket, akik elmesélik a szörnyűségeket. Mi, az unokák éljük át azt, amit ők éltek át, és a saját szemünkkel látjuk a „nyugati” cionisták rút arcát. Netanjahuban és Ben Gvirben Ben Gurion és Meir barbárságát látjuk.

Mégis! Nem csak megfigyeljük. Ez a megújult, leplezetlen cionizmus, a folytatódó Nakba valósága és mindenféle kompromisszumos politikai tervezet a mi létünkkel áll szemben. Szembe kell néznünk velük alapvető ellentétükkel. Mártírjaink vére, népünk fájdalma a sátrainkban és hőseink gyötrelme az ellenség börtöneiben táplálja haragunkat. És a haragunk táplálja a felszabadulásunkat. Az áldozatok tiszteletére addig fogunk szembeszállni a cionista tervvel, amíg le nem győzzük, le nem bontjuk a kolóniáját, és egyetlen szekuláris és demokratikus palesztin állammal nem helyettesítjük, a folyótól a tengerig.

OSDI