A szocializmus előnye: a tehetség maximalizálása és egy nem neurózisos lakosság. És hogy mit kezdjünk a túl nyugodt emberekkel, hogyan motiváljuk az ilyen típusú embereket anélkül, hogy félelem lenne úrrá rajtuk, az egy különálló és igazán nagy probléma a neurofiziológia területéről. 

Ha összegyűjtenénk egy terembe pár tucat negyven év feletti férfit, és azt a szót kiáltanánk, hogy »szocializmus«, akkor olyan hangzavar keletkezne, hogy be kellene fognunk a fülünket. Néhányan azt fogják kiabálni, hogy ez az emberiség fejlődésének csúcsa. Mások azt, hogy ez egy utálatos kór, amely megfertőzte a társadalmakat. Ha egy ágyhoz kötöznéd őket, és elkezdenéd egyenként megkérdezni őket, hogy ki mit ért e kifejezés alatt, kiderül, hogy nincs egy közös jelentéstartalom. A szocializmus mindenki számára mást jelent. 

Egyesek számára a »szocializmus« a néhai Szovjetunió valamennyi legrosszabb oldalát jelenti. A Garázs és az Afonja című filmek atmoszférája együttesen nyomasztja őket, és a fojtogató »szocialista« szabadságnélküliség miatt kigombolnák a gallérjukat, hogy egy kis levegőhöz juthassanak. Másokat egészen más emlékek - úttörőotthonok és sportszakosztályok - ragadnak meg. A legfontosabb emlék a holnapra, a saját jövőjükre és a gyermekeikére vonatkozó nyugalom és biztonság érzése. A szocializmus hívei a szabadság hiányát inkább a nyakukban lógó kifizetetlen jelzáloghitelhez kötik, és ez az, ami megfojtja őket. A két valóság nem keresztezi egymást. 

Végül is mi a szocializmus? A szovjet tankönyvekből származó meghatározás - "olyan társadalmi rendszer, amelyben a termelési eszközök társadalmasítva vannak", más szóval minden vállalat állami tulajdonban van - ez még ma is sokak számára helyesnek tűnik. De mi a helyzet a skandináv szocializmussal? Az nem szocializmus, hanem a svéd és norvég nép átkozott kizsákmányolói által létrehozott megtévesztés? Azt hiszem, sokan egyetértenének - intuitíve egyértelmű, hogy a skandinávoknál igenis van szocializmus. 

Az európai szocialisták már a 19. században, még Marx előtt meghatározták a termelési eszközök fogalmát. Akkoriban az elemi jogokért küzdöttek: a munkanap korlátozásáért, a gyermekmunka betiltásáért és hasonlókért. Az ipar államosítása volt az egyetlen módja annak, hogy elérjék, amit akkoriban akartak. Ha a gyárak a többség tulajdonában vannak, az emberek nem hagyják, hogy kihasználják őket, ez volt a logika. Innen az örökös »szociáldemokrata« címke. A demokrácia a többség hatalma. Legalábbis a tizenkilencedik században így gondolták. A második világháború után azonban, de még inkább az 1970-es évektől kezdve az euroszocialistáknak egyre ritkábban jutott eszükbe az államosítás. Ettől még senki sem szűnt meg szocialistaként gondolni rájuk. 

Nyilvánvalóan más meghatározásra van szükség. Megadom, és még tudományos alapot is adok hozzá. Mindenki ismeri Maslow szükségletpiramisát. Számos hasonló rendszer létezik - például Pavel Szimonov akadémikus sokkal jobban kidolgozott rendszere. Ennek lényege, hogy vannak biológiai szükségletek - táplálkozás, alvás, saját és utódaink biztonsága stb. Vannak társadalmi szükségletek - kommunikáció, szeretet, tisztelet... És vannak lelki szükségletek - önmegvalósítás, esztétikum, harmónia... A szocializmus lényege tehát az, hogy a társadalom biztosítja tagjai számára az alapvető fiziológiai és társadalmi szükségletek védelmét. Ennyi az egész. A szocializmusban nincsenek többé eszmék. Nincsenek komisszárok poros sisakban - semmi ilyesmi. Csak az alapvető szükségletekről való gondoskodás van. Mindennek, ami ezen túlmutat, semmi köze a szocializmushoz - ezek más "-izmusok" nyomai. A szocializmus könnyen kombinálható bármilyen gazdasági rendszerrel, beleértve a kapitalizmust és a piacot is. 

Térjünk vissza az euroszocialistáinkhoz. Senki sem tudta elképzelni a 19. század közepén, még legszebb vágyálmában sem, hogy lesz egy kapitalista, aki önként befizeti a nyereségének 46%-át adó formájában, ahogyan ez most Franciaországban történik. Amikor a XX. században elkezdték »társadalmasítani« nem a termelőeszközöket, hanem magas adókon keresztül az értéktöbbletet, akkor a szocialisták teljesen elégedettek voltak ezzel. Ez azért volt, mert az egyenlőtlenségek felszámolása és a kapitalisták számára bizonyos játékszabályok bevezetése volt az igazi álmuk. A szocialisták számára az államosítás nem öncél, hanem eszköz, amelyet elhajíthat, ha anélkül is megkapja, amit akar. 

Nézzük meg mi ez a »vágyálom«, amiről beszélünk? Hadd fejtsük ki, hogy milyen garanciákról van szó.  
Egy szocialista államban senki sem fog éhen vagy betegségben meghalni a szegénység miatt. Mindenki kapna középfokú oktatást gyermekkorában és nyugdíjat öregkorában. A szélsőségekig eljutó szocialista rendszerek, a fundamentalista szocialisták azt is ígérik, hogy a gyerekek ingyenes felsőoktatásban részesülnek, és a legszélsőségesebb esetben senki sem lesz hajléktalan. A szocializmus közvetett jelei: nyugdíj, munkanélküli segély, de jure vagy de facto ingyenes gyógyszer, középfokú oktatás, ingyenes vagy olcsó óvodai intézmények, klubok és szekciók, olcsó és néha ingyenes lakhatás, árvaellátás stb. 

Most nézzük meg, hogy e definíció alapján hol találunk szocializmust. Így vagy úgy, de számos országban jelen van, beleértve a mai Oroszországot is. 

A szocializmus bizonyosan jelen volt a Szovjetunióban és a szocialista táborban, Líbiában Kadhafi megbuktatása előtt. 

A szocializmus még mindig jelen van Nyugat-Európában. Itt a felsőoktatás nagyrészt ingyenes. Lényegében ingyenes a gyógyítás, az orvosi kezelés, ellátás. Egészen a közelmúltig nagyon humánus jelzáloghitel-kamatlábak voltak. Igaz, az ingatlanadók magasak, ami sokakat a bérlésre késztet. 

Az USA-ban szinte nulla szocializmus van. Itt a gyógyszerek nagyon drágák. A Medicare és a Medicaid révén megpróbálták megfizethetőbbé tenni, de az orvosságokon csillagászati összegeket tüntetnek fel, így konstatálhatjuk, hogy ez nem nagyon jött be. Amerikában drága főiskolák és egyetemek működnek. Gyakorlatilag nem létezik a munkahelyi szabadság, és az, amit mi szülési szabadságnak szoktunk hívni. 

Érdekes közelebbről megvizsgálni Kínát. Vajon Kína szocialista ország? Kínában a nyugdíjrendszer sokáig csak a köztisztviselőkre terjedt ki, de mostanra radikálisan kibővült a lefedettség. Az egészségügy itt többnyire fizetős. A felsőoktatás fizetős, hacsak nem jogosultak ösztöndíjra, amiből azonban elég sok van. Ingatlant vásárolni kell, egyes régiókban az árak borsosak. Összehasonlításképpen: a Német Szövetségi Köztársaság költségvetésében a szociális rész aránya 38,6%, míg Kínában, ha az összes olyan költségvetési tételt beleszámoljuk, amit itt nem konszolidálnak, akkor 27,5%. Ezekből a számokból láthatjuk, hogy ki a nagyobb szocialista. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a KNK azon kevés országok közé tartozik, ahol a szocializmus nem csökken, hanem egyre növekszik. A hatóságok pedig nyilvánosan a szocializmus felé irányuló mozgást hirdetik, nem pedig a szocializmustól való eltávolodást. 

Azokat a társadalmakat, amelyek belekóstoltak a szocializmusba, nagyon nehéz leszoktatni róla.  
A szocializmus hivatalos eltörléséhez olyan kétségbeesettnek kell lenni, mint az argentinok. Valahol, például Kirgiziában a valóságban nulla szocializmus van, kivéve az iskolákat. Viszont kezdetleges formában még mindig jelen van. A politikusok félnek kimenni az emberekhez, és bejelenteni, hogy holnaptól nem lesz nyugdíj, és minden gyógyszerért fizetni kell. Pedig valójában a nyugdíjak olyan kicsik, hogy elhanyagolhatók, és a rendelőintézetekben, szakorvosoknál már ma is sok pénzt kell fizetni. 

Thatcher annak idején hatalmas erőfeszítéseket tett a brit szocializmus felszámolására, és ez erős ellenállást váltott ki a szigeten. A brit Egyesült Szakszervezetek még a kétezres évek elején kiadott egy ajándékcsomagot, amely egy üveg whiskyből és egy pólóból állt, amelyen az állt, hogy “The witch is dead” ("A boszorkány halott"). Az utasítás szerint a készletet azonnal fel kell használni, amint kiderül, hogy a Vaslady meghalt. Valóban, Thatcher halálának éjszakáján tömeges ünneplés volt az utcákon. Sokan ugyanarról a pólóról kiabálták a feliratot, de a "w"-t "b"-vel helyettesítették így a “Bitch is dead” 
(“A ribanc halott”) lett belőle. Ennyi a szeretet azok iránt, akik tönkreteszik a társadalombiztosítást. 

Nyugat-Európa többi részén a szocializmus lerombolása a Szovjetunió bukása után lassan zajlik, úgy, hogy senki sem veszi észre. Ugyanakkor az »ember arcú kapitalizmus« kirakat a Szovjetunió bukása után feleslegessé vált, így lassan leépül. 

A volt szocialista tábor országaiban a szocializmus az 1990-es évek óta zsugorodik, azzal az ürüggyel, hogy ez a feltétele az úgynevezett fejlett országok klubjába való belépésnek, ahol ennek a jelenségnek állítólag nincs helye. Néhány országnak sikerült teljesen felszámolnia. Mint látjuk, ha a történelmi fordulatoknak köszönhetően egyszer megtörtént a szocializmus, akkor az erősen tartja magát. 

Miért van ez így? Mert ez a természetünk része. A csimpánzok úgy etetik fogatlan idős rokonaikat, hogy megrágják helyettük az ételt. Örökbe fogadják az árvákat. A biológusok szerint a szigorú tudományos besorolás alapján a homo sapiens a csimpánzok harmadik faja, így nem meglepő, hogy közel áll hozzánk a "mieink" eltartásának gondolata. Ez a viselkedés, más erősségeinkkel együtt, az, ami fajunkat ilyen sikeressé tette. Sokkal sikeresebbé, mint az individualizmust kedvelő fajok esetén. 

Igen, a szocializmusnak van néhány nagyon komoly hátránya. Először is a függőség, amely az ilyen társadalmakat érinti. Nyugat-Európában ma rendkívül gyakoriak a semmittevők, ahogyan bizonyos időszakokban a Szovjetunióban is. Csakúgy, mint az USA-ban azokban a rétegekben, amelyek rákattantak a jóléti rendszerre - elsősorban a feketék esetében. Az a vélemény, hogy amint az alapvető szükségletek kielégülnek, mindenki azonnal alkotni és önmegvalósítani kezd, természetesen naiv. Sokan ilyen helyzetben inkább a kanapét és a sört választják. 

Mi lehet az alternatíva? A nem szocialista társadalmakban a lusták, a semmittevők kénytelenek dolgozni, mert attól félnek, hogy a háttérbe szorulnak, a helyzet arra kényszeríti őket, hogy felemeljék a feneküket. A félelem erős motiváló erő, nincs is miről vitatkozni. Ugyanakkor, ha kellő magasságból nézzük, akkor ez mégsem olyan jó. A félelem kortizont termel, ami butítja az embereket - ez orvosi tény. Kinek van szüksége egy rakás hülye emberre? 

A szocializmus sokkal jobban kihasználja a bármilyen családba születő tehetséget, ami mindig egy tiszta lottó, egy véletlen. David Heinmaer Hanson, a Basecamp, a világ egyik legjobb projektmenedzsment-alkalmazásának társalapítója egyszer írt egy megható posztot, amelyben kifejtette, hogy egy nem-szocialista országban nem lett volna belőle egy tehetséges ember, egy senki maradt volna. A családja annyira szegény volt, hogy minden lehetséges juttatást megkaptak. A dán szocializmus nélkül az édesanyja nem engedhetett volna meg magának egy számítógépet, ő nem sajátította volna el a programozást, és nem tudott volna felvirágozni. A dán egyértelműen az Egyesült Államokra utalt, ahol most él. Skandináviában, és különösen Norvégiában nagyon alacsony a korreláció mértéke a gyerekek és a szüleik jövedelme között. Az Egyesült Államokban ez a korreláció megengedhetetlen: ha az apád nincstelen, nagy valószínűséggel te is nincstelenné válsz. És fordítva. Az amerikai álom tehát finoman szólva is csak egy mítosz. Ezt nem én találtam ki, ez az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a saját nyugati intézményük adatai.

Fontos, hogy minden tehetségnek esélyt adjunk a kibontakozásra, különösen a csökkenő születési ráta miatt. Ahhoz, hogy egy aranyrögöt találjunk, sok követ kell felemelni. De megéri az erőfeszítést. Semmi sem utal arra, hogy a tehetség vagy az intelligencia öröklődik. Ellenkezőleg, mint tudjuk, „a természet megpihen a zsenik gyermekeinél”. Tehát minél több gyereknek adunk esélyt, annál hatékonyabb lesz a társadalom egésze. És minél hatékonyabb egy társadalom, annál valószínűbb, hogy nem pusztul el. És a jótékonyság – ami valójában csak az adóelkerülés egyik módja – semmilyen formája sem helyettesítheti a szocializmust, mint rendszert ebben az értelemben.

A szocializmus előnye a tehetség maximalizálása és egy nem-neurózisos lakosság. Az pedig, hogy mit kezdjünk a lustákkal, hogyan motiváljuk az ilyen típusú embereket anélkül, hogy a félelemhez folyamodnánk, egy különálló és valóban fontos probléma a neurofiziológia területén. Természetesen ezt is meg kell oldani valahogy.

Igor Pereverzev – publicista Vzgljád üzleti lap 

2024 április 24 

A Vzgljád honlapján megjelent, eredeti, orosz nyelvű cikk az alábbi hivatkozáson található: ВЗГЛЯД / Социализм заложен в человеческой природе, сопротивляться ему бесполезно :: Автор Игорь Переверзев (vz.ru) 

Fordította: Péter János