https://www.jungewelt.de/img/950/192596.jpg Kép: Maxim Shemetov/REUTERS
Vlagyimir Putyin február 29-i, a szövetségi gyűlésben elmondott beszédének közvetítése.
Az oroszországi elnökválasztás előtt felállított szlogenek egyike volt: "A Nyugatnak nincs szüksége Oroszországra. Nekünk van rá szükségünk". Ez a két mondat tömören összefoglalja azt, amit Vlagyimir Putyin február végén a Szövetségi Gyűlés előtt tartott alig több mint kétórás beszédében felvázolt: egy olyan programot, amely Oroszország állami szuverenitásának megőrzésére és megerősítésére irányul minden területen. Védelmi képesség külsőleg, modernizáció belsőleg, hogy megteremtse az alapját egy önálló, külföldtől független orosz államhatalomnak. Egy viszonylag nagyvonalú szociálpolitikával kombinálva, amely azokat tartja kordában, akiknek az a feladatuk, hogy ennek a szuverenitásnak az anyagi alapjait fejlesszék. Hiszen semmi sem tesz jobb polgárokká, mint az állami szociális juttatásoktól való függés.
Putyin belpolitikája a Szovjetunió örökségének szelektív, de ügyes megközelítését műveli. Amire fenntartás nélkül támaszkodik, az a szovjet patriotizmus és az az érzés - amely a szovjet állampolgároknál generációkon keresztül öröklődött -, hogy egy olyan nagyhatalom tagjai, amelynek szavát meg kell hallani a világban. Ez Putyin állandó hitvallása. A permi munkás, az orenburgi óvónő vagy a nikkelbányász Norilszk-ban talán nem sokat tud vásárolni ebből a nemzeti büszkeségből, de a politikai osztály számára a nagyhatalmi státusz igénye valóban központi jelentőségű. Oroszország csak nagyhatalomként létezhet, mondta egyszer régen Putyin. Csak nagyhatalomként tarthatja fenn azt az igényét, hogy több legyen, mint a Föld területét tekintve legnagyobb ország, nevezetesen saját civilizáció. Ez a két elem, a hatalom és a függetlenség aztán sokkal többre ad okot: például a Nyugatról érkező "piszkos és mocskos kultúra" ellen való kiállás és az "igazi értékek" felé fordulás, amelynek forrásaihoz Putyin az ortodox vallásosságra és az "orosz szellemiségre" támaszkodik, anélkül, hogy részletesen meghatározná, mit tart érdemesnek arra, hogy a 21. században törekedjünk rá. A közösségi szellem és a szolidaritás irányába mutató, állítólag a szláv népekre jellemző tendenciát gyakran használják illusztrációként.
Gyakorlati szinten ez egy viszonylag nagyvonalú családpolitikával jár együtt. Az orosz nőknek a) feltétlenül gyermeket kellene vállalniuk, és b) több gyermeket kellene vállalniuk. Putyin február 29-i beszédében kifejezetten a három vagy többgyermekes családot mutatta be kívánatos modellként, bár tisztában van azzal a dilemmával, hogy Oroszországnak is szüksége van jól képzett és szakmailag aktív nőkre. Nem tudja, hogy az orosz nők hogyan oldják meg ezt, mondta februárban egy moszkvai egyetemen a diákok előtt tartott fellépésén, de csodálja őket ezért. Putyin ezen a ponton nyilván tudja, hogy a szovjet modernizáció bizonyos vívmányaihoz már nem nyúlhat vissza; ez abból is látszik, hogy családpolitikájában továbbra is anyagi ösztönzőkre és ideológiai felhívásokra támaszkodik, és figyelmen kívül hagyja az ortodox egyház évek óta tartó, az abortusztörvények szigorítását célzó kampányát, legalábbis országos szinten. Ezen nem változtat az a tény, hogy egyes regionális hatóságok nyitottabbak ezekre a reakciós felhívásokra, és hogy az abortusz lehetőségeit fokozatosan korlátozzák, legalábbis az államilag finanszírozott egészségügyi rendszerben. Putyin egyértelműen tudja, hogy csak a kívánt gyermekeket támogatják a családok és nevelik őket hasznos állampolgárokká, és hogy Oroszország hosszú távon nem tesz magának jót az elhanyagolt gyermekek tömegével.
Hosszan beszélhetnénk arról, hogy Putyin szociális bejelentései közül sok alapvetően örök kedvenc, vagyis a múltban sem valósultak meg. Az az elképzelés, hogy az állam nemcsak szolgálatba veszi polgárait, hanem gondoskodik szociális jólétükről is, és így a legtágabb értelemben azt is biztosítja, hogy azok az államnak és a gazdaságnak nyújthassák szolgáltatásaikat, egyrészt arról tanúskodik, amit Putyin felvilágosult konzervativizmusának is nevezhetnénk; de egyúttal egy újabb kapocs a Szovjetunió pozitív emlékéhez, amely az orosz társadalom nagy részében élénken él. Ezt tükrözi az is, hogy a szocializmus valamilyen formája még mindig messze vezet minden felmérésben a preferált politikai rendszerrel kapcsolatban, és a válaszadók közel fele azt mondja, hogy olyan életmódot szeretne, mint a Szovjetunióé volt - persze a "hibák és torzulások" nélkül.
Ehhez a ponthoz illik, hogy Putyin a jelek szerint a szovjet gazdaságirányítási módszereket is kedveli: Ha újra akarja iparosítani Oroszországot, és alapvetően önellátó túlélő gazdasággá akarja alakítani, akkor ez sok párhuzamot mutat a háború utáni szovjet iparpolitikával. Annak is évtizedeken át kellett küzdenie a kollektív Nyugat által kiszabott szankciókkal, és meg kellett tanulnia, hogy maga állítsa elő, amire szüksége van. Putyin mindenesetre véget akar vetni az Oroszországot az 1990-es években sújtó "nyersanyag-átoknak", vagyis annak az elképzelésnek, hogy a nyersanyagexportból származó magas bevételekből minden más szükségeset importálni tud, és elhanyagolhatja a hazai termelést. Ez tehát nem teljesen mentes a programjaitól, - ahogy nyugati elemzők mondják - a választások alkalmával.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/471490.wahl-in-russland-gro%C3%9Fmacht-als-credo-ihr-programm-hat-die-regierung-zuletzt-im-februar-skizziert.html 2024. 03. 16.
