Nyomtatás

A magasszintű bírósági meghallgatása ezen a héten a keddi és szerdai napokon lesz.

Felesége, Stella Assange a meghallgatás előtt azt mondta: “A helyzet rendkívül súlyos. Az egészségi állapota hanyatlóban van, mind mentálisan, mind fizikailag. Az élete minden egyes nap veszélyben van a börtönben, és ha kiadják, meghal.”

Assange “bűne” az volt, hogy felfedte az Egyesült Államok által az afganisztáni és iraki háborúk során elkövetett atrocitásokat.

Chelsea Manning, az amerikai hadsereg hírszerzési elemzője által 2010 és 2011 között a WikiLeaks-nek szolgáltatott információk körülbelül 750 000 dokumentumot tartalmaztak.

Ezekből kiderült, hogy az Egyesült Államok hadserege százával ölt meg polgárokat nem jelentett incidensek során az afganisztáni háború alatt. Kiszivárgott iraki háborús dokumentumok pedig azt mutatták, hogy 66 000 civil vesztette életét.

Egy 2007-es videó azt mutatta, ahogy egy helikopter megtámadott fegyvertelen iraki civileket, megölte a Reuters újságíróit, Namir Noor-Eldeen-t, Saeed Chmagh-ot és kilenc másik embert. Két gyerek súlyos sérüléseket szenvedett.

Assange 2019 óta a dél-londoni Belmarsh börtönben van, mióta az ecuadori nagykövetségről elrabolták. Ha kiadják, 175 éves börtönbüntetést kaphat.

Stella Assange szerint az ügy “politikai motivációjú”, és a “koholt kiadatási kérelem” az Egyesült Államoktól a brit hatóságok által már elutasításra került volna, ha más országtól jönne.

“Juliant gödörbe fogják tenni, ha kiadják, abban nincs kétség. Olyan mély gödörbe kerül, hogy szerintem soha többé nem látnám őt” – mondta.

Ha fellebbezése nem lesz sikeres, Assange esetleg az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhat a 39. cikkely alapján, hogy megakadályozza a kiadatást, mialatt az ügyét megfontolják.

A kiadatáshoz használt egyezményt eredetileg Tony Blair munkáspárti kormánya rögzítette törvénybe 2003-ban. Ez lehetővé teszi, hogy brit állampolgárokat bíróság elé állítsanak az Egyesült Államokban minden ellenük felhozott bizonyíték nélkül.

Az Egyesült Államokban nemrégiben egy volt CIA kémelhárító szoftvermérnököt 40 éves börtönbüntetésre ítéltek, amiért információkat szivárogtatott ki.

Joshua Schulte-t 2022 júliusában négy-négy vádponton, kémkedés és számítógépes hekkerkedés, valamint FBI ügynökök megtévesztése miatt találták bűnösnek, miután titkosított anyagokat adott át a WikiLeaksnek a Vault 7 szivárogtatásban.

A dokumentumok azt mutatták, hogyan figyelt meg a CIA külföldi kormányokat és másokat azáltal, hogy betört az elektromos eszközeikbe és számítógépes hálózataikba.

Ezek részleteket tartalmaztak a brit titkosszolgálatokkal való együttműködésről, hogy olyan módon alakítsák át az okostelevíziókat, hogy azok megfigyelőeszközként működhessenek.

A döntés Assange kiadatásáról veszélyes precedenst teremthet, azok kriminalizálásával, akik a brutális imperialista bűncselekmények ellen szólnak fel. További fenyegetés lehet azok számára, akik például a Gázai övezet népirtásában lelepleznék az angol és amerikai együttműködést.

Rishi Sunak, Joe Biden és szövetségeseik elítélték az orosz rezsim Alekszej Navalnij elleni bánásmódját, aki múlt héten meghalt a börtönben. De Chelsea Manning-t és Assange-t bebörtönzik, mert felfedik saját gyilkos cselekedeteiket.

A nyugati államok minden erejüket bevetették Assange ellen, mutatva, milyen kétségbeesettek, hogy eltussolják bűneiket.

forrás: Socialist Worker

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2024-02-19  A MI IDÖNK