Nyomtatás

Jeremy Corbyn, az Egyesült Királyság volt Munkáspárti vezetője Londonban, 2018 áprilisában. Kép: Henry Nicholls/REUTERS

 

Jeremy Corbyn volt brit ellenzéki vezető csatlakozik egy dél-afrikai delegációhoz, amely részt vesz a Nemzetközi Bíróság e heti meghallgatásán, ahol az ország azzal vádolja Izraelt, hogy a gázai háborúban népirtást követett el a palesztinok ellen - közölte a dél-afrikai kormány kedden.

Az Izraelt élesen bíráló Corbyn legutóbb azzal keltett vitát, hogy a brit televízió újságírójának, Piers Morgan-nek adott interjújában nem volt hajlandó terrorista csoportnak nevezni a Hamászt. Corbynt a november 13-i interjúban 15 alkalommal kérdezték arról, hogy a Hamászt terrorista szervezetnek tekinti-e, de nem válaszolt.

Dél-Afrika eljárást indított Izrael ellen a múlt hónapban, azzal vádolva "a gázai palesztinok elpusztításának szándékával", és kérte az ENSZ legfelsőbb bíróságát, hogy kötelezze Izraelt a támadások leállítására.

Izrael elutasította Dél-Afrika állításokat a népirtásról "undorral", és azt mondta, hogy megvédi magát a bíróságon.

A dél-afrikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy Corbyn egyike azon "a világ progresszív politikai pártjait és mozgalmait vezető politikusainak", akik csatlakoznak a dél-afrikai delegációhoz a hollandiai Hágában a csütörtökön kezdődő kétnapos előzetes meghallgatáson.

Corbyn volt az egyetlen a dél-afrikai kormány által megnevezett külföldi politikusok közül a delegációban.

Corbyn vezetését a balközép Munkáspártban Nagy-Britanniában beárnyékolták az antiszemitizmus vádjai. Régóta támogatja a palesztin ügyet és élesen bírálja Izraelt.

A hágai Nemzetközi Bíróság. Kép: Peter Dejong/AP

Corbynt 2020-ban felfüggesztették a Munkáspártból, miután a brit egyenlőségi felügyelet megállapította, hogy a párt tisztviselői "zaklatást és diszkriminációt" követtek el zsidókkal szemben, és azt mondta, hogy vezetése alatt a zsidóellenes előítéletek elterjedhettek a Munkáspárton belül.

Corbyn hétfőn az X-en, korábban Twitteren közzétett üzenetében támogatását fejezte ki Dél-Afrika Izrael elleni perében, és bírálta a brit kormányt.

https://twitter.com/i/status/1744409469042241851

"Minden nap újabb kimondhatatlan atrocitást követnek el Gázában" - írta. "Világszerte emberek milliói támogatják Dél-Afrika erőfeszítéseit, hogy Izraelt felelősségre vonják. A mi kormányunk miért nem képes erre?"

Rishi Sunak britminiszterelnök kijelentette, hogy Nagy-Britannia Izrael mellett áll, amikor az háborút folytat a Hamász ellen, válaszul a csoport október 7-i, Dél-Izrael elleni meglepetésszerű támadására, amikor palesztin fegyveresek mintegy 1200 embert, főként civileket öltek meg.

Forrás: https://www.haaretz.com/israel-news/2024-01-10/ty-article/former-labour-leader-jeremy-corbyn-joins-south-african-delegation-to-uns-top-court/0000018c-f267-d2f9-a3ef-f6774cf30000?utm_source=mailchimp&utm_medium=Content&utm_campaign=daily-brief&utm_content=050f548928 2024. január 10.

Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

The Associated Press 2024-01-10  Haaretz