A Travail allemand (röviden TA; németül "Deutsche Arbeit"), más néven "Travail antifasciste allemand"[1] vagy "Travail Anti-Allemand"[2], a Résistance egyik ágazata volt, amely a legyőzött és részben megszállt Franciaországban 1941 nyarán a Szovjetunió német megszállása után jött létre. Nem világos, hogy a kezdeményezés erre az 1924-ben alapított Organisation Main-d'Oeuvre immigrée (MOI) vagy a Központi Bizottság (CC) utasítása alapján jött-e létre a Parti  communiste  français (PCF). Vezetői hármas (Triangel) vezette, amelyben Franz Marek (KPÖ) a propagandáért, Otto Niebergall (KPD) a politikai vezetésért, Artur London (csehszlovák KP) pedig a szervezésért volt felelős 1941 végétől. 1942/43-ban a francia Nemzeti Front részévé vált.[3]

Környezetvédelem Franciaországban 1940 körül

Az 1930-as években körülbelül 30 000 német és német nyelvű emigráns élt Franciaországban. Köztük volt több ezer önkéntes, akik a spanyol köztársaságért harcoltak, sok művész, sok tudós, sok zsidó és más fajilag üldözött, sok polgári demokrata, szakszervezeti aktivista és üldözött politikus.

Franciaországnak a Wehrmacht általi megszállásával a Francia Köztársaság 1940. májusi vereségét követően, amelyet a Sitzkrieg és a nyugati hadjárat előzött meg, ezek az emigránsok rendkívül nagy veszélybe kerültek. Sokan megpróbáltak elmenekülni, néhányan öngyilkosságot is elkövettek, sokan a föld alá vonultak, megpróbáltak túlélni, és különböző formákban ellenállásba kezdtek a megszálló hatalommal szemben. Ebben a helyzetben alakult meg a Travail allemand, mint a Résistance különleges harci szervezete, amely elsősorban német nyelvű földalatti harcosok ezreit tömörítette, de gyakorlatilag Európa minden országából érkeztek földalatti harcosok is[4].

Tevékenység

A Travail allemand munkájának célja az volt, hogy behatoljon a fasiszta hadigépezetbe, és antifasiszta neveléssel küzdjön a katonák fasiszta ideológiája ellen, és a béke eszméjéért dolgozzon a német hadseregben, a szolgálati és közigazgatási szervekben.

A technikai segítségnyújtás tevékenységei főként a következő területekre oszlottak: a) "Inter" = interregionális oktatók. Körülbelül egy tucat Inter volt (közülük tíz osztrák), akiknek az volt a feladatuk, hogy a TA vezetőségével (Párizs) és a stratégiailag fontos régiókban (különösen Észak-Franciaországban és az Atlanti-óceán partvidékén) a francia regionális vezetőkkel közösen gondoskodjanak az úgynevezett "beépítettekről", és ellássák őket illegális anyagokkal. b) A beásottakat többnyire tolmácsként alkalmazták, akár a német megszálló hatalom civil irodáiban (pl. "Organisation Todt"), akár a Wehrmacht létesítményeiben, például katonai repülőtereken, katonai gyakorlótereken, katonák otthonában stb.

Az osztrák "szerelvények" legfontosabb bázisai Bordeaux-ban, Lille-ben és Boulogne-sur-Mer-ben voltak. A német ellenállók itt csak igen csekély szerepet játszottak. Ráadásul a szinte kizárólag zsidó nők, akiket az úgynevezett "Mädelarbeit"-ban foglalkoztattak, szerves részét képezték a TA-nak. Elzásziaknak adták ki magukat, hogy hihető magyarázatot találjanak német és francia nyelvtudásukra. A lánycsoport tagjai (általában párban utazva) német Wehrmacht-katonákat kerestek fel, beszélgetésbe elegyedtek velük, és kihallgatták, hogy hajlandóak-e az antifasiszta propagandára. Pozitív esetben földalatti újságokat adtak át nekik, például a Soldat im Westen címűt. Az első szerkesztő (Hans Zipper, egy osztrák harcos Spanyolországban) letartóztatása után a Soldat im Westent 1944-ig szinte kizárólag Franz Marek[5] írta, és egy osztrák ellenálló párizsi lakásában sokszorosították. Egy ideig számonként 60 000 példányban jelent meg. Végül a TA az úgynevezett "szórványcsoportok" tevékenységére is kiterjedt, amelyek biztonsági okokból általában három-négy fős csoportokban jelentek meg. Akcióik részben titokban, részben nyilvánosan zajlottak. Egy különösen látványos változatuk abból állt, hogy napközben mozgó villamosokból több száz röplapot dobtak ki, majd villámgyorsan leugrottak.

Dél-Franciaország Wehrmacht általi megszállása után (1942 novemberében) Lyonban külön TA vezetőséget hoztak létre, amelyet az osztrák Oskar Grossmann és Paul Kessler vezetett. Az ő égisze alatt jött létre a Soldat am Mittelmeer című földalatti folyóirat.

1943 novembere és 1944 augusztusa között a francia rendőrség, a biztonsági rendőrség (Párizs, Lyon) és a bécsi Gestapo szoros együttműködésével felszámolták a TA-t. Néhány bécsi Gestapo-tisztet már 1943 novemberében ideiglenesen Párizsba vezényeltek. A bécsi Gestapo tehát fontos szerepet játszott, mert 1942 novemberétől számos, Franciaországban tartózkodó, szintén elzásziaknak álcázott osztrák ellenálló tért vissza Ausztriába, és ezen ellenállók futárkapcsolatai Bécs és Párizs, illetve Lyon között léteztek.

Az osztrák TA aktivisták közül (Franz Marek szerint) közel százat letartóztattak. A németek közül tizenegyet[6].

A TA területi tevékenységi köre Belgiumra (különösen Brüsszelre és Antwerpenre) is kiterjedt, ahol azonban nem létezett külön vezetőség. A Párizs és Brüsszel közötti kapcsolatokat Marek társa, Tilly Spiegel, később az osztrák Spanyolországban harcoló Gustav Teply tartotta fenn.

A Nyugatért Szabad Németország Bizottság 1943 szeptemberétől működött. Otto Niebergall vezette, és számos olyan tevékenységet vett át, amelyet korábban a Travail allemand végzett.

A recepció története

A francia történetírásban a külföldi emigránsok és emigránsok Résistance-ban való részvétele alulértékelt maradt. A Résistance pártpolitikai határokon átívelő történetírása évtizedeken át azt a népszerű-pedagógiai célt szolgálta, hogy a nemzeti politikai kultúra folytonosságát érvényesítse, és a franciák tömeges és egységes ellenállásának mítoszával elnyomja a Vichy-rezsim emlékét.[7] Csak az 1980-as évektől kezdve szakított a francia történészek új generációja a Résistance hagyományos képével, amikor a kivándorlók és száműzöttek jelentős arányát kutatta[8].

A Német Szövetségi Köztársaságban a Résistance tanulmányozása periférikus maradt, és a Résistance-ban való német részvétel szempontját Klaus-Michael Mallmann értékelése szerint "abszolút mostohán kezelték."[9] Az NDK korai időszakában az ott élő résisták közül sokakat letartóztattak azzal a váddal, hogy Noel Field ügynökként dolgozott az amerikai titkosszolgálatnak. A sztálinmentesítés során az NDK történetírása felfedezte a Résistance-t, mint olyan témát, amelyet a történelemkép számára instrumentalizálni lehetett. Kerülték a zsidó származásra való utalásokat, és a "faji" üldöztetést mint indítékot lekicsinyelték. A német emigránsok Résistance-ban való részvételét elsősorban antifasiszta vagy kommunista gondolkodás, proletár internacionalizmus és igaz hazafiság alapján látták. Ebben úttörő szerepet játszott a Résistance veteránja, Edith Zorn. Heinz Kühnrich 1965-ben az európai partizánháborúról szóló beszámolójában átvette ezt a szemléletet. Mallmann ugyanakkor rámutat, hogy a Dora Schaul által 1973-ban szerkesztett Résistance című kötet a "Erinnerungen deutscher Antifaschisten" (Német antifasiszták emlékei) című kötettel és Karlheinz Pech egy évvel később megjelent An der Seite der Résistance (Az ellenállás oldalán) című tanulmánya Karlheinz Pech minden pártoskodása, leegyszerűsítése és a tények elferdítése ellenére anyaggazdagságuk miatt nélkülözhetetlen maradt ebben a témában[10].

Andrea Hurton megjegyzi, hogy a német nyelvű szakirodalomban, amelynek nagy része még mindig az NDK-ból származik, az osztrákok hozzájárulását a Résistance-hoz általában teljesen elhallgatják vagy kisajátítják az NDK történészei. Például az underground legfontosabb német nyelvű újságjait (Soldat im Westen és Soldat am Mittelmeer) a KPD-nek állították ki, miközben szinte valamennyi szerkesztőjük, Franciaországban például Hans Zipper, Franz Marek és Oskar Grossmann osztrák ellenálló volt. A Hitler-Sztálin-paktum időszakának kezdeti politikai viszonyait is torzítja, ha azt sugallják vagy állítják, hogy a német megszálló hatalommal szembeni szervezett kommunista ellenállás már 1940 nyarán megkezdődött[11].

Irodalom

• Hans Schafranek: Osztrákok a francia ellenállásban a német megszállás ellen: a "Travail Allemand" (TA). In: Dokumentationsarchiv des österreichischen Widerstandes/DÖW (szerk.), Jahrbuch 2020, Bécs 2020, pp. 287-325, ISBN 978-3-901142-77-2.
• Tanja von Fransecky: A fenevad szájához. Nelly Klein - osztrák zsidó nő a belga ellenállásban. (= A Néma Hősök Emlékművének kiadványai, 8. kötet). Metropol Verlag, Berlin 2019, ISBN 978-3-86331-444-6.
• Maximilian Graf et al: Marek - Egy európai marxista. Az életrajz. Mandelbaum Verlag, Bécs 2019. ISBN 978385476-690-2.
• Andrea Hurton: Osztrák nők a belga ellenállásban. Topográfiai és levéltári nyomkeresés Brüsszelben és Malines/Mechelenben. In: Sebastian Bischoff, Christoph Jahr, Tatjana Mrowka, Jens Thiel (szerk.): "Belgium egy szép város?". A történeti Belgium-kutatás eredményei és perspektívái. (= Historische Belgienforschung, szerkesztette a Arbeitskreis Historische Belgienforschung im deutschsprachigen Raum, 5. kötet), Waxmann Verlag, Münster/New York 2018, pp. 161-171. ISBN 978-3-8309-3777-7.
• Maximilian Graf, Sarah Knoll (szerk.): Franz Marek. Beruf und Berufung Kommunist: Lebenserinnerungen und Schlüsseltexte. Mandelbaum Verlag, Bécs 2017. ISBN 978385476-659-9.
• Claude Collin: Le "Travail allemand", une organisation de résistance au sein de la Wehrmacht. Cikkek és témoignages. Les Indes Savantes, Paris 2013. ISBN 978-2-84654-352-1.[12].
• Claude Collin: Le "Travail allemand": origines et filiations. In: Guerres mondiales et conflits contemporains 2008/2 (numéro 230).
• Stéphane Courtois, Denis Peschanski, Adam RayskiLe sang de l'étranger. Les immigrés de la MOI dans la résistance, Paris, Arthème, Fayard, 1989. ISBN 978-2213018898.
• Josef Meisel: Most már itt vagy te, Meisel! Az osztrák antifasiszta Josef Meisel (1911-1945) küzdelme, ellenállása és üldöztetése. Bécs 1985. ISBN 978-3900351434.
• Dolly Steindling: A fiatalságom. Egy beszámoló. Wiener Verlag 1990.
• Dolly Steindling: Hitting Back : An Austrian Jew in the French Resistance (Studies and Texts in Jewish History and Culture). 2000
• Karlheinz Pech: Az ellenállás oldalán. A "Szabad Németország" mozgalom harcáról a Nyugatért Franciaországban (1943-1945). Az NDK Katonai Kiadója: Berlin 1974.
• Dora Schaul (szerk.): Ellenállás. Német antifasiszták emlékiratai. 3. kiadás, Dietz-Verlag: Berlin 1985, különösen Otto Niebergall: Der antifaschistische deutsche Widerstandskampf in Frankreich - seine Leitung und Entwicklung. S. 21-58
• Éveline Brès és Yvan Brès: Un Maquis d'antifascistes allemands en france. Languedoc/Chaleil: Montpellier 1987.
• Stefan Doernberg (szerk.): Szövetségben az ellenséggel. Németek a szövetségesek oldalán. Dietz Verlag GmbH Berlin, 1995. 384 p., 22 ill., ISBN 3-320-01875-2.
• Roland Pfefferkorn (szerk.): La résistance allemande contre le nazisme (actes du colloque de Strasbourg (18-19 mars 1997)). 2. kiadás, rev. et corr. Strasbourg: Association Nationale des Ancients Combattants de la Résistance, Comité régional Alsace.

Filmek

• Franciaország külföldi hazafiai - Németek az ellenállásban. Rendező: Wolfgang Schoen, Frank Gutermuth, Németország 2006, 53 perc.
• Du travail allemand au travail de memoire - Gerhard Leo, ein Deutscher in der Résistance, Bodo Kaiser, Németország 2003, 60 perc.

WeblinksEdit

• Német tagok a Travail allemand-ban a DRAFD Wiki oldalán
• Pauline Grison: Ellenállás a száműzetésben. A német ellenállók Franciaországban a második világháború alatt

Tételes források

1. ↑ Éveline Brès és Yvan Brès: Un Maquis d'antifascistes allemands en France. Languedoc/Chaleil: Montpellier 1987, 29. o.
2. ↑ Heike Bungert: Das Nationalkomitee und der Westen. Franz Steiner Verlag, 1997, ISBN 978-3-515-07219-9.
3. ↑ Hans Schafranek: Österreicher und Österreicherinnen im französischen Widerstand gegen die deutsche Besatzung: Der "Travail Allemand" (TA). In: Christine Schindler (szerk.): Nisko 1939. A bécsi zsidók sorsa. (= Jahrbuch 2020, szerk. az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Központja), Bécs 2020, 287-325. o., itt 295-297. o.
4. ↑ "Németek az ellenállásban" című kiállítás Szervező: Verband DRAFD e.V., Első megnyitó: 1995
5. ↑ Marek vezető tevékenységéről a TA-ban lásd Maximilian Graf et al: Franz Marek - Ein europäischer Marxist. Az életrajz. Mandelbaum Verlag, Bécs 2019, 78ff. o.
6. ↑ Otto Niebergall tevékenységi jelentése szerint, amely a Berlini Szövetségi Levéltárban Franz Dahlem hagyatékában található.
7. ↑ Klaus-Michael Mallmann: Frankreichs fremde Patrioten. Németek az ellenállásban. In: Claus-Dieter Krohn et al. (szerk.), Exil und Widerstand = Exilforschung. Ein internationales Jahrbuch Vol. 15 (1997), pp. 33-65, itt pp. 34 f.
8. ↑ Hans Schafranek: Österreicher und Österreicherinnen im französischen Widerstand gegen die deutsche Besatzung: Der "Travail Allemand" (TA). In: Christine Schindler (szerk.): Nisko 1939. A bécsi zsidók sorsa. (= Jahrbuch 2020, szerk. az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Központja), Bécs 2020, 287-325. o., itt 289. o.
9. ↑ Klaus-Michael Mallmann: Frankreichs fremde Patrioten. Németek az ellenállásban. In: Claus-Dieter Krohn et al. (szerk.), Exil und Widerstand = Exilforschung. Ein internationales Jahrbuch 15. kötet (1997), 35. o.
10. ↑ Klaus-Michael Mallmann: Frankreichs fremde Patrioten. Németek az ellenállásban. In: Claus-Dieter Krohn et al. (szerk.), Exil und Widerstand = Exilforschung. Ein internationales Jahrbuch 15. kötet (1997), 36 f. o.
11. ↑ Andrea Hurton: Osztrák nők a belga ellenállásban. Topográfiai és levéltári nyomkeresés Brüsszelben és Malines/Mechelenben. In: Sebastian Bischoff et al. (szerk.): "Belgium egy szép város?". A történeti Belgium-kutatás eredményei és perspektívái. (= Historische Belgienforschung, szerkesztette a Arbeitskreis Historische Belgienforschung im deutschsprachigen Raum, vol. 5), Waxmann Verlag, Münster/New York 2018, pp. 161-171, itt pp. 161 f., 166. o.
12. ↑ Könyv bejelentés

Forrás: https://de.m.wikipedia.org/wiki/Travail_allemand

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó