
Mentős Kievben: Légitámadások 11 embert öltek meg Ukrajnában Foto: Roman Hrytsyna / dpa
Alighogy bármelyik nyugati politikus akár csak utalást tesz arra, hogy kívánatos lenne egy tárgyalásos béke Ukrajnában, máris olyan válasz érkezik Kijevből, amely ezt gyakorlatilag kizárja. Alighogy Emmanuel Macron azt mormolta, hogy talán lehetne biztonsági garanciákon gondolkodni Oroszország számára, máris jött a gátlástalan válasz Kijevből: lehetségesek a tárgyalások Oroszországgal, írta Dawid Aracsamija, a Zelenszkij párt frakcióvezetője, ha az
- kiüríti egész Ukrajnát,
- jóvátételt fizet egy még meghatározásra váró összegben,
- beleegyezik, hogy háborús bűnöket vizsgáló bíróságot állítsanak fel vezető katonatisztjei és politikusai ellen.
Ezek már olyan feltételek, amelyek Oroszország katonai vereségét feltételezik. Most a frakcióvezető egy negyediket is hozzátett, amely szerényen nemcsak Oroszország vereségét, hanem kapitulációját is feltételezi: Oroszországnak
- "önként le kellene adnia minden nukleáris fegyverét".
Ilyen helyzetben természetesen nem lenne szükség tárgyalásokra. De ki akarja és ki tudja erre kényszeríteni Oroszországot? Úgy tűnik, még az USA sem hajlandó ezt kockáztatni Ukrajna érdekében.
Ezen a ponton joggal merül fel a kérdés, hogy az ukrán vezetés teljesen megőrült-e. Ez egyes esetekben igaz lehet, de hogy egy egész politikai osztály egyszerre megőrül?
Második hipotézis: a kijevi politikusok azért tesznek ilyen kijelentéseket, mert szabad kezet kaptak erre. Ez eléggé hihető, különösen, mivel köztudott, hogy Boris Johnson tavasszal Törökországban megtorpedózta az ukrán-orosz tárgyalásokat.
És van egy harmadik feltételezés is, amely megmagyarázza az ukrán vezetés önhittségének és kétségbeesésének ezt a keverékét. Viselkedésük nagyjából megfelel a pimasz adósok pénzügyi válságból ismert stratégiájának: nyilvánítsd magad "rendszerszinten fontosnak", és akkor "megmentenek". Ha nem tudsz visszafizetni egy milliót, akkor neked van problémád, ha egymilliárdot, akkor a banknak.
Csakhogy itt nem milliárdokról van szó, amelyeket amúgy sem látott soha senki, hanem a kollektív Nyugat világrendre vonatkozó igényéről. Azzal, hogy fenntartja azt, zsarolhatóvá teszi magát. A kijevi riadalom a "tárgyalások" szó hallatán két dologról árulkodik: Ukrajna vezetése tudja, hogy aligha múlik rajta valami, más számlájára harcol. Másodszor, azért nem akar békét, mert a háborúból él. A háború gyakorlatilag korlátlan mennyiségű fegyverrel és pénzzel látja el, ez utóbbi elegendő az elit önellátására is.
Hogy a nyilvánosság előtt sokat szidott ukránok menekülnek és meghalnak, megfagynak és talán hamarosan éhen halnak, az nem számít a politikusaiknak. A generátoruk a pincében van, a bankszámlájuk pedig a Karib-tengeren. Elég hülyék lennének, ha nem váltanák be a felajánlott biankó csekkeket.
A tűzoltók Kijevben egy égő lakóépület előtt állnak, amelyet az orosz hadsereg rakétái semmisítettek meg. Fotó: Vadim Ghirda/AP/dpa (Fotó: dpa)
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/440092.wer-den-krieg-will.html


