Nyomtatás

 

Jelenleg a gáz ára csak egy tendenciát ismer – a felfelé ívelő tendenciát. És úgy tűnik, mintha az egyik rossz hír követné a másikat, legalábbis a Szövetségi Köztársaság ellátását illetően.

Először is, egy texasi LNG-(cseppfolyósított földgáz) üzem, amelynek Európába kellene szállítania, ég; a Gazprom csökkenteni fogja az Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztüli gázellátást a Balti-tengeren; csütörtökön pedig tűz ütött ki a szibériai Urengo-i mezőn, amelynek gázát az Európai Unióba szállítják.

Németország már most nagy izgalomban van, mert még senki sem tudja biztosan megmondani, hogy a következő télen is megengedheti-e magának a fűtést, vagy inkább vastag pulóvereket kellene felhalmoznia.

A nyugati szankciók már eddig is közepes katasztrófát okoztak: a Karbantartásra Kanadába küldött gázturbinákat nem lehet visszaszállítani Oroszországba. Ennek eredményeként[1]az Északi Áramlat 1 áramlási sebességét most csaknem 60 százalékkal kellett csökkenteni.

Nem zárható ki, hogy a vezeték teljesen elapad. Az Európai Unió orosz nagykövetsége[2] csütörtökön jelezte, hogy a gázellátást teljesen fel kellett függeszteni, mert a szükséges javításokat nem lehet másként elvégezni.

A szövetségi kormány ebben politikai szándékot lát; az orosz fél zavarokat akar okozni és fel akarja hajtani az árakat. Természetesen nem ismerheti el a szövetségi kormány, hogy a szankciók jelentik a nyomorúság valódi okát.

Kettős mérce

Feltűnő azonban, hogy a szövetségi kormány kettős mércét alkalmaz itt. Az USA azt ígérte, hogy Európát is ellátja gázzal, hogy az Óvilág ne maradjon túlságos függőségben az orosz gáztól. De az USA nem lesz képes teljesíteni ezt a kötelezettséget – anélkül, hogy csúnya kommentárokat kelljen zsebre vágnia.

A Texas Freeport létesítmény az ország egyik legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) exportterminálja. A múlt heti tűzvész miatt szeptemberig teljesen üzemen kívül[3] van – és az év végéig valószínűleg csak részben lesz működőképes. Európában, ez már önmagában 21 százalékig megemelte az árakat.

Szerdától csütörtökig éjszaka egy égő oroszországi földgázüzem képei körbejárták a világot, köztük a Nexta portált[4] is. A Gazprom orosz energiavállalat sietett megnyugtatni és hangsúlyozni, hogy a tűznek nincs hatása a termelésre, de a gáz ára még mindig jelentősen emelkedett.[5]

https://twitter.com/i/status/1537330674352459779

Az is lehet, hogy az Ukrajnán keresztüli gáztranzit már nincs biztosítva. A The Wall Street Journal [6]szerdán közzétett egy cikket, amely ezt a forgatókönyvet a lehetőségek körébe helyezi.

Nem valószínű, hogy a Gazprom és az ukrán Naftogaz közötti "szövetség" hosszú távon fennmarad, függetlenül attól, hogy az ukrajnai háború véget ér-e. A Gazprom ellen a Naftogaz pert indított, mert állítólag túl kevés gázt adott át Ukrajnán keresztül. Az orosz fél azt állítja, hogy az ukrán fél nem engedi betáplálni a gázt a Luganszki régióba.

Az árkülönbségek befolyásolják a transzatlanti partnerséget

Mindez együttesen nem maradhat következmények nélkül az USA és Európa közötti kapcsolatra nézve. A Wall Street Journal [7]szerint a földgáz eltérő árszintjei véget vethetnek az USA és Európa közötti barátságnak, vagy legalábbis mély szakadékot okozhatnak a két fél között.

A Freeport-i erőműben keletkezett tűz miatt kevesebb földgázt exportáltak. A gáz ára csökkent az Egyesült Államokban, míg az európai országokban meredeken emelkedett. Emiatt az Oroszországgal szembeni egység valószínűleg törékeny lesz, ha a fejlemények ebben a formában folytatódnak.

A német kormány tehetetlennek tűnik e problémákkal szemben. Eltekintve attól, hogy a polgárokat arra kérik, hogy takarítsanak meg energiát, eddig nem tudott megoldást találni. De mindegy, hogy mennyit takarítanak meg a polgárok, nem lesznek képesek biztosítani a gazdaság szükségleteit. Sok munkahelyet az a veszély fenyeget, hogy megszűnik. A német kormány azonban még mindig igyekszik ezt a tényt távol tartani a vitától.

https://images.wsj.net/im-563997?width=639&size=1.5

Az orosz Gazprom kedden közölte, hogy csökkent kapacitással üzemel az Északi Áramlat, az orosz földgázt Németországba szállító vezeték.

FOTÓ: MICHAEL SOHN/ASOCIATED PRESS

 

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

 

[1]https://www.heise.de/tp/features/Gazprom-drosselt-erneut-Gas-Lieferung-Experte-warnt-vor-Schockwellen-7142160.html

[2]https://www.handelsblatt.com/politik/international/liveblog-zum-ukraine-krieg-alle-entwicklungen-johnson-verspricht-in-kiew-langfristige-hilfe-scholz-absolut-notwendig-mit-putin-zu-sprechen/27982126.html

[3]https://www.spiegel.de/wirtschaft/lng-laengerer-ausfall-bei-lng-terminalbetreiber-freeport-treibt-gaspreise-in-europa-a-5087a499-fc51-4c00-94cb-833dac8c5b42

[4]https://twitter.com/nexta_tv/status/1537330674352459779

[5]https://www.deraktionaer.de/artikel/mobilitaet-oel-energie/gazprom-gas-jetzt-brennts-wirklich--20251922.html

[6]https://www.wsj.com/articles/ukraines-state-energy-company-keeps-russian-gas-flowing-as-war-rages-11655199183

[7]https://www.wsj.com/articles/natural-gas-could-start-to-melt-united-front-against-russia-11655289000

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Bernd Müller 2022-06-19  heise.de