Welzer szociálpszichológus óva int „a háború új esztétikájától és retorikájától“ Németországban

Nyomtatás
Részletek

 

welzer

Harald Welzer professzor a Flensburg-i Európa Egyetemen és a St. Gallen-i Egyetemen tganít. Foro: © Jens Steingässer

 

Forrás: https://www.stern.de/plus/gesellschaft/ukraine-krieg---harald-welzer---nirgends-hoert-man--moment-mal---31701534.html  2022. március 16.

Szerző: Harald Welzer

"A végsőkig fogunk harcolni. Továbbra is küzdeni fogunk a hazánkért, bármi áron is, az erdőben, a mezőn, a partokon, az utcákon." Ezt mondta Zelenszkij ukrán elnök a brit alsóházban tartott videó beszédében március 8-án. Oké, senkit nem fog meglepni, hogy a médiaprofi Zelenszkij is meg tudja csinálni azt, amit Churchill, és az ilyen retorika meglepően hatásos: az egész Nyugat megmozdul.

De mindössze négy héttel ezelőtt Németországban a hírhedt jobboldalon kívül bárki megtapsolna valakit, aki "a végsőkig harcolni" akart volna? Komolyan megcsodálta volna valaki egy modern állam választott képviselőjét, aki olajzöld pólóban, borostásan, kialvatlanul lép a kamera elé, hogy elhiggyék neki állandó elkötelezettségét a hazája iránt, és elhiggyék neki, hogy kimerült állapotban, azt sem tudja, melyik stúdióban készülnek a felvételek? Továbbmegyek: Ki gondolta volna, hogy az olyan kifejezések, mint a "bátorság", "haza", "hős" stb., hirtelen nemcsak kimondhatók, de pozitívan is értendők?

"Mik ezek a példaképek, akiket itt ünnepelnek?

Emlékeztetőül: február 24-ig sok nyugati országban bizarrnak tűnő háború dúlt a korrekt nyelvhasználat miatt, ami időnként ugyan furcsa volt, de amelyben az isten szerelmére, valódi erőszaknak a legcsekélyebb nyomát sem engedték felbukkanni. A hallgatók figyelmeztetést (Trigger[1]) követeltek, és elkezdtek olyan előadásokat tartani, amelyekben – minden történelmi ténytől függetlenül – „diktátorokról” beszéltek, és bármikor képesek voltak létrehozni a korrekt nyelvhasználatáért küzdő bevetési egységeket, ha valaki szerintük valami rosszat mondott. Lerombolták a hősök emlékműveit és megtámadták a mérgező férfiasságot – és most hirtelen, egyik napról a másikra vannak férfi háborús hősök, akik harcosan agitálnak, és ezért „ellenállási ikon” vagy „szabadsághős” címeket kapnak még a stern-től is.

És ez még nem minden: a média szüntelenül arról tudósít, hogy (védtelen) nőket és gyerekeket sírva szállítanak biztonságba, miközben a férfiak férfiasan letörölték a könnyeiket  és a frontra mentek. Bátor emberek, az ukránok, igen, és a gender frontról sehol sem hallani a kérdést: "Pillanat, várjunk csak, kik ezek a példaképek, akiket itt ünnepelnek? 1914-ben vagyunk?" És mostanában Zelenszkij még a népháborúról is beszél, ami tiszta 19. század.

Személy szerint nagyon kellemetlen érzésem lesz, ha valaki "bátran harcol a hazájáért", amikor civileket Molotov-koktél készítésére szólítanak fel saját hazájuk védelmében, amikor a háború esztétikáját és retorikáját ünneplik, amelyet évtizedek óta társadalmilag elfogadhatatlannak tartottunk. Szerettem egy poszt-hőskorban élni, rehabilitálni a dezertőröket és a "gyengéket”, és háborús bűnösnek minősíteni a tábornokokat, ha azok voltak. És még ha gyanús is volt és számomra ma is gyanús a nyelvrendőrök új nyelvi tisztasági-fetisizmusa, mégis modernebbnek tűnik számomra, mint az az érzés, amikor Heinrich Mann „Untertan” (Az alattvaló) című művét hallom újságolvasás közben.

Röviden: megdöbbent, hogy milyen gyorsan aktiválható egy olyan narratíva, amely az első világháború előtti időkből származik, és – mintha élőhalottként szunnyadt volna végig a mentális undergroundban – frissen előhívható, mintha nem száz év és két világháború telt volna el azóta. Amikor a kancellár a Bundestagban a rögtön "történelminek" minősített beszédét tartotta, amelyben három nappal a háború kezdete után bejelentette a hangulatos és kényelmes nyugatnémet béke teljes fordulatát, nem lepődtem volna meg, ha egyik vagy másik FDP- képviselő azonnal "Hurrá, hurrá!"-t is kiáltott volna.

Végtelen számú jó ember története. És egy rosszfiúé

Hogyan lehetséges ilyesmi – vita, konfliktus nélkül, még szkeptikusok sincsenek? Mert nagyon jó a történet. Itt van egy háború, amelyhez minden megkülönböztetés nélkül lehet kapcsolódni – kristálytisztán, végtelen számú jófiúra és egy rosszfiúra osztva. Amiben abszolút nem kétséges, hogy ki az elkövető és ki az áldozat. Ahol nincs két vélemény, és ahol végre minden világos. Nincs nézeteltérés Nyugaton, nincs kicsinyes civakodás a pártok között, nincs "igen, de" újságírás. Első az újrafegyverkezés, az aggodalmak másodrendűek, nincs ambivalencia, hanem szinte felszabadítóan egyértelmű döntés, hogy hova álljunk. Dávid versus Góliát, bátor kontra áruló, imperialista kontra demokrata, diktátor kontra szabadság. És hopp, működik a jó öreg sztori a háborús próbatételről, a haza iránti odaadásról, a végsőkig való küzdelemről.

Természetesen ez a történet soha nem került talonba – tartalmazza a "Star Wars"-t, a "Trónok harcát", a lövöldözős játékokat, valamint a "James Bond"-ot és a "Mission Impossible"-t. Ebben a történetben soha semmi nem ment ki a divatból, mindig is a mindennapi kultúra része volt, és lám: hirtelen ott van egy háborús hős, a jófiú, az önfeláldozó, aki hajlandó a poklon is átmenni az országért, a való életben is. Aszta!

Zelenszkij és emberei tudják, hogyan kell színpadra vinni őt, a férfi hőst, és Zelenszkij képzett színészként hibátlanul teljesít. Engem éppúgy nem érdekel a pszichéje, mint Putyiné, mert mindkét személyes indíték teljesen lényegtelen a kibontakozás szempontjából: mégpedig ez az erőszak logikája, amely mindig dinamikus és mindig a határok feloldására törekszik. És mert a nyelv egyúttal a valóság értelmezése is, léteznek sztorik a jóról és a gonoszról, a jogosról és a jogtalanról. A bátorság és az árulás története olyan irányt mutat, amelyben az áldozatokkal való empátia, különösen az áldozatok elleni rendkívüli brutalitás esetén, növekszik és ezzel együtt a hajlandóság is nő a támogatás bővítésére.

De ez a nagyon különböző problémák végzetes összekeveredése, amikor a megtámadottak nézőpontja határozza meg a cselekvés logikáját. Az önvédelem egy dolog, de ha támogatni akarod Ukrajnát[2] és egyben új biztonsági rendet akarsz építeni, akkor az önvédelmi harc nem elég. Ez akár kontraproduktív is lehet, mert az agressziós háború népháborúvá való kiterjesztése végtelen számú emberéletet követel, és tovább késlelteti a háború végét. És mellesleg, mivel a háborús erőszak a maga dinamikáját bontja ki, mindig az eszkaláció és a totalizáció irányába hat. Ezért nem szabad erőszakkal küzdeni az erőszak ellen.

Nem lehet „mindenáron nyerni”.

Megjegyzem: minden együttérzésem a megtámadott lakosságé, és egyáltalán nem az agresszoré. De amikor a háború eszkalálódásának megakadályozásáról van szó, a Jó és a Gonosz története rossz forgatókönyvet ír. Mert a háború mielőbbi befejezésének átfogó perspektívája, és egy új háború utáni rend megszervezése, amely komolyan veszi és figyelembe veszi nem csak Putyint, hanem az imperializmus geopolitikai reneszánszát is, egy ilyen perspektívát nem lehetséges a támadók szemszögéből kifejleszteni. Ez a perspektíva nem szólhat a „mindenáron való győzelemről” – ami egyébként azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy az agresszor rákényszerítse az emberekre cselekedeteit –, helyette olyan cselekvési teret kell teremteni, amely lehetőséget nyit az erőszak megszüntetésére.

Ezért két dolgot kell tenned: először is segíts a megtámadottakon bármilyen módon, kivéve a katonaiakat. Másodszor pedig semmiképpen ne engedd, hogy további eszkalációba sodorjanak, hanem biztosítsd az eszközöket és alakítsd ki azt a politikai stratégiát, amely biztosítja, hogy az emberek szabadságban és jogállami feltétek között élhessenek.

Mivel Európa a berlini fal leomlása óta messze elmaradt mindattól, ami e tekintetben szükséges lett volna, bár a demokráciák száma világszerte csökken, Putyin támadóháborúját mégis úgy kell felfogni, mint egy végső jelzést, miszerint semmilyen civilizációs standard nem biztosított örökre, mert azt mindig védelmezni kell. És hogy a dolgokat végre összefüggésben kell látnunk – mindazokat, amelyeket korábban kényelmesen különböző fiókokba rendeztünk: a biztonság és a függőség, a klímaváltozás és a fogyasztói kultúra, a társadalom és az ökológiai kérdése, a hatalom és a szabadság - ezek mind egy és ugyanannak a kontextusnak a részei. És pontosan ezért rossz a Jó és a Gonosz története.

És veszélyes is. Mert a jó oldallal való feltétlen szolidaritás olyan döntésekhez vezethet, amelyek szűkítik, nem pedig kiterjesztik az erőszakon túli cselekvés terét.

Olvassa el a másik négy értelmiségi véleményét is:

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

 

[1]https://de.wikipedia.org/wiki/Triggerwarnung#:~:text=Mit%20dem%20Begriff%20Triggerwarnung%20bezeichnet,mediale%20und%20politische%20Rezeption%20erfahren. A trigger figyelmeztetés kifejezést a lehetséges kiváltó ingerekre (trigger) vonatkozó figyelmeztetések leírására használják. A "trigger" kifejezés eredetileg a traumaelméletből származik, de időközben széles körben fogadták a médiában és a politikában.

[2] https://www.stern.de/politik/ausland/themen/ukraine-4540764.html

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Harald Welzer 2022-03-28  stern.de