Kerstin Krellenberg, az Urban Studies professzora beszél az extrém nyár tapasztalatairól, arról, ami Aspern[1]-ben nem működött és arról, miért kellene a hosszú távú tanulmányok készítésekor a gyerekekre hallgatni.
Olyan nyárban élünk, amelyet az extrém időjárás jellemez, ijesztő eseményekkel. Mit jelent mindez a városok számára? Mi kell ahhoz történjen, hogy a városokat klíma szempontok szerint alakítsuk?
Kerstin Krellenberg: Igen, nagy a valószínűsége annak, hogy ezek a szélsőségek egyre gyakrabban fognak előfordulni. Ennek következtében nemcsak a városokban vannak komoly kihívásaink, hanem például a mezőgazdaságban is. A heves esőzések jelentős zavarokhoz, az infrastruktúrák és épületek tönkremeneteléhez, sérülésekhez, eltűnt emberekhez és akár halálhoz is vezethetnek. Ehhez alkalmazkodnunk kell. A hatások a városokban halmozódnak fel, ezért ott kiterjedt intézkedéseket kell hozni az alkalmazkodás érdekében. A fejlesztések típusa, a szabad területek használata az egyik oka annak, hogy a következmények ilyen súlyosak. Egyre kevesebb a nyílt tér, a beépítettség nagyon magas, ennek következtében a városi terek felmelegednek, a víz lefolyik a beépített területekről, mert a talaj nem tudja a csapadékot beszívni és elvezetni, ami növeli az árvizek intenzitását. De a felelősség nem egyedül a városokra hárul. A folyókat kiegyenesítették, az árterek mezőgazdasági területekké váltak, és már nem állnak rendelkezésre ártérként, a talajt annyira betömöríti a mezőgazdaság, hogy víztároló kapacitásuk korlátozott. Ezek a problémák messzemenőek.
Hogyan kellene minderre reagálni?
Ismét több teret kell adnunk a folyóknak, és aktívnak kell lennünk a városokban, hogy a városok klímabiztosak legyenek. Öt alapelvet állítottunk fel egy tudósokból álló csoportban: Ez magában foglalja a lakosság védelmét szolgáló korai előrejelző rendszereket, a talaj szivacs-képességének fokozását, a tárolókapacitás növelését a víznek a talajban tartása érdekében, valamint a klíma vizsgálatot, a kritikus infrastruktúra éghajlatra gyakorolt hatásának felmérését a felújítások, az új építkezések vagy a rekonstrukciók során. Egy másik alapelv a klímabiztos épületek népszerűsítése, amelyek szintén jelentősen hozzájárulhatnak a hűtéshez. És ötödik elvként az átalakításokra és a klímabiztonság érvényesítésére irányuló akarat ugyan úgy szükséges, mint az együttműködés – a városok, önkormányzatok, befektetők és a magánszemélyek között. Mindannyiunknak újra kell gondolnunk a várostervezést, újjá kell építenünk a városokat, másképp kell felépítenünk őket. Mindannyian részesei vagyunk a problémának, és mindannyian hozzájárulhatunk a megoldáshoz.
Nagy változásokról beszél; valójában, amikor a városok éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásáról van szó, az a benyomásunk, hogy apró részekről, a mikroklímáról, egyik vagy másik fáról, permetező ködről van szó. Nagyobb dolgokra kell gondolnunk?
Mindkettőre szükség van. Radikálisabb változásokra van szükségünk, különösen a városokban. A szélsőségek növekedni fognak, ezért változtatnunk kell viselkedésünkön, például gyakrabban kell letennünk az autót, hogy az emissziót csökkentsük. Készen kell állnunk az épületekbe való befektetésekre. A zöldtetők például extrém pozitív hatással vannak a szigetelésre. Azt is meg kell tennünk, amit kis- és középtávú megoldásként említ, de ez nem lesz elég. Előre kell gondolnunk, ne feledjük, hogy a tér nagyon értékes. A multifunkcionális térhasználatot még jobban meg kell értenünk és ki kell terjesztenünk.
Mit ért ez alatt? Egy közlekedési terület nehezen elképzelhető egyszerre zöld területként is.
Igen, bár a kettő nem zárja ki egymást. Ha másként irányítanánk a forgalmat, ha lenne olyan közlekedési rendszerünk, amelyet nem személygépkocsi forgalomra terveztek, hanem a helyi tömegközlekedésre, kerékpárutakra és gyalogutakra, akkor lehetőségünk lenne a területek átalakítására, akkor kevesebb korlátozásra lenne szükségünk. Megváltoztathatnánk a város szerkezetét, gondolhatnánk a dekonstrukcióra, kevesebb parkolóhelyre lenne szükségünk. A lényeg, az egész újragondolása, nem kis léptékekben. A város szerkezetét és annak fenntartható fejlődését pedig erőteljesebben figyelembe kell vennünk.
Ezzel párhuzamosan az igénybevétel egyre nő, és a városok vonzereje is nagy. Mit jelent a városok fenntartható fejlődése szempontjából az, hogy egyre több ember él itt?
A világ népessége tovább nő, a városok továbbra is vonzóak lesznek. A munkahelyek elérhetősége, a foglalkoztatás, az élettér, a kultúra tovább vonzza az embereket a városokba, ami kihívásokat jelent a városfejlesztés számára. Hol fogjuk találni a legmagasabb urbanizációs arányokat a következő évtizedekben? Elsősorban Afrikát és Ázsiát vizsgáljuk, mivel ott más lehetőségeink vannak, ott elkerülhetők a hibák. Végiggondolhatjuk, hogyan tudunk intelligens új épületeket létrehozni. De Európában is vannak lehetőségeink. Az urbanizációt nemcsak problémának, hanem lehetőségnek is látnám. A fenntartható közlekedési koncepciók például különösen jól működhetnek a sűrűn lakott területeken.
Mi lesz fenntarthatóbb hosszú távon, az élet vidéken vagy a városban?
Általánosságban nem mondható el, de elvileg a városokban alacsonyabb az egy főre jutó terület-felhasználás. Az, hogy hol élünk fenntarthatóbban, sok mindentől függ, az építési módszerektől, az energiaellátás típusától, a körforgásos gazdaság vagy a sharing – elvek (pl. közös autóhasználat) megvalósításának lehetőségeitől, hogy minimalizálhassuk az utazásokat és ez által erőforrásokat spórolhassunk. De ez az emberek hozzáállásától is függ. Ha valaki önellátó gazdálkodást folytat, vallja, hogy gazdálkodási területén minden megvan, amire neki szüksége van, és ott is dolgozik, akkor nagyon fenntarthatóan élhet. De sokaknak nincs esélyük ezt megvalósítani. És sokan vannak, akik ezt nem is akarják. Zöldben akarnak élni, de továbbra is igénylik mindazt, amit egy város kínál.
Vajon a városok hő kibocsátásának növekedése is kiválthat bizonyos ellenirányzatot az urbanizációval szemben? Menekülés vidékre?
Valójában megfigyelhető, hogy vannak bizonyos tendenciák, amelyek szerint az emberek visszahúzódnak vidékre. Ott általában nagyvonalúbban lehet építkezni, több a zöld. De mit is rejt ez magában? Több városi terjeszkedést, több zöld terület beépítését. A szuburbanizáció tehát nem alternatívája a kompakt városnak. Még ha a digitalizáció új lehetőségeket is kínál, a munka miatt továbbra is gyakran kell megjelenni a városban található munkahelyen. Ilyenkor felmerül az ingázás problémája, új közlekedési útvonalakra, új közlekedési összeköttetésekre van szükség, ami megint csak a természetbe való beavatkozást jelenti.
Jelenleg heves vitát folytatunk Bécsben, a Lobau -alagút[2] építése kapcsán. A kulcsszó: városbővítés, új negyedek központtal való összekötésének szükségessége szemben a természet- és éghajlatvédelemmel. Megoldható ez?
Kompakt városépítésről van szó. Ha lehetőség van magasabbra építeni, akkor ezzel továbbra is fenntartjuk a zöldfelületeket és a friss levegő-folyosókat. De látjuk, milyen gyorsan növekszik a városok népessége, ezért elkerülhetetlen, hogy új városi területek is keletkezzenek. A környezet- és éghajlatvédelemnek kezdetektől fogva a fenntartható lakásépítkezések részét kell képeznie. Hogyan valósítható meg? Az új városi területek lehetőséget kínálnak arra, hogy a jó összeköttetések ne az utak további bővítését jelentsék, hanem mindenekelőtt a helyi tömegközlekedés használatát és bővítését, hogy sharing-lehetőségek (pl. közös autóhasználat) léteznek, az ember a multifunkcionális területekre gondol, és arra gondol, hogyan építhet takarékos és klímabiztos módon? Annak érdekében, hogy az ilyen negyedek ne essenek szét, hogy ne támogassák a város terjeszkedését, hogy ne csak alvóhelyek legyenek. Nagy kihívás.
Miért olyan nehéz új városrészeket építeni? A Seestadt Aspern-ben például sokáig az volt a benyomásunk, hogy minden kérdés szóba kerül, hogy rövid távolságok legyenek, hogy ne legyen alvó város, hogy legyenek helyben munkahelyek, jó metróösszeköttetések a központtal, stb. Most hirtelen pedig csak arról hallunk, hogy az ott lakóknak feltétlenül szükségük van egy autópálya-összeköttetésre.
Még mindig hihetetlenül nehéz megérteni a követelményeket. Ha a Seestadt-ba megy, ki lakik ott? Elsősorban fiatalok, gyermekekkel és gyermek nélkül, akik számára a tó a látványosság. Ellenkező esetben, ha az utcán sétál, akkor nagy területeket lát, amelyek nagy része lezárt és kihasználatlan. A földszinteken nem laknak mindenütt, még az ajánlat sincs a beköltözéshez. És hol dolgoznak az emberek? Továbbra is Donaustadt-ban és Floridsdorf-ban, valamint a Dunától délre eső kerületekben és Alsó -Ausztriában. Így nem kerülhetem el azokat az ingázókat, akik végső soron elégedettek, mert a belvárostól eltérően talán megengedhetnek maguknak egy nagyobb erkélyes lakást. De továbbra is fennállnak azok a hatások, mint a helyi fűtés zárt felületeken keresztül, a nagy mobilitás és az a tény, hogy az ajánlat nem felel meg talán annak, amit az emberek szeretnének. Még többet kellene minderről beszélni, mert végül gyakran felülről lefelé irányuló tervezés történik a polgárok részvétele ellenére.
Az ilyen kerületeknek több időre van szükségük? Túl korai lenne ezért értékelni?
Természetesen most túl korai azt mondani, hogy az egész kudarcot vallott, vagy nem érte el a célját. De most még lehetőségünk van arra, hogy elemezzük és megnézzük, mi történik és, mit lehet tanulni belőle a következő építési fázisokban. Túl sokat gondolkodunk a fő tervekben. Ez is erőforrások kérdése. Nagyobb rugalmasságra volna szükség ahelyett, hogy csak azt mondanánk, hogy folytatjuk. Mi történik, ha növekszik az elégedetlenség? És az emberek elköltöznek? Akkor talán teljesen más társadalmi csoportok költöznek oda. Ez milyen következményekkel jár? Nem várnám meg azt, hogyan majd valahogy alakul, hanem meg kell ragadnunk a lehetőséget, és tanulnunk kell az eddig nem eléggé figyelembe vett szempontokból.
Milyen elképzelései vannak egy klímabiztos, fenntartható városról? Hogyan lehet elképzelni az ottani életet?
Nem létezik olyan hogy éghajlat-biztos, fenntartható város; minden városnak meg kell keresnie a megoldásait, és biztosan tanulhatnak egymástól. A kulcsszó a tanulás: Nemrég beszélgettünk gyermekekkel és fiatalokkal az éghajlatváltozásról és a jövő városáról a Bécsi Egyetem Gyermekegyetemének[3] keretében. Nagyon jó volt látni, hogy ezek a gyerekek mennyit tudnak, még a hét - tizenegy évesek is nagyon fittek. Ha az ott tartózkodó gyerekeken múlik, a jövő városa zöld lesz, szemét- és autómentes. Ezeket a mondatokat használták a gyerekek. Azt hiszem, ez az a jövőkép, amelynek mindannyiunkat inspirálnia kellene, és akkor már egy kicsit előrébb vagyunk.
Megjelent: "Die Presse", nyomtatott kiadás, 2021 aug. 1.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Foto: APA/HANS PLUNZ
Forrás: https://www.diepresse.com/6015474/sommer-der-extreme-wir-mussen-umdenken-stadte-umbauen 2021. július 31.
[1] https://de.wikipedia.org/wiki/Seestadt_Aspern Aspern Bécs egyik kerülete, a Duna árterének közelében fekszik. Európa egyik legnagyobb városbővítési projektje valósul itt meg, mintegy 20 ezer fő számára építenek itt lakásokat.
[2] https://option.news/hu/a-tud%C3%B3sok-sz%C3%A9tt%C3%A9pik-a-lobau-alag%C3%BAt-projektet/ A tudósok széttépik a Lobau alagút projektet
[3] https://kinderuni.at/kinderuniwien/ A Bécsi Gyermekegyetemen a gyermekek számára nyitva állnak a Bécsi Egyetem, a Bécsi Orvostudományi Egyetem, a Bécsi Műszaki Egyetem, a Természeti Erőforrások Egyetem, az Állatorvos tudományi Egyetem és a Bécsi Közgazdasági Egyetem 7-12 éves korig két hétig. Előadásokat látogathatnak, szemináriumokon vehetnek részt.
