Az olyan választásokhoz, mint amilyen most zajlott az USA-ban mindenütt érzelmileg viszonyulnak a közemberek. Magyarországon azonban most a hangadó értelmiség agyát is elöntötték az indulatok. Tisztelet a higgadt keveseknek, az elmúlt hetekben a Facebookon, illetve a hagyományos médiumokban megnyilvánuló ismert közéleti szereplők is valamelyik szekértáborhoz csatlakoztak. Ehhez képest egyik korábbi cikkemben már óvtam magunkat attól, hogy
akár Trumpra, akár Bidenre a világ, mi több Magyarország megváltójaként tekintsünk.
De a jó magyaroknak hiába beszélsz. Ezen a tájon különösen hajlamosak az emberek arra, hogy a külföldtől várják: teremtsenek békét közöttünk, hozzák el nekünk a felvirágzást, rendezzék el helyettünk a sorsunkat. Később persze szidjuk a beavatkozót, mert nem egészen azt tette, amit reméltünk tőle. A miénk helyett elsősorban a saját érdekeire volt tekintettel.
Ezúttal az Amerikai Egyesült Államoktól, pontosabban attól a két idős embertől várjuk a csodát, akik az elnöki posztért küzdöttek. De még azt követően is küzdenek majd a bíróságokon, hogy 2020. november 7-én este világgá kürtölték a nagy hírügynökségek: a demokraták elnökjelöltjének, azaz Bidennek megvan a megválasztásához szükséges 270 elektori szavazata. Akárhogy is lesz, alig van fogalmunk arról, kik is valójában. Azt végképp nem tudjuk, hogy ténylegesen milyen erők mozdították meg a választási kampányhoz szükséges száz meg százmillió dollárokat, s milyen célok jegyében. Alig hallottunk valamit arról, mit akarnak kezdeni az országukkal, nem utolsó sorban a világgal.
Tisztelet a kivételeknek, a többségünknek eszébe sem jut, hogy ez fontosabb lehet, mint a jelöltek színpadi bohóckodása.
Jobbára érzelmi alapon gondolkodunk a demokrata párti Joe Bidenről, s ellenfeléről a jelenlegi elnökről, a republikánus Donald Trumpról. Általában a média által felnagyított kép – Trump esetében az eszement gesztusok, Bident illetően a csetlések-botlások, a szenilitás apró jelei – alapján formálunk véleményt róluk. Ezen túlmenően magyarországi sajátosság, hogy a társadalom döntő hányadának nézetét az amerikai elnökjelöltekről az Orbán Viktorhoz való viszony határozza meg.
Aki bírálja, sőt gyűlöli Orbánt, az elutasítja Trumpot és rajong Bidenért. Orbán hívei Trumpért szorítottak és szorítanak, ellenben Bident tekintették és tekintik a jövendő főgonosznak. Most, hogy egyre inkább Joe Bidennek áll a zászló az amerikai elnöki poszt megszerzéséért folyó ádáz, sőt szennyes harcban, ezek az érzelmek számomra elfogadhatatlanul magasra csapnak idehaza is. A Biden-pártiak tömegei azt várják, hogy az új amerikai vezető móresre tanítja Orbánt.
Nem gondolom, hogy ez történik. Egyrészt azért nem, mert kisebb gondja is nagyobb lesz ennél. Még akkor is, ha bírja egészséggel, s nem kell a helyére léptetni alelnökjelöltjét, Kamala Harrist. Ez, folytonosság ide, folytonosság oda, a szerepek átrendezését, a hangsúlyok módosítását hozza majd maga után, ami egyrészt időveszteséggel jár, másrészt elvonja a figyelmet a földrajzilag távoli problémáktól.
Másutt utaltam már arra, hogy a washingtoni vezetés mindenekelőtt saját országával lesz elfoglalva: 1.) A lecsúszó középosztály, illetve a mélyszegénységbe süllyedtek féken tartásával 2.) A gazdasági nehézségek talaján kiéleződő faji, vallási stb. ellentétek csillapításával 3.) A mérhetetlen adósság kezelésével, amit előbb-utóbb a dollár hegemóniájának kikezdésére használhat fel Kína. Ezen túlmenően, lehűtendő a várakozásokat, talán nem hiábavaló, ha emlékeztetek néhány további összefüggésre Bidennel kapcsolatban:
♦ Az egyes körökben egekig magasztalt, Nobel Béke-díjas Obama-kormány tagjaként Joe Biden támogatta a Közel-keleten és Észak-Afrikában a népirtó háborúkat.
♦ Alelnökként közreműködött az USA által éveken át előkészített, 2014-as, erőszakos kijevi kormányváltásban, azaz a februári puccsban.
♦ Mint ilyen, részese volt az ukrajnai szélsőjobboldali-fasisztoid erők feltámasztásában. Ennek következtében a washingtoni adminisztráció is olyan kormányokat támogat Kijevben, amelyek nemzeti ünneppé tették a II. világháború alatt az ukrajnai és a belarussziai civil lakosság elleni népirtásban résztvevők emlékének ápolását.
Nem árt leszögezni azt sem, hogy amennyiben Bident beiktatják, olyan ember lesz az USA vezetője, aki Obama alelnökeként fia érdekében visszaélt a hatalmával. Megzsarolta egy másik ország, azaz Ukrajna államfőjét: ha nem váltja le azonnal a főügyészt, aki vizsgálatot indított a korrupciós ügybe keveredett Biden-fiú ellen, visszatartat egy egymilliárd dolláros, Kijevnek szánt katonai segélyt. Intés kell legyen ez mindenkinek, aki még nem ébredt rá erre: az USA számára a távoli félgyarmatokon, mint Magyarország is, messze nem kabinetkérdés a jogállamiság, a demokrácia meg az ehhez hasonlók erőltetése.
Mindez persze senkit ne tántorítson el a rajongástól, ha erre van gusztusa! A gyűlölködésről ugyanezt már nem írnám le ilyen könnyedén, mert az talán még a bigott hitnél is inkább roncsolja az ember személyiségét. Bár a jó ég tudja, hogy hatását tekintve van-e különbség a két szélsőséges érzelem között. Mindenesetre, óvnék a féktelen indulatoktól. Nem mintha a véleményemen, vagy bármelyikünk véleményén, bármi múlna, amondó vagyok:
már csak azért is meg kellene őriznünk a józan eszünket, mert amit Magyarország vezetője az elmúlt tíz évben művelt, külön gondoskodva arról, hogy hírhedetté tegye magát, s önmagával együtt mindannyiunkat a világban, az igencsak alkalmassá teszi Magyarországot a bűnbak szerepre.
Márpedig előbb-utóbb fel fog vetődni, hogy ha rossz irányba mozdult a nyugati értékrend az elmúlt időszakban – márpedig az elvekhez képest valóban rossz irányba mozdult –, akkor abban ki mindenki játszott szerepet. Azt hiszem, Orbán, s vele a magyarok neve ebben az összefüggésben akár még szitokszóvá is változhat a jövőben. Akkor az imák a régi mintára akár így is hangozhatnak majd a Lajtán túl egészen Amerikáig: „Az orbánista magyaroktól ments meg minket, óh, Uram!” Ráadásul még a keletiek rólunk való ítéletében sem lehetünk bizonyosak…#
CÍMKÉP: Joe Biden az az ember, aki Obama alelnökeként támogatta a népirtó háborúkat, a fasisztoid elemekre támaszkodó kijevi puccsot és fia érdekében megzsarolta Ukrajna államfőjét
