Megismétlődhet a náci Németország és az akkori nyugati nagyhatalmak szövetkezése Oroszország (a Szovjetunió) természeti kincseinek megszerzésére irányuló törekvésének következménye. Most Törökország az a középhatalom, amely a Nyugatnak - Svédországnak, Lengyelországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak s egyre inkább az USA nagytőkéseinek - ezt az évszázadokon át melengetett álmát, illetve az 1960-as évek óta a washingtoni stratégiák által mind részletesebben kimunkált tervekben megjelent elképzélését igyekszik kihasználni.
Az Azerbajdzsán és Örményország között nagykaliberű fegyverekkel ūjból kirobbantott, jogilag a muszlim lakosságú Azerbajdzsánhoz tartozó területen alakult, de a főleg keresztény örmények által lakott, Örményországhoz húzó Hegyi-Karabah Köztársaságért folyó háborúban egyelőre közvetett módon vesz részt Ankara. Katonai tanácsadókkal, pilóta nélküli repülőgépek rendelkezésre bocsátásával, zsoldosok toborzásával Szíriában, Hegyi-Karabahban való bevetésre. Legalábbis többek között ezt állította szeptember 29-én Pashinyan örmény miniszterelnök. Eközben Erdogan török államfő kijelentette: országa nem vesz részt a hadműveletekben, noha az azeriek és a törökök egy nép - két országban.
Erdogan egyre kevésbé csinál titkot abból, hogy a hajdani Oszmán Birodalom területének egy részét - a Kaszpi-tenger térségétől Szírián át Líbiáig, Nyugat-Európa irányában pedig minimum a Balkánig - országa vezetésével akarja valamiféle szövetségben egyesíteni az iszlám vallás égisze alatt. Ebben csupán Oroszország áll az útjában a Kaukázusban, a Közel-Keleten és részben Észak-Afrikában, amint ez az elmúlt években is bebizonyosodott. Ezért a török elnököt fűti a Putyin orosz államfővel szembeni revánsvágy, hiszen a Kreml vezetője időről időre keresztezte tervét például amikor Szíriából akart területet elcsatolni. Líbiában és Cipruson sem a tehetetlen Európai Unió és NATO fékezi Ankara kőolaj- és földgázszerző terveit, hanem Moszkva. Eközben Erdogán kihasználhatja, hogy az Amerikai Egyesült Államok éket ver az Európai Unió és Oroszország közé.
Washington az energiahordozók európai piacáról szeretné részben kiszorítani az orosz gázszállítókat. Ezzel mindenekelőtt Németországnak és Ausztriának okozna veszteséget, de gyakorlatilag minden fogyasztónak. Az orosz piacra behatolás jegyében, Moszkva geopolitikai érdekeinek csorbítására a Baltikumtól Lengyelországon, Ukrajnán, legújabban Belarusszián át Grúziáig és Örményországig, illetve a Balkánon és Közép-Európában három évtizede folyik az orosz ellenes propaganda jelentős washingtoni kormányzati összegekkel és a Soros-alapítványok révén. Ezzel párhuzamosan zajlik Oroszország gazdasági gyengítése különféle szankciókkal. Mindez kapóra jön az ankarai vezetőnek, aki a megfelelő pillanatban a Törökország területén tartózkodó néhány millió menekültet is ráeresztheti Európára. Eközben nagy kérdés, mi történik, ha a kisázsiai állam ténylegesen is háborúba keveredik. NATO-tagként ugyanis a többieknek kötelességük a segítségére sietni.
És akkor megismétlődhet mindaz, ami előbb Napóleon, majd Hitler alatt megtörtént. Európát Oroszországnak kell megszabadítania a zsarnoktõl, miközben az USA - manapság pedig Kína - nagy nyereséget könyvelhet el. Persze, akkor már a moszkvai vezetőknek feltétlen önfeláldozást kell kikényszeríteniük a saját lakosságból, és a háborūban érintett országokból. Ezek demokratának és szabadnak tartó népei aztán újabb évtizedekig nem lesznek képesek felfogni, miként járultak hozzá maguk is a szörnyűségekhez. Uralkodó osztályaik hatalmas propagandakampányt indítanak majd, hogy elkenjék saját bűneiket, s az úgymond barbár oroszokat teszik majd felelőssé a történtekért, amint az most is történik. Már ha egyáltalán lesz még az a Nyugat-Európa, ami most létezik, s ha nem borul lángba, és nem pusztul el vele az egész világ. Persze, akik gondolni sem mernek egy ilyen forgatókönyv megvalósulására, azt mondogatják: Ankarának úgy sincs ehhez elegendő erőforrása. Legyen nekik igazuk, bár azokat, akik máris meghaltak a karabahi háborúban, köztük gyerekek, ez már nem vigasztalja.#
CÍMKÉP: Erdogán és Putyin viszonyát egyre inkább a bizalmatlanság szőtte át az utóbbi időben. Minthogy Oroszországban jelentős a muszlim kisebbség aránya, Moszkvát okkal nyugtalaníthatja, hogy a török elnök a turáni népek egyesítéséről beszélt az újabb azeri-örmény háborúval összefüggésben
