Mit tegyek - kedvelem Putyint.
Bizonyára valami rossz becsípődés, de én szeretem az orosz népet is, talán éppen azért, mert ők is képesek szeretetre.
Tele vannak lélekkel, szeretik Oroszország Anyácskát, szeretik a békét, szeretik a katonáikat, szerették Sztálint és ma szeretik Putyint is.
Mondjuk ugyanez Gorbacsovról nem mondható el, őt nem annyira szeretik, de hát lássuk be: ha orosz lennék én is úgy utálnám őt, mint Harangláb a kukoricagölödint, és egy szerencsétlen ostobának tartanám, aki bedőlt a Nyugat szirénhangjainak.
És éppen ezért szeretném Putyint is, aki visszaadta népének hitét Oroszország nagyságában, megmutatta erejét, és levezényelte a rendszerváltást úgy, hogy közben nem tört ki polgárháború.
Megregulázta az oligarchákat és hozott némi fejlődést szociális téren is.
Igaz, az ő demokráciája eltér az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság demokráciájától, de végtére is minden demokrácia-modell csak a társadalom csúcsán álló kevesek érdekeinek leplezésére szolgál, és módszerei attól függnek, hogy mennyire birka az a nép, melyet hasba kell akasztani a zökkenőmentes kizsákmányoláshoz.
Általában sikítófrászt kapok, mikor Orbánt Putyinhoz hasonlítják, szerintem ez olyan, mintha egyenlőségjelet tennénk a versenyló és a sörényébe ragadt tetű között, és akinek ez nem elég világos, annak csak annyit: a hasonlatban nem Orbán a versenyló.
Persze a propaganda mindent megtesz azért, hogy így emelje meg a pocakos Nemzetvezető súlyát - egy oldalról, a másik oldalról meg vidáman szemlélhetjük a libernyákok végzetes képtelenségét a tanulásra, ők ugyanis az igét csak hirdetni szeretik, ragozni nem annyira.
Ha tetszik, ha nem, ma is csak Oroszország képez valódi ellensúlyt a nyugati világ imperializmusával szemben, és ezen semmit nem változtat, ha a média naponta mutogat is sok pici Rambót, meg magas technikai színvonalon álló varázskütyüket, a következő világháborút nem a levegőben bukfencet vető harckocsik fogják eldönteni, hanem az interkontinentális rakéták nukleáris robbanófejei, mondjon akárki akármit.
Azokból pedig a két fél egyenlően halmozott fel készleteket, és a világ léte csak addig kérdéses, ameddig ezeket be nem vetik, mert a győztest a vesztestől pár perc fogja elválasztani, és az eredmény mindenképpen holtverseny lesz - a végén halott lesz a nyertes és a vesztes is.
Régebben legalább ideológiákkal próbálták leplezni a nyílt hatalmi játszmákat, ami persze jót is hozhatott, hiszen aki a többségi társadalom mellett érvelt, az nem írathatta rá az állam vagyonát a strómanja nevére, de ma már megszűnt a szemérem, hivatalos ideológia a Nemzeti Középosztály felemelése, név szerint a Lőrincnek csúfolt Viktoré, Rasié, meg a vazallusoké.
A birkák meg bánatosan rágják a kopár szik sarját, és üdvözülten bégetnek a birkanyírási tervszámok elfogadása alkalmából, pedig már a nyáj kétharmada puci, és még hol vannak a nehéz napok, mikor a szárnyasbetétet is nekik kell majd finanszírozni...
Olvasgatom a sajtót, nézem a médiát - mindenhonnan ruszofób és Putyint savazó tartalom zúdul a gyanútlan fogyasztóra.
Legutóbb Bokros Lajos is jobbnak látta, ha a magyar gazdaság kritikája helyett a külpolitika ingoványos talaján veti meg a lábát - Kína és Oroszország helyzetét elemzi, egyenesen Oroszország hanyatlását vizionálva.
Rossz hírt mondok: Oroszország köszöni, de jól van, Kína meg méginkább, és a világra ma a legnagyobb veszélyt az jelentené, ha a nyugati stratégák addig akarnának katonai győzelmet aratni, ameddig még egyáltalán módjuk van rá - bár szerintem máris elkéstek.
Igaz, a világtengereken még ott úsznak az amerikai repülőgéphordozók, de hát a II. Világháborúban sem kapott senki hideglelést, ha megjelent egy csapat számszeríjas katona. Merthogy abban biztosak lehetünk, hogy sem az orosz, sem a kínai vezetők nem a II. Világháborút akarják megnyerni, mint idióta Vezérünk.
Szóval, nem az a baj, ha a magyar külpolitika kölcsönös előnyökön alapuló jó kapcsolatokat szeretne kiépíteni a két országgal, a baj az, hogy a maffia érdekei és az ország érdekei nemigen esnek egybe.
És az sem baj, hogy a kínai vagy orosz vezetők megvásárolják országuk érdekeinek megfelelő lépéseket, a baj az, hogy a vételár nem az államkasszába folyik be, hanem a legkeresztényibb elvált házaspárok (mit Isten összeköt... - ugye) és hűbéruruk vagyonát hizlalja.
Kína ígéretekért vett vasutat - a külügyminiszteri apuka vasútépítésben érdekelt, itt a morzsák is millárdok, Orbán tankokért meg a multik adószintjéért vette meg a hatalmát Merkeltől, Putyin meg lehet, a legjobb üzletet csinálta, ő nem vett semmit az EU belső bomlasztásáért, lehet, csak a Vezér koronaékszereit tekergeti rendszeres időközönként.
Mi meg páriák lettünk saját országunkban, bár ez ellen nagyon nehéz tenni.
Nem kell elájulnunk a nyugati demokráciáktól, gondoljunk Irakra, Szíriára, Líbiára, Iránra, Afganisztánra, Szomáliára, stb... - és amikor Navalníjozunk, akkor jusson eszünkbe, hogy arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy Putyin rendelte volna el a mérgezést - nota bene a mérgezés sincs bizonyítva, hacsak a brit tudósok nyilatkozatait nem számítjuk annak, akik megtalálták Irak tömegpusztító fegyvereit és amerikai barátaikat,. akik kivégeztették Szaddam Huszeint, Kadhafit meg a többi útjukba és konszernjeik útjában álló politikust, katonát.
Ha lehet, nálunk se feledkezzünk meg a rendőrkocsiban mérget eszegető kellemetlen figuráról, és nem ő az egyetlen...
Szóval az élet bonyolult, ha Putyin meg akarta volna öletni Navalníjt, az most nem a ruháját követelné (megkapta...), hanem az utolsó kenetet.
Van olyan a pravoszlávoknál?
:O)))
