50 évvel ezelőtt szabadították ki egy kommandó akcióval Andreas Baader-t. Az akció a Rote Armee Fraktion (RAF) – Vörös Hadsereg Frakció[1] megalakulásának tűzkeresztsége volt.

Ahhoz, hogy az elejére érjünk, kezdjük a végével. „Mintegy 28 évvel ezelőtt, 1970. május 14-én alakult meg a RAF, egy kiszabadítási akció alkalmával. Ma befejezzük ezt a projektet.” – Így szól egy 1998 márciusi nem pontosan idézett nyilatkozat, amelyet a mintegy 1992 óta folyó „deeszkalációs folyamat”, azaz a halálos kimenetelű RAF támadások lezárási folyamatának befejeződésekor írtak „az egykori katonák”, majd az idézet így fejeződik be: – „a RAF formájában szerveződött városi gerilla mozgalom mostantól fogva történelem”.

Visszatekintés: cél az volt, hogy az USA-megszálló csapatai által Vietnamra ledobott napalm-bombák elleni tiltakozásra mindenki odafigyeljen. Andreas Baader-t, Gudrun Ensslin-t, Horst Söhnlein-t és Thorwald Proll-t a Frankfurt am Main-i áruházak elleni támadásaikért 1968. április 2-án egyenként 3 évi börtönre ítélték, és 1969 júniusban átmenetileg kiengedték őket a vizsgálati fogságból. A felülvizsgálati kérelmeket és a kegyelmi kérvényeket 1969 novemberében elutasították, így az ítéletek jogerőssé váltak. Baader és Ensslin eltűntek, először Párizsban majd Nyugat-Berlinben. Mindeközben mindketten a Konkret[2]- újágírójánál, Ulrike Meinhof-nál laktak. A trió 1969-ben a parlamenten kívüli ellenzék (APO) a nevelőintézetekben uralkodó tekintélyelvű és elnyomó állapotok elleni kampányában vett részt. 

A RAF megalakulása előtt: Andreas Baader és Gudrun Ensslin a »Brandstifterprozess« (Gyújtogatók perében) Frankfurt am Main (1968.10.31.)

Kreatív terv

Andreas Baader-t 1970. április 4-én a nyugat berlini alkotmányvédelmi hatóság beépített ügynökének Peter Urbach-nak az információi alapján egy közlekedési ellenőrzés alkalmával elfogták és április 24-én a Moabit-i előzetes letartóztatásból a JVA Tegel-i büntetésvégrehajtási intézetbe helyezték át. A fogságból való kiszabadítás nem tűnt realizálhatónak. Ezért egy kreatív tervre volt szükség, amely a következőből állt: Ulrike Meinhof kijelenti, hogy 1970 őszén a „Perifériára szorult fiatalok szervezete” címmel könyvet szeretne kiadni. Könyvének kiadója, Klaus Wagenbach a JVA Tegel büntetés végrehajtási intézetnél kérelmezi, hogy Baader forrástanulmányok céljából meglátogathassa a szociális kérdésekben illetékes Német Központi Intézetet Berlin-Dahlem-ben. Baader ügyvédje, Horst Mahler nagy rábeszélő erővel el tudta érni, hogy Baader egyszeri, 3 órás kijárási engedélyt kaphasson. Természetesen a büntetés végrehajtás fegyveres hivatalnokai kíséretében.

Irene Goergens, akit Ulrike Meinhof-ot a gyámotthonokról folytatott vizsgálatai során megismerte, és Ingrid Schubert egy nappal korábban feltérképezték a helyszínt, egyetemistáknak kiadva magukat, félretetettek könyveket maguknak a következő napra. 9:45-körül lép be Andreas Baader fegyveres őrök kíséretében az intézetbe, Ulrike Meinhof már az olvasóteremben ül. Irene Goergens és Ingrid Schubert, miközben könyveiket a folyosón nézegették, 11 órakor további két csoporttagnak, Gundrun Ensslin-nek és egy „fegyverszakértőnek” kinyitják a bejárati ajtót. Dulakodás közben az intézet egyik dolgozóját, Georg Linke-t meglőtték. Filmre kívánkozó képsorok következtek: Andreas Baader és Ulrike Meinhof a magasföldszint egyik ablakán kiugorva elmenekültek. A többiek is utánuk.

Hat nő és egy ismeretlenül maradt „szakértő” által szervezett kiszabadítási akció, amelynek során a kívülálló Georg Linke életveszélyesen megsebesül. Ez egy ok volt arra, ami miatt számos baloldali szemében a kiszabadítási akció elfogadhatatlan volt. A következő napon egész Nyugat-Berlint ellepték a körözési plakátok és Ulrike Meinhof arcképe. A plakáton óriási betűkkel állt: „Gyilkossági kísérlet”, alatta: „10.000 DM jutalom” a nyomravezetőnek. „Esténként mi mindig kijártunk” – mondja egy korábbi RAF tag kedden a Junge Welt-el folytatott beszélgetésében, „és lekapartuk a plakátokat a reklám oszlopokról”.

Mások saját stílusuknak megfelelően szolidarizáltak az akcióval, mint a „Tupamaros München”[3]. 1970 pünkösdjén a helyi bíróság egyik hivatala ellen benzines palackkal támadást hajtottak végre és hátrahagytak egy papírt ezzel a felirattal: „Éljen Baader”. A történethez tartozó anekdota: A „Mollis” csoport tévedésből nem a bírósági épületet, hanem a szomszédos mezőgazdasági piacfelügyelet hivatalát támadta meg.

„A csoportok közötti határok eleinte teljesen átjárhatók voltak, jól ismertük egymást, sokat beszélgettünk, vitatkoztunk egymással” mondja Ralf Reinders, a Június 2. Mozgalom[4] egykori tagja, kedden a Junge Welt-nek. Ralf Reinders a Június 2. mozgalom megalakítása előtt szorosan együttműködött a RAF-al. „Egyesíteni akartuk az erőinket”.

A Baader-kiszabadítók első jelentkezése 1970. június 5-án a Nyugat-Berlini Agit 883[5]-ban jelent meg, amely a 68-as megmozdulások spontán szárnyának magas példányszámú orgánuma volt. A nyilatkozat nem kapott különösen kiemelt helyet, a 14 oldalas lap 6. oldalán jelent meg, számos hirdetés között, többek között az „Annapam” vendéglő reklámja mellett, amely Dahlem-faluban reklámozta önmagát, vagy a „Zur Wanne” („A fürdőkádhoz”) elnevezésű kocsma hirdetésének szomszédságában, amelyik zsíros tekercs-el és öreg sörrel hirdette magát, mindezt 60 pfennigért.

A szöveg szemrehányó, majdnem hogy vádló: „Semmi értelme sincs érdemtelen személyek számára elmagyarázni, hogy mi az igazán fontos”. A címzettek nem „értelmiségi nadrágba csinálók” hanem a „nép potenciálisan forradalmi része”, fiatalok nevelőintézetekben, fiatal proletárok és munkásnők az üzemekben, akiknek a háztartás és a gyerekek ellátása mellett „még teljesítménybérben is kell dolgozniuk”. Szociálisan perifériális csoportok – ahogy ezt akkoriban nevezték -, akiknél a RAF alapítói lázadó potenciált feltételeztek. A perspektíva világos volt: „Annak érdekében építjük fel a Rote Armee-t (vörös hadsereget), hogy a konfliktusokat kiélezhessük”. Mert a parlamenten kívüli mozgalmak politikai-katonai szárnya nélkül minden akció a „reformizmus” szintjére süllyed le. A felhívás minden sorából a friss levegő utáni vágyakozás sugárzik. Ezt fejezi ki a felhívás, amikor követeli, hogy „nem elég a passzív ellenállás, hanem cselekedj!”. Legyen vége a „kisstílű szelvényvagdosó” magatartásnak!

Akkoriban a városi gerillák még nem rendelkeztek se kidolgozott koncepcióval, és nem volt hangzatos nevük sem. A változás alig egy év múlva, 1971-ben történik meg, első kiáltványuk a „Városi gerillák koncepciója” nyilvánosságra hozatalával. Az eredeti fogalmazásban közreadott változatból még hiányzott az ötágú csillag, amelybe később a „Hecker & Koch – gépfegyverrel körülvett „RAF” felirat” került.

Az egykori RAF-tagoknak nincs közös története. Számos egyéni elbeszélés, magnószalagok vannak, de közösen kidolgozott, megfogalmazott történet, nincs. Ez nem meglepő. A vitákat, akciókat és az elnyomást a RAF újbóli feltámadása követte, többször is, története folyamán. Az aktivisták pozíciókat és koncepciókat fejlesztettek, bőségesen elmagyarázták ezeket, majd később aztán mindet elutasították. A Rote Armee Frakció utólag visszatekintve meglehetősen sok frakcióból állt.

A RAF 28 éves fegyveres ellenállása egy nagyon ellentmondásos történet; talán nem is jött volna létre, írják az aktivisták, ha tudták volna, hogy Andreas Baader kiszabadítása egy kívülállónak majdnem az életébe került. 

Andreas Baader, Ulrike Meinhof és Gudrun Ensslin körözési plakátja

Eredetileg megjelent 2020. május 13-án, és itt olvasható:  https://www.jungewelt.de/artikel/378281.bewaffnter-kampf-in-der-brd-sprung-aus-dem-hochparterre.html

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6s_Hadsereg_Frakci%C3%B3

[2] https://de.wikipedia.org/wiki/Konkret_(Zeitschrift)

[3] https://de.wikipedia.org/wiki/Tupamaros_M%C3%BCnchen

[4] https://de.wikipedia.org/wiki/Bewegung_2._Juni

[5] https://de.wikipedia.org/wiki/Agit_883