Szinte kivétel nélkül technokratákból áll az adóhivatal éléről hozott új orosz miniszterelnök, Mihail Misusztyin kormánya. Sőt, maga a kormányfő is arról híres, hogy nem foglalkozott politikával, egész pályafutását – leszámítva a magánszektorban eltöltött pár évet – a számítógépeknek, illetve az adóbeszedési hatékonyság növelésének szentelte.

Miszusztyin elődje, Dmitrij Medvegyev aznap mondott le, amikor két héttel ezelőtti évindító beszédében Vlagyimir Putyin államfő komoly alkotmánymódosításokat jelentett be, egyebek mellett kilátásba helyezve a parlament és a kormány szerepének a növelését, illetve a jelenleg leginkább tanácsadói testületként működő Államtanács jogköreinek a kiszélesítését.

Fiatalok, techokraták és függetlenebbek

A rekordgyorsasággal megalakult Misusztyin-kabinet alapvetően különbözik a putyini éra korábbi kormányaitól. Az államfő több közeli bizalmasa kikerült a kormányból, így például az új tárcavezetők közé nem fért már be például Dmitrij Kozak és Vitalij Mutko, pedig korábban mindkét politikus kormányfő-helyettes is volt, és már több mint húsz éve Putyin mellett haladtak, sőt, az 1990-es években együtt dolgoztak vele Szentpéterváron is, a polgármesteri hivatalban. Mi több, Mutko eddig annak ellenére is megtarthatta tisztségét, hogy ő volt az egyik fő felelőse annak, hogy az orosz állam tevékeny részt vállalt az élsportolók doppingolásában, illetve a napvilágra került csalások szőnyeg alá söprésében. Az orosz sportolókat végül négy évre eltiltották a jelentős nemzetközi versenyeken – így az olimpián – indulástól, ő viszont maradt. Más kérdés, hogy a Kreml urának tudomása nélkül aligha tett volna ő ilyeneket.

Bár Putyin egyik legismertebb szövetségese – többek szerint az államfői szék várományosa – Szergej Sojgu megtarthatta a védelmi tárcát, ám a mostani kormányátalakítás is beleillik abba a trendbe, amelynek részeként az elnök fokozatosan megszabadul a régi káderektől, és helyükre fiatal technokratákat ültet. (Ez történt az elnöki adminisztrációban is, ahol az észt származású Anton Vaino váltotta fel még 2016-ban a titkosszolgálati háttérrel rendelkező régi szövetségest, Szergej Ivanov hivatalvezetőt.) A Misusztyin-kormány tagjainak több mint fele új, s többen baráti, illetve munkakapcsolatban voltak az új kormányfővel. Dmitrij Csernyisenko miniszterelnök-helyettes például a miniszterelnök nyaralótelek-szomszédja, s az is összeköti őket, hogy mindketten hokirajongók: míg Misusztyin tagja  a CSZKA Moszkva jégkorong klub igazgatótanácsának, Csernyisenko az orosz hokiliga, a Kontinentális Jégkorong Liga elnöke volt.

A szabadszájú kulturális miniszter

A kabinet egyik legérdekesebb tagja Olga Ljubimova kulturális miniszter, aki a művészvilág nagy megelégedettségére vette át a posztot a vaskalaposnak, hipernacionalistának és fanatikusnak tartott Vlagyimir Megyijszkijtől. Ljubimova, aki maga is művészcsaládból származik, kalandos életutat futott be. Eleinte egyházi iskolába is járt, emiatt átmenetileg megutálta a vallást, és azt mesélte, úgy érezte magát, mint egy al-Kaida kiképzőtáborban. Később visszatért a hite, és több éven át különféle vallási műsorokat vezetett. Állítólag nem szereti az operát és a balettet, és nem rajong a művészfilmekért sem. Viszont szókimondó, egy olyan kép kering róla az internetet, amelyen egy következő feliratú pólóban feszít:

Ki maga? Mit akar? Nem ismerem magát. Húzzon a f@szba>.

Az internet népét nem háborította fel a póló, volt, aki azt írta, látszik, hogy a miniszter legalább a népi kultúrát ismeri és értékeli.

Ahogy Ljubimova is, úgy a kabinet több mint fele ötven év alatti – ez nem volt jellemző a korábbi kabinetekre –, és a miniszterek nem tekinthetőek egy-egy hatalmi kör lekötelezettjeinek: a tárcavezetők leginkább szakmai eredményeikkel szolgáltak rá kinevezésükre.

Egyértelmű tennivalók

A Misusztyin-kabinet fő feladata az lesz, hogy felgyorsítsa a tavaly meghirdetett, és a Medvegyev-kormány által nem eléggé komolyan vett szociális programok végrehajtását. Az életszínvonal emelését és a népeségfogyás megállítását célzó projektek véghezvitelében az első miniszterelnök-helettesnek, Andrej Belouszovnak lesz a legtöbb tennivalója. A gazdasági szakember a nagy infrastrukturális beruházások híve, s bár 2018-ban még el akarta venni a szerinte nem eléggé megadóztatott nagy bánya- és iparvállalatok extraprofitját, most több mint százmilliárd dollárnyit szánna arra, hogy komolyabb befektetésekre ösztönözze az óriáscégeket. A cél ugyanis az, hogy lelket leheljenek a nem túl egészséges orosz gazdaságba, és beindítsák a várva várt valódi növekedést.

A másik cél pedig az, hogy miközben javul az emberek hangulata – hiszen a remények szerint beindul a gazdaság –, megteremtsék a feltételeit annak, hogy 2024-ben, amikor lejár Putyin - tegyük hozzá: a jelenlegi alkotmány szerinti - utolsó államfői mandátuma, a lehető legsimábban menjen végbe a hatalmi posztok újraelosztása. Most úgy néz ki, hogy Putyin azt szeretné, ha megszűnne a jelenlegi rendszer, amelyben az államfő „szupererős” és szinte élet-halál ura. Az új fellásban három hatalmi központ lenne: az erős államfő mellett a kormánynak és az Államtanácsnak is jelentős jogköre lenne, s valószínűleg ezen utóbbi szervezetnek az élére kerülne ő maga, a mostani elnök.

Akadnak viszont olyanok, akik szerint éppen a fiatalítás és a technokraták térnyerése okozhat válságot: az új, növekvő befolyást szerző elitet ugyanis elkezdheti zavarni, hogy a régi, a modern világot kevésbé értő „öregek” nem hagyják őket saját belátásuk szerint dolgozni. Ha pedig ez történik, úgy bármi megtörténhet. Még akár olyasmi is, amire most Putyin sem számít.