Burgenlandban a szociáldemokraták a teljes mezőnyt rommá verve, a szavazatok 49,94%-át szerezték meg, jócskán megelőzve a jobboldali Néppártot, amely 30,58%-ot ért el. A választás nagy vesztese a szélsőjobboldali FPÖ, amely csupán 9,79%-ot kapott, 5%-ot veszítve a 2015-ös eredményéhez képest. Az elitista neoliberálisok (NEOS) megsemmisítő vereséget szenvedtek, a szavazatok mindössze 1,71%-át megszerezve – így szerencsére nem jutottak be a tartományi törvényhozásba. Az osztrák szociáldemokraták 36 mandátumból 19-et szereztek meg, több mint 8%-ot erősödve a korábbi, 2015-ös tartományi választáshoz képest.
A magyarországi média fősodra természetesen ismét hallgat, ahogy korábbi írásomban is rávilágítottam arra: görcsösen elhallgatják a baloldali tendenciákat, programokat, választási eredményeket, igyekezve elzárni a magyar közvéleményt az előretörő baloldali témáktól.
Ez esetben ráadásul egy, Magyarország közvetlen szomszédságában született választási eredményt hallgatnak el, ahogy a horvát elnökválasztás esetében is kínosan leszerepelt a magyarországi médiafősodor. Miközben a horvát baloldal már hónapokkal a választás előtt kimutathatóan és jelentősen erősödött, a magyarországi „hírportálok” a jobboldal lehengerlő győzelmét vizionálták. Az Azonnali.hu hírportál tavaly június 24-én közreadott cikkében a horvát baloldal „gyengeségéről” értekezett, majd arról is írt, hogy két jobboldali jelölt fog az elnökválasztás második, döntő fordulójában megmérkőzni. A totális jobboldali győzelem helyett viszont toronymagas baloldali győzelem született, a horvát szociáldemokraták elnökjelöltje, Zoran Milanović a választás mindkét fordulóját megnyerte.
A mostani ausztriai győzelem sem volt előzmények nélküli, a szociáldemokraták erős kampánnyal vágtak neki a megmérettetésnek, a tartományi törvényhozásban már a választás előtt sikerült 2020-ra megszavaztatniuk a minimálbér nettó 1700 euróra emelését Burgenlandban. Hans Peter Doskozil, a szociáldemokraták burgenlandi vezetője és a tartomány kormányzója sikeresen talált vissza azokhoz a baloldali alapokhoz és értékekhez, amelyeket a társadalom évtizedekkel ezelőtt jellemzően és magától értetődően a baloldalhoz társított: Ezektől a baloldali pártok neoliberális tévelygéseik során eltávolodtak, nem volt ez másként Ausztriában sem.
Doskozil korábban rendőrfőnökként, majd védelmi miniszterként dolgozott a szövetségi kormányban és rendkívüli népszerűségre tett szert. A korábbi években Európa-szerte a jobboldal a menekültválságból politikai tőkét kovácsolt magának a média fősodrának hathatós segítségével. Ebben az időszakban a baloldalt migrációt támogatóként próbálták meghatározni ellenfelei, elhallgatva a válság megoldásának egyébként létező baloldali narratíváit. Doskozil azonban mindvégig szociáldemokrataként is szót emelt az illegális bevándorlás ellen, a menekülthullámot pedig, amelynek útja Burgenlandon keresztül vezetett, rendészeti oldalról roppant magabiztosan és összeszedetten, ugyanakkor humánusan, erőszakmentesen vezényelte le. A média fősodra erről is igyekezett hallgatni, ahogy arról is, hogy a menekültválság megoldásának igenis voltak baloldali megközelítései. Nem Doskozil és a burgenlandi szociáldemokraták hangoztatták egyedüliként a baloldalon, hogy nem lehet néhány szociálisan fejlett állam feladata az, hogy megoldást kínáljanak bolygónk mind nagyobb részét érintő migrációs problémákra. Álláspontjuk szerint helyben kell segíteni a harmadik világ nyomorgó országait, megállítva azokat a folyamatokat, amelyek tömeges elvándorlást eredményeztek. A baloldali szervezeteken, pártcsaládokon keresztül (Szocialista Internacionálé, Progresszív Szövetség stb.) a sikeresen kormányzó, tapasztalt baloldali pártok meg tudják osztani tudásukat, ismereteiket arról, hogy hogyan kell a jóléti, szociális államokat, a magas szintű közszolgáltatásokat felépíteni. A máltai Munkáspárt, amely 2017-ben toronymagasan, 55%-kal megnyerte az országgyűlési választást, és arányaiban – persze nem méreteiben – Európa legtámogatottabb pártja, szintén elutasította az illegális bevándorlás jelenségét, azt hogy az országba bárki ellenőrizetlenül beléphessen. Hangsúlyozták, hogy egy 400 ezres lélekszámú ország nem is engedheti meg magának azt, hogy minden oda letelepedni vágyó, nyomorban élő embert befogadjon, gyengítve ezzel az ország közszolgáltatásait, amelyek a helyi lakosság jólétét, életminőségét és szociális igényeinek ellátását biztosítják.
Hans Peter Doskozil erre a narratívára építve szintén határozottan szót emelt az ellen, hogy ellenőrizetlenül bárki menekültstátuszt kapjon Ausztriában, és tette mindezt úgy, hogy kerülte a jobbos hisztériakeltést vagy gyűlölködést. A közbiztonság és a rendfenntartás szükségességét hangsúlyozta egy olyan időszakban, amikor ez sok ember számára mindennél nagyobb prioritást élvezett. Doskozil pedig óriási népszerűségre tett szert a probléma magabiztos kezelésével, a menekülthullámok erőszakmentes, de határozott levezénylésével, olykor gyors és kérlelhetetlen kiutasításokkal, közrendészeti szakmai alapokon, a közbiztonságra, mint a lakosság egyik legelementárisabb szociális jogára és igényére hivatkozva, abszolút baloldali narratívát adva a menekültválság megoldásának.
Ahol ez sikerült, és a probléma tagadása vagy elbagatellizálása, valamint az összevissza beszélés helyett markánsan baloldali megoldást biztosítottak a menekültválság megoldásának, ott esélyt sem adott a helyi baloldal a (szélső)jobbnak arra, hogy ezt a témát magáévá tegye. Ahol volt egy egységes, letisztult, érthető, világos baloldali koncepció a menekültválság idején, ott a baloldal képes volt ezen időszak alatt is erősödni. A lakosság sokkal inkább szavaz egy ilyen baloldali pártra, mint egy (szélső)jobboldalira. Ez pedig rávilágított arra, hogy az osztrák FPÖ bázisának jelentős része nem szélsőjobboldali, ezek az emberek nem fasiszták, hanem egyszerűen arra a pártra szavaznak, amely markáns politikai alternatívát nyújt a számukra. Ennek hiányában a baloldali pártok neoliberális tévútjaik során elvesztették ezeket a tömegeket, a társadalom perifériájára sodródó embereket, akik reményvesztettségük miatt érzelmileg könnyebben befolyásolhatók, ugyanakkor akik reményvesztettségük miatt leginkább érdekeltek lennének egy erősen baloldali, szociális politikában. Az elmúlt évtizedekben a baloldali pártok jelentősen eltávolodtak ezektől a tömegektől, átengedve őket az emberek legalantasabb ösztöneire hatni akaró szélsőjobboldali szélhámosoknak, gondoljunk csak Strache bukására és az Ibiza-botrányát.
Nincs igaza a Népszava 2020. január 27-én publikált cikkének, amely azt állítja, hogy Doskozil biztonságpolitikája jobbra nyitott. A közbiztonság, a közrend évtizedekkel ezelőtt egy jellemzően baloldali téma volt Európában. A közbiztonság nem egy jobboldali téma, éppen ellenkezőleg, a közbiztonság az állam által nyújtott egyik legalapvetőbb közszolgáltatás, a társadalom egyik legelementárisabb szociális igénye. Doskozil maga is gyakran hangsúlyozza, hogy milyen fontos a lakossággal való napi kapcsolattartás, a politika társadalmi beágyazottsága, az intézményesült baloldal és a társadalom közötti szociális partnerség, amely során folyamatos visszajelzést kapnak a lakosságtól azon szociális igényekről, amelyre a politikának válaszolnia kell.
Doskozil emellett felszólította a magánszektor, elsősorban a nagyvállalatok vezetőit arra, hogy nekik, akik nagy profitot realizálnak, példát kell mutatniuk a dolgozók jövedelmének növelésében, megosztva velük azt a nyereséget, amelyet ők maguk termeltek ki. Amikor az állami szektor takarítóinak órabérét a tartományi szociáldemokrata kormány 10 euróra növelte, Christoph Wolf, a jobboldali „Néppárt” helyi vezetője hevesen tiltakozott – ahogy a pártja is a helyi minimálbér 1700 euróra növelése ellen szavazott a tartományi gyűlésben. Arra hivatkozott, hogy számára a teljesítmény, a felelős munka és a képzettség jelenti az értéket. A szociáldemokraták pillanatok alatt reagáltak a Facebookon, porig alázva a „Néppárt” hányingert keltő elitizmusát, elfogadhatatlannak tartva, hogy a takarítók által elvégzett munka, maga a tisztaság és a tiszta munkakörülmények a konzervatívok számára nem számítanak értéknek. Doskozilék hatékonyan hangolták a lakosságot az elitista, még véletlenül sem a nép érdekeit szolgáló „Néppárt” ellen. Rámutattak, hogy a jobboldal kizárólag a szupergazdagok, a nagyvállalatok, az oligarchák, a pénzügyi elit érdekeit tartja szem előtt a tömegek, a munkavállalók érdekei helyett. A markáns baloldali alapokhoz való visszatérés esetén, ahogy ez Burgenlandban történt, hamar lehull az álca a problémákról előszeretettel beszélő, ám azokra társadalmi igényű válaszokat nem nyújtó elitista és gazdag-párti jobboldalról.
A jelentős minimálbér-emeléssel együtt Ausztria összvagyonának 40%-át még így is a leggazdagabb 1% birtokolja (https://kontrast.at/vermoegen-oesterreich-erbschaftssteuer/), így egyre népszerűbbé és általánosabbá válik a társadalom vagyonának jóval igazságosabb, kiegyensúlyozottabb, kiegyenlítettebb elosztásának célkitűzése, amely a szociáldemokraták körében egyre erőteljesebben megfogalmazódik. A szupergazdagok fekete lyukként nyelik el a társadalom közös erőfeszítései által közösen kitermelt összvagyon jelentős részét, melynek a leggazdagabb 1% általi, vérlázítóan torz koncentrációját fel kell szabadítani és elérhetővé kell tenni azon tömegek számára, amelyek ezt a vagyont kitermelték.
A Zöldekről is érdemes szót ejteni, akik szövetségi szinten belementek egy roppant méltatlan koalícióba a konzervatív „Néppárttal”, mindössze 6,72%-ot kaptak. A kormányprogram jelenlétük ellenére is nagyon halványzöldre sikeredett, abban sokkal inkább a konzervatívok status quo-pártisága érvényesül. A kérdés az, hogy a Zöldek felnőnek-e a feladathoz, vagy csak a téma divatossága, a trend a felhajtóereje a Zöld pártoknak, és tartalmilag kimerülnek az üres arculatpolitikában, marketingpolitikában. Éppen ezért van szüksége a szocialista/szociáldemokrata pártoknak erős öko-szocialista narratívára, amely a környezetünk kizsákmányolásának felszámolásával ugyanazt a szemléletet érvényesíti a zöld politikában, mint a szociálpolitikában.
A burgenlandi irány követendő példa, amely a lakosság szociális igényeire válaszokat adni képtelen neoliberális tévutak helyett visszatalált a tömegekhez, amely a félelmek, a frusztrációk meglovagolása helyett az állam szervezőerején keresztül a színvonalas közszolgáltatásokkal, a jövedelmek igazságosabb elosztásával, a létbiztonság, a társadalmi és gazdasági igazságosság magasabb szintre emelésével, a közbiztonság magas színvonalával, a helyi lakosság igényeire reagáló politikával megoldásokat nyújtott a problémákra, amely a (szélső)jobboldal és az értéksemleges politika leghatékonyabb ellenszere. Ott, ahol ez adott, ott a baloldal előretörése sem marad el.
Vass Tamás
