Nem lesz semmiféle „téli uborkaszezon” az idén, Nagy-Britannia – a Boris Johnson vezette konzervatívok látványos decemberi választási győzelme után – nagyon nagy valószínűséggel kilép az EU-ból, igaz még nem tudni, pontosan milyen feltételekkel.

A távozás – melynek bonyolultsága, és számos beépített buktatója valószínűleg egy ideig sokak kedvét elveszi a mindenféle exitek kezdeményezésétől – több kérdést vet fel, mint amennyit megold. Londonnak kereskedelmi egyezményeket kell kötnie partnereivel, nem tudni, mekkora fennakadások lesznek a nemzetközi szállításokban, az viszont biztos, hogy a skótok, akik 2014-ben főként azért szavaztak az Egyesült Királyságban maradásra, mert nem akartak kipenderülni az EU-ból, már jelezték, hogy újabb referendumot akarnak, mert bent akarnak maradni az unióban. 

Valószínűnek tűnik, hogy Johnson – aki nem akar az Egyesült Királyság sírásójaként bevonulni a történelembe – igyekszik majd megakadályozni a népszavazás kiírását, ám csapatokat nem fog Glasgow vagy Edinburgh utcáira vezényelni.  

Érdemes lesz figyelni, mi történik Észak-Írországban, ahol a decemberi parlamenti választáson a történelemben először kaptak több voksot a hagyományos ír nacionalista pártok, mint a hagyományos unionisták: a Brexit következtében hosszabb távon megvalósulhat az ír egység is, ahogy a skót mellett megerősödhetnek wales-i függetlenség párti erők is. És persze azt is érdemes figyelni, miként hat majd a skót függetlenségi törekvések erősödése a többi hasonló mozgalomra, például a Spanyolországtól függetlenedni akaró katalánok aktivitására.

Trump, az ász

2020-ban a Brexit-saga mellett folytatódni fog a Trump-történet is, s a szereplők aligha mennek át komoly jellemváltozáson. A republikánus elnök továbbra is azt fogja harsogni, hogy ilyen kiváló ember még nem állt az USA – vagy a világ bármely országának – az élén, s ha éppen ezt követeli majd meg az ellene folyó – és végeredményét tekintve alighanem sikertelen – impeachment eljárás, ismét tesz majd egy-két bombasztikus bejelentést.

Indulni fog az elnökválasztáson is, s egyáltalán nem kizárt, hogy győzni is fog. Erre napról napra nagyobb az esélye, a demokratáknak ugyanis szemmel láthatóan nem nagyon sikerül megfelelő ellenfelet állítaniuk.

A többi nagy sem pihen

A többi nagy játékos is folytatni fogja, amit már évek óta elkezdett: Hszi Csin-ping kínai kommunista pártfőtitkár és államfő az Orwell-könyvben, az 1984-ben szereplő „Nagy testvér” XXI. századra hangszerelt változatának megteremtését és a kínai gazdasági és politikai expanziót.

Az viszont kérdéses, hogy Hongkongban ki bírja tovább idegekkel: a demokráciát követelő és egyre radikálisabbá váló tüntetők, vagy Kína, amely az eddigi tapasztalatokból ítélve rosszul tűri a packázást. A Kínához tartozó, ám különleges jogokat élvező egykori brit gyarmat polgárai pedig pont ezt teszik Pekinggel, amikor egyre látványosabban kérdőjelezik meg Kína hongkongi előjogait.  

Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig a fegyverkezést és a trollkodást folytatja majd, ha már a belpolitikában nem jönnek a sikerek, érdemes lehet próbálkozni a határon túli szövetségesek támogatásával, illetve a választások befolyásolásával.

Választás után választás

Választásból pedig lesz elég: Izraelben 12 hónapon belül harmadszor – 2019 áprilisa és szeptembere után 2020 márciusában – járulnak urnához, s továbbra sem biztos, hogy a voksolás után sikerül működőképes kormányt alakítani. 2020 viszont aligha lesz jó év az eddig már sok mindet megúszó Benjamin Netanjahunak: bíróság elé kell állnia, s mivel már három különféle ügyben is vádat emeltek ellene, saját szövetségesei is kezdenek elfordulni tőle. Izrael és Oroszország szempontjából is fontos, hogy mi lesz a kimenetele az iráni parlamenti választásoknak, itt csak annyit lehet előre tudni, hogy a voksolást szabálytalanságok tarkítják majd, s hogy nagyon alacsony lesz a részvételi arány.

Azerbajdzsánban is várhatóan „megpatkolják” majd az eredményeket, ha kell: Ilham Aliyev államfő és felesége, az első alelnök nemigen engedheti meg, hogy az ellenzék „túlnyerje” magát. A Fehéroroszországban rendezendő elnökválasztással kapcsolatban is vannak kérdőjelek: Az Európa utolsó diktátorának nevezett Alekszandr Lukasenko országában tartott legutóbbi, 2019 őszi parlamenti választás arról lett nevezetes, hogy egyetlen ellenzéki sem került be a törvényhozásba. Lukasenko jövőjét egyébként nem az elnökválasztások fenyegetik, a tsz-elnökből lett államfőnek inkább attól kell tartania, hogy Oroszország le akarja nyelni a volt szovjet tagköztársaságot, hogy az új orosz–fehérorosz unió élére állva Putyin elnök még több mint egy évtizedig hatalomban maradhasson.

Horvátországban az ellenzékbe szorult szocdemek próbálnak meg visszakerülni a hatalomba – Andrej Plenkovic jobbközép, nacionalista kormányfő országlása nem volt diadalmenet – az év végén esedékes választások közeledtével ugyan még a nacionalista HDZ áll a népszerűségi listák élén, ám a szociáldemokraták fokozatosan csökkentik hátrányukat.

Orbán-spanok a sorompóban

Egy másik volt jugoszláv tagköztársaságban, Észak-Macedóniában azért tartanak áprilisban előrehozott választásokat, mert Emmanuel Macron francia államfő megvétózta, hogy meghatározzák a Brüsszel és Szkopje közötti csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontját. Az egyik oldalon az EU-párti baloldai pártok állnak, a másikon pedig a sorosozást és a migránsozást a Fidesz-vezérkarral egy időben kezdő nacionalista VMRO-DPMNE nevű párt, melynek emblematikus vezére, a hazájában gazdasági bűncselekmények miatt elítélt Nikola Gruevszki éppen Magyarországon kapott politikai menedékjogot.

Szerbiában pedig Orbán Viktor másik nagy barátja, Alekszandar Vucsics államfő, pontosabban a politikus pártja, a Szerb Haladó Párt méreti meg magát a tavaszi parlamenti választáson. A szavazás esélyese Vucsics, az ellenzék egysége ugyanis megbomlott, akadnak, akik bojkottot hirdettek, mások viszont a gyengeség és gyávaság jelének tartják a részvétel megtagadását.

Szlovákiában is parlamenti választás lesz, a közvélemény-kutatások szerint három hónappal a februári voksolás előtt a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia vezet, viszont támogatottsága visszaesőben van. A turáni átok ismét jól működik, három magyar párt ugyan összefogott, és létrehozta a Magyar Közösségi Összegfogás koalíciót, ám a Híd-Most nem csatlakozott, így most mind a két magyar tömörülés 3-4 százalékon áll, ami azt jelenti, hogy nem kerülnek be a törvényhozásba.