Nyomtatás

Testvérpártunk, a török ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) közölte, hogy „nem hagyja magát üldözni”, annak ellenére, hogy múlt héten számos megválasztott képviselőjét és tagját letartóztatták.

Gunay Kubilay pártszóvivő figyelmeztetett, hogy a rendőri műveletek, amelyekben 100 embert vettek őrizetbe pusztán 24 óra alatt, „meg akarják törni a nép akaratát.”

A török fővárosban, Ankarában, egy sajtókonferencián közölte, hogy az állami elnyomás fokozódott november 20-a óta, és több mint 150 embert tartóztattak le rajtaütések során az egész országban.

A kormány megszakítás nélkül folytatja a támadásokat a párt ellen, mely során „hamis alapon” parlamenti képviselőket és végrehajtó bizottsági tagokat fognak le.

Kubilay hozzátette: „A kurd ellenes és a HDP-terrorizmus vádak úgy működnek, mint a fogaskerekek, ahol az utasítások egy egyszerű parancsnoki központból érkeznek.

„A palota kiadja az utasítást, a rendőrség felállítja az ügyet, a bíróságok felkészülnek a jogi fedezetre és a börtönök pedig elszigetelődnek.

„Azt hiszik, hogy a pártunk léte ellen minden téren elrendelt fasiszta támadásoknak a HDP alá fogja vetni magát, és a nép megadja magát.

„Nagyon, nagyon tévednek” – jelentett ki, hozzátéve, hogy a kormány nem volt képes megtörni a HDP-t, és nem hagyják, hogy üldözzék őket.

forrás: Morning Star

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2019-12-01  A MI IDÖNK