Nyomtatás

https://youtu.be/wiKGTi7WLxc

„Az izraeli telepek ügyében a Trump-kormányzat szembemegy az Obama-adminisztráció megközelítésével. Az izraeli civil települések létrehozása Ciszjordániában nem ellentétes a nemzetközi joggal" - mondta Pompeo, aki azt is hozzátette, hogy Ciszjordánia leendő státuszával nem kíván foglalkozni, mert az az izraeli-palesztin béketárgyalások témája, és a kérdést a két tárgyaló félnek kell megoldania.

A döntés 41 év amerikai álláspontjának mond ellent: az Egyesült Államok Jimmy Carter elnöksége, 1978 óta törvényellenesnek minősítette a zsidó telepek létesítését a palesztin területeken, összhangban a témában kiadott ENSZ-határozatokkal.

A bizonytalan izraeli belpolitikai helyzetben Trump szövetségesének, Benjamin Netanjahunak kedvezhet döntés. Szerinte az Egyesült Államok egy történelmi hibát javított ki azzal, hogy megváltoztatta álláspontját.

Palesztin részről viszont felháborodás fogadta a bejelentést. Szaeb Erekat főtárgyaló lesújtóan beszélt az Egyesült Államokról, amely szerinte a nemzetközi jog rendszerét a dzsungel törvényeire szeretné cserélni. Jordánia külügyminisztere, Ajmán Szafadi elmondta, hogy a bejelentésnek veszélyes következményei lehetnek, és a nemzetközi jog egyértelmű megsértésének nevezte a ciszjordániai zsidó telepeket.

Az Egyesült Államok arra figyelmeztette a térségben lévő állampolgárait, hogy a döntéssel egyet nem értő csoportok esetleg támadásokat indíthatnak amerikai érdekeltségek ellen.

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Magyar Ádám 2019-11-19  euronews