„A köztársaság kaméleonja”, a francia politika „nagyragadozója”, „legvarázslatosabb szélhámosa” – ezekkel a nem éppen hízelgő címszavakkal búcsúzik a francia napisajtó Jacques Chiractól. De a nyolcvanhat éves korában elhunyt francia politikus mindenekelőtt rejtély volt, olyan rejtély, amelynek nyitját legközelebbi munkatársainak sem sikerült megfejteni. Jacques Chirac ugyanis egyszerre volt másokon átgázoló karrierista és mélyen érző humanista, törvénytelenségektől sem visszariadó érdekember és az ország sorsa iránt felelősséget érző államférfi. Páratlan politikai karrierjének 1995-ben az államfői pozíció megszerzése volt a megkoronázása. Tizenkét éven át testesítette meg Franciaországot. A jövőben az 1995 és 2007 közti időszakról aligha lehet majd beszélni a neve említése nélkül.

Bár államfőként nem örvendett valami nagy közszeretetnek, 2007-es visszavonulása után a franciák egyre nagyobb megbecsüléssel, rokonszenvvel, sőt, nosztalgiával kezdtek beszélni róla, és a későn jövő népszerűséget furcsamód a sok korrupciós ügy, botrány, sőt, a 2011-ben kapott két év felfüggesztett börtönbüntetés sem tudta megfakítani. Szerepet játszhatott mindebben az utána jövő köztársasági elnökök középszerűsége, ahogyan az is, hogy Jacques Chirac, szemben például Nicolas Sarkozyvel vagy François Hollande-dal, minden politikai tévedése és emberi fogyatékossága ellenére is megőrizte az államfői funkció tekintélyét és méltóságát, és hogy köztársasági elnökként egy végleg letűnt világnak volt az utolsó nagy formátumú képviselője.

*

Bár több mint négy évtizedet töltött a francia politikában – kétszer kérték fel miniszterelnöknek (1974, 1986), kétszer választották meg államfőnek (1995, 2002), és tizennyolc éven át volt Párizs főpolgármestere –, mégsem sikeres pálya az övé. Bár kampányai egytől egyig lendületesek voltak, mihelyt pozícióba került, mintha kicserélték volna. Az addig határozott politikus egyszer csak elfáradt, elbizonytalanodott. A dinamizmusból tétovázás lett, az eltökéltségből tehetetlenség. Nem mintha nem tudta volna, merre a kiút. De nem vállalta a társadalmi konfliktusokat, és – utódaival ellentétben – képtelen volt rászánni magát a szociális vívmányok és a közszolgáltatások módszeres felszámolására.

Rengeteg energia, műveltség, intelligencia, emberi melegség, nagyvonalúság – de mintha ezt a sok-sok jó tulajdonságot csak a legmagasabb posztok megszerzésére fordította volna. És mihelyt megkaparintotta a zsákmányt, már nem tudott vele mit kezdeni. Ez a kivételes képességű ember óriás volt a választási hadjáratban, de törpe a cselekvésben. Amilyen vakmerő volt a politikai küzdelmekben (váratlan lemondások, árulások, látványos kijelentések stb.), olyan megdöbbentően tétova a hatalom gyakorlásában (elvetélt reformok, elhalasztott intézkedések, megszavaztatott, majd gyorsan visszavont törvények stb.). 2007-ben, amikor visszavonult, gyakorlatilag ugyanazt a válságot hagyta utódjára, mint amit 1995‑ben elődjétől megörökölt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.

https://www.es.hu/cikk/2019-10-04/adam-peter/jacques-chirac-halalara.html  (Erre a linkre kattintva tudja elérni a cikket!)