Nyomtatás

A Whitehall 6,3 milliárd brit font értékű fegyvert licenszelt a szaúdiak vezette erőknek a jemeni háború első négy évében.

A világ egyik legszegényebb országa elleni légi bombázás az ENSZ szerint a világ legnagyobb humanitárius válságát idézte elő.

A brit gyártmányú vadászrepülőgépek, bombák és rakéták mind központi szerepet játszottak az ország elleni hadjáratban a Kampány a Fegyverkereskedelem Ellen (CAAT) szervezet szerint.

A csoport hivatalos adatokat gyűjtött, amelyek szerint 5,3 milliárd font értékben licenszeltek fegyvereket Szaúd-Arábiának.

Egy másik koalíciós partner, az Egyesült Arab Emirátusok 657 millió font értékű fegyverexport licenszet kapott.

Andrew Smith, a CAAT szóvivője közölte: „Emberek ezreit ölte meg a szaúdiak által vezetett bombázás Jemenben, de semmit nem tettek a fegyverkereskedők eltántorítása érdekében.

„A bombázás megteremtette a világ legsúlyosabb humanitárius válságát, és ez lehetetlen lett volna a Downing Street bűnrészessége és támogatása nélkül.”

Az adatokat akkor hozták nyilvánosságra, mikor kiderült, hogy az Emirátusok lesz a jövő havi londoni Védelmi és Biztonsági Felszerelési Nemzetközi Expójának fő szponzora.

A bombázásban részt vevő három másik diktatúra – Egyiptom, Bahrein, és Kuvait – 200 millió font értékben kapott licenszet.

A DSEI-n mind az öt ország képviselői részt vesznek.

Smith hozzátette: „Szégyenletes, hogy a kormány meghívta a szaúdi hadsereget és más koalíciós tagokat Londonba, hogy még több fegyvert vehessenek.

„Ez is csak azt mutatja, hogy nem számít, mennyire súlyossá vált a jemeni humanitárius válság, a kormány a fegyvereladásokat továbbra is a jemeni emberek jogai és élete fölé helyezi.”

forrás: Morning Star

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2019-08-22  A MI IDÖNK