Nyomtatás

Több tízezer ember bénította meg Dublint szombaton egy óriási szolidaritási felvonuláson, amelyen a sztrájkoló nővérek mellett tüntettek.

A szervezők szerint legalább 30 ezer ember vett részt a demonstrációkon, beleértve az Ír Ápolók és Bábák Szervezetét (INMO) és a Pszichiátriai Ápolók Szervezetét (PNA), amelyeket a Mandate, a Unite és a Kommunikációs Munkások Szakszervezete is támogatott.

Óriási támogatása volt az ír egészségügyi dolgozóknak, akik kedden három nappal hosszabbították meg a sztrájkot, ahogy a kampány fokozódott a béremelésért és a kormányzat ellen, amely toborzással próbálja orvosolni az egészségügyi rendszer válságát.

A Munkaügyi Bíróság által elnökölt tárgyalások megszakadtak a Fine Gael kormányzattal, mivel nem ajánlottak béremelést. Bár az ápolói szakszervezetek 12%-os emelést követelnék, amely szerintük szükségszerű a személyzethiány miatt, amelynek súlyos hatása van a betegellátásra.

Phil Ni Sheaghdha, az INMO főtitkára közölte, hogy a kormány nem vitatja, hogy elmulasztottak egyenlő bért adni az ápolóknak és a szülésznőknek.

A dublini tüntetésen közölte, hogy „küzdünk az ápolók egyenlő bérezéséért, mivel enélkül az ápolás és a bábaság úgy tűnik, mintha nem is lenne annyira hivatás, csak ’kislányok munkába mennek’, és azt hiszik, hogy a lányoknak nincs joguk kiállni önmagukért.”

A PNA pénteken bejelentette, hogy kampány indít és a héten három napot szintén sztrájkolni fog.

Peter Hughes, a PNA főtitkára figyelmeztetett, hogy 2021-ig a pszichiátriai ápolók 34%-a éri el a nyugdíjkort.

Szintén közölte, hogy 3000 gyermek rekedt a várólistákon mentális egészségügyi segítséggel kapcsolatban, amely „nemzeti szégyen”.

Az ír kommunisták is csatlakoztak a demonstrációhoz, az Alacsony Bérek Elleni Közösségek ernyőszervezet alatt.

Az Ír Kommunista Párt gratulált az ápolóknak, hogy „szilárdan összetartottak a hatalom nyomása és a tömeges félreinformáló kampány ellenére is.

„A vitát minden szakszervezetnek és minden munkás embernek támogatnia kell,” – áll a közleményükben.

forrás: Morning Star

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2019-02-10  A MI IDÖNK