
Fotó: AFP/ MIKHAEL KLIMENTYEV / SPUTNIK
Az orosz elnök utasítást adott arra, hogy az orosz fél szüntesse be tárgyalási kísérleteit az INF-szerződéssel kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap bejelentette, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésben, és elrendelte a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakéta kifejlesztését. Az MTI összefoglalója szerint Putyin a Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszterrel megtartott tanácskozásán közölte:
„tükörválaszt fogunk adni. Amerikai partnereink bejelentették, hogy felfüggesztik részvételüket a szerződésben, és mi is felfüggesztjük azt.”
Az elnök utasítást adott arra, hogy az orosz fél szüntesse be tárgyalási kísérleteit az INF-szerződéssel kapcsolatban. A közepes és rövid hatótávolságú rakéták korlátozásának ügyében javaslataik „az asztalon maradnak, az ajtó nyitva áll a tárgyalás előtt. Mindezzel együtt arra kérem mindkét tárcát, hogy ne kezdeményezzen tárgyalásokat ezzel a problémával kapcsolatban” – mondta.
„Megvárjuk, amíg partnereink megérnek arra, hogy egyenjogú, tartalmas párbeszédet folytassanak velünk ebben a számunkra, a partnereink és az egész világ számára is nagyon fontos témában”
– tette hozzá.
Putyin kijelentette: Moszkva évek óta tárgyalásokat szorgalmaz a leszerelés minden aspektusával kapcsolatban, de partnerei nem támogatják kezdeményezéseit, hanem ürügyeket keresnek a nemzetközi biztonság meglévő rendszerének lebontására.
Oroszország az INF-szerződésben való részvételének felfüggesztése után új fegyverzeteket fog kifejleszteni – közölte –, mindezt anélkül, hogy növelné katonai költségvetését és bekapcsolódna a fegyverkezési versenybe. Putyin jóváhagyta Sojgu védelmi miniszter kezdeményezését, hogy az orosz haderő kezdje meg a Kalibr típusú, tengeri indítású manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és egy szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú, hiperszonikus rakétának a kifejlesztését. Hozzátette, hogy Oroszország nem telepít közepes és rövid hatótávolságú rakétákat Európába és a világ más régióiba sem, amíg az Egyesült Államok nem tesz így.
Sojgu ismételten az INF-szerződés megsértésével vádolta meg az Egyesült Államokat.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter korábban bejelentette, hogy Washington visszalép az INF-szerződéstől, amennyiben 180 napon belül nem sikerül megegyezésre jutni Oroszországgal. Nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy Moszkva megszegi a szárazföldi telepítésű, közepes – vagyis 500 és 5500 kilométer közötti - hatótávolságú nukleáris eszközök betiltásáról szóló INF-megállapodást, amelyet még a Szovjetunióval kötöttek, és Oroszország jogutód államként lett a szerződés kötelezettje. Amerikai álláspont szerint a 9M729 jelzésű orosz rakétatípus – amelynek NATO-kódja SSC-8 – a tilalmazott kategóriába esik, mert hatótávolsága 2600 kilométer.
Az oroszok tagadják a szerződésszegést. Azt állítják, hogy a szóban forgó rakéta csupán 480 kilométert tud megtenni, több hajtóanyagot nem képes befogadni. Moszkva ellenváddal is él: álláspontja szerint az INF-megállapodás megsértésével ér fel, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített amerikai rakétaelhárító rendszer kilövőállásai a szerződés által érintett kategóriájú cirkáló rakéták indítására is alkalmasak.
INF-egyezmény
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.


