Nyomtatás

 A történelem legnagyobb terrorista tömegének és költségvetésének a megsemmisítése. A nagykövetségek letérdelése Damaszkusz hegye, Qasioun előtt

Naram Sarjoon szíriai író a szíriai háború végetérésének bejelentő cikkének egyedi fordítása arab nyelvről.

Az amerikai hadsereg a napokban jelentette ki, hogy kivonul Szíriából. Egy időben a kijelentéssel sorban kezdtek el megnyitni azok a nagykövetségek Damaszkuszban, amelyek évekig támadták a szíriai államot. A szíriai külügyminiszter Walid Al-Moallem poénosan válaszolt, amikor újságírók kérdezték tőle, hogy mit gondol a sok nagykövetség újranyitásáról Szíriában – miután az Egyesült Arab Emirátusi és más arab nagykövetségek is megnyitottak: “Én tudják szívbeteg vagyok és nincsen erőm napi három nagykövetségnél többet megnyitni, szóval kérem szépen minden nagykövetségtől, hogy álljon sorban.”

A Magyar Állam szomorú módon 2012-ben bezártatta a Szíriai Arab Köztársaság nagykövetségét Budapesten.

„a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője 2012. december 18-án az MTI-nek ő nyilatkozta azt, hogy "Az év végéig el kell hagyniuk az országot a budapesti szíriai nagykövetség munkatársainak, miután az Aszad-rendszert eddig Magyarországon képviselő szíriai diplomatákat a magyar kormány többé nem tekinti legitim diplomáciai képviselőknek".
A tárca sajtófőnökét azzal kapcsolatban kereste meg az MTI, hogy Magyarország szombatona Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját ismerte el a szíriai nép egyetlen törvényes képviselőjének.”


A cikk exkluzív fordítása sok szeretettel minden magyar embernek szól, aki kiállt Szíria igazsága oldalán a diplomáciai kapcsolatok megszakítása ellenére a két barát ország között.


Nem fogok most azzal megelégedni, hogy csak két kilométert menjek el azokkal, akik azt hiszik, hogy ami Szíriában történt az forradalom volt, méghozzá egy békés forradalom, ami rákényszerült a felfegyverkezésre. Én sok kilométert fogok megtenni ezekkel és elfogom hinni azt, amit mondanak. Nem fogok most az egyszer makacskodni sem kötözködni olyanokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szíriai Állam robbanó hordókat vetett be – mint ha a robbanó hordók a Bibliaiban és Koránban is meglettek volna írva, mint tagadhatatlan szent írás. Végig fogom hallgatni a dühöngőket, ahogyan magyarázzák azt, hogy mi találtuk ki az univerzális összeesküvés elméletét. Ahogyan próbálják magyarázni, hogy mi, a Szíriai Állam találtuk ki és hoztuk létre az Iszlám Államot. Nem fogok most az egyszer kötekedni és hallgatni fogok. Mondja csak mindenki azt, amit akar, én hallgatni fogok.

Viszont, ha befejezték a sírást, okoskodást, hangoskodást és ordibálást. Ha minden siránkozó befejezte a saját ruhájának hisztérikus széjjel tépését „az ártatlan áldozatokat és a Méltóság Forradalmának” sajnálatából, én elnézést fogok kérni mindeniktől és nagyon szépen megkérek rá mindenkit, hogy most hallgassanak végig, mint ahogyan én is meghallgattam őket.
Megfogok kérni mindenkit arra, hogy olvassa el az Orosz Hadügyminisztérium legfrissebb jelentését, amelyben pontos számok találhatóak azokról a fegyveres terroristákról, akiket likvidáltak 2018-ban – csak Szíriában. Több mint 23 ezer fegyveres terrorista lett likvidálva különböző Szíriában harcoló terrorszervezet soraiból. 159 megsemmisített tank lett megszámolva, 57 páncélos, több mint 900 ágyú és 3000 nehéz gépfegyverrel felszerelt gépjármű. Ez csak 2018-ban és nem beleszámítva az elkobozott felszereléseket, fegyvereket.

Az orosz jelentés betekintést nyújt az elpusztított fegyveres terroristák számára 2015 óta. Ez a szám meghaladta a 87000 terroristát, 650 elpusztított tankot, több mint 700 harcikocsit, 1000 (Ezer) kiképzőtábort és 10000 tízezer fegyver és üzemanyag raktárt.

Ha mi ezt a listát kiegészítjük a fegyveres terroristák többi veszteségével 2011 és 2015 között akkor legalább ugyan akkor számról beszélnénk. A Szíriai Arab Hadsereg legalább ennyi terroristával végzett a háború első négy évében ami azt jelenti, hogy közel 200.000 halott terroristáról beszélünk. Ez persze azt jelenti, hogy dupla vagy tripla ennyi terrorista sebesült van nem beszélve még azokról a fegyveresekről, akiket a szíriai állam zöld buszokkal gyújtott össze Idlib tartományban miután azok elvesztették a harcokat más frontokon és feladták magukat. Az Idlib tartományba – szír állami buszokkal – szállított fegyveres terroristák száma 70-100 ezer terrorista. Ezek az adatok szerint mi közel fél millió külföldi és szíriai terrorista fegyveresről beszélünk. Mi ma megdöbbenve láthatjuk a hatalmas fegyver és páncélozottok számát, amelyeket elkoboztunk a terroristáktól. A szinte végtelennek tűnő fegyver és robbanószer ránk hagyása után a hadsereg olyan problémával találta szemben magát, hogy a sok robbanószert kénytelen megszabadulni a több tonna hegynyi robbanószertől, amelyeket a terroristák használtak ellenünk. A robbanószerek mennyisége – amit mi csak eddig elkoboztuk – egyenlő az összes robbanószerrel, amit az amerikai hadsereg kobzott el az iraki hadseregtől Bagdad bukása után.
A másik sokkoló szám az nem m ás mint az elpusztított tankok száma 2015 óta (650 tank), több száz páncélozott és tizezer fegyver és üzemanyag raktár. Nem megfeledkezve arról, hogy Idlib tartományban a terroristák kezében még mindig nagy mennyiségű fegyver található. Mind ez azt jelenti, hogy a terrorista hadsereg - amit mi elpusztítottunk – legalább fél millió harcosból és vele együtt nem kevesebb mint 1200 tankból állt sok ezer páncélozott járművel. Ez a szám duplája a híres német (Wehrmacht) hatodik hadsereg harcosainak számának. Hitler sereg seregének a harcosainak száma, amely elfoglalta fél Európát miután harcolt Belgiumban, Franciaországban, Ukrajnában és még számos helyen amíg összenem omlott Sztálingrád előtt 285000 harcosból állt. A háború végére alig jutott vissza közülük 60 ezer harcos a hazájába.

Lehet itt valaki azt fogja mondani fogja, hogy túloztak az orosz számok. Rendben van, hallgassuk meg ezeket a véleményeket is, de ne feledjék azt, hogy az orosz szövetségeseiknek 90-100 ezer légicsapást kellett lemérniük a terrorista terjeszkedés megállítása érdekében. Ez egy nagyon komoly szám, amit azt jelenti, hogy egy professzionális módon elosztott jól kiképzett hatalmas hadsereggel szálltak szembe. Olyannyira, hogy a terrorista raktárokat több mint tízezer helység fele voltak elosztva. Itt tilos persze arról megfeledkezni, amit az USA állított az Iszlám Államról, avagy azt, hogy az amerikai felmérések szerint a terrorszervezet elpusztítása 20-30 évbe, de lehet annál is többe telhet. Az amerikai feltételezés a helyén volt mert az amerikai az, aki nagyon jól tudta, hogy mennyi és milyen fegyverzete van pontosan a terroristáknak. Az USA tudta nagyon jól, hogy meddig tudnának a terroristák a fegyverzetükkel kitartani.

Mindez felteszi előttünk jogosan azt a kérdést, hogy honnan származik egyáltalán e hatalmas mennyiség fegyver? Nem lehet azt állítani, hogy mind ez úgy mond háborús zsákmány. A Szíriai Arab Hadsereg nem vesztett el 1200 tankot a fegyverraktárjaiból, hanem csupán pár tucatot kevésbé védett pontokból. Az Iszlám Állam Irakban miután elfoglalta az iraki hadsereg raktárjait szintén nem tett szert ennyi tankra és több ezer páncélozott gépjárműre. A legnagyobb hadi zsákmánya 500 darab páncélozott és katonai hammer volt egyszerre. Mind ez bizonyítja, hogy ennek a fél millió fős hadseregnek több külföldi forrása is volt. Ma sorban derül fény olyan aktára, amelyek hatalmas fegyver üzleteket bizonyítanak Ukrajnából és más kelet európai országokból. Az arab öböl menti országok rengeteg fegyvert és tankot vásároltak fel ezekből az országokból, hogy Törökországon és Jordánián keresztül Szíriába szállítsák a terroristáknak. Sokszor zsír új páncélozottak és tankok érkeztek a szíriai csatatérre. Az egyik csatához, amit a hadseregünk vívott a terroristák ellen folyamatosan érkezett az utánpótlás légi úton. Egy valóságos légi hidat hoztak létre a fegyveres terroristák utánpótlásához, amit ezelőtt a történelem során csak az Izraeli-Szíriai háborúban láttunk 1973-ban, amikor az USA folyamatosan küldte Izraelnek a hadi utánpótlást. Itt érkezünk el a híres 137 milliárd dollár értékű összeghez, amit a katari volt külügyminiszter Hamad Bin Jaber Al Thani vallott be a híres tv-s beszédében (amikor országát a többi Szíriát támadó országgal együtt a vadászkutyákhoz hasonlította, amelyek egymás torkára ugrottak a vadat szabadon hagyva 2015-ben). Ezt a katariak által bevallott összeget ezek az országok nem a békés tüntetésekre szükséges poszterekre költötték természetesen sem a szír kormány elleni grefitikre. Ez az összeg (137 milliárd dollár) az eddigi legnagyobb fegyverüzlet harmadának felel meg. Annak az összegnek a harmada, amit a szaúdiak fognak kifizetni az amerikai fegyvergyáraknak, hogy mindenféle fegyver vásárolhassanak tőlük.
Bátran lehet állítani azt, hogy a világ legnagyobb fegyveres terrorista szervezetét az úgy mond Assad elnök ellenes Szíriai Forradalomnak hívták. A fegyverek minőségének és mennyiségének köszönhetően - amit nyújtottak ennek a terrorszervezetnek – keletkezett a világ legnagyobb terrorista hadserege (nem beszélve a nekik nyújtott vegyi fegyverekről). A történelem legnagyobb terrorizmus szponzorálása a szíriai földön tevékenykedő banditáknak ment. A világ legnagyobb összecsapása egy reguláris hadsereg és terrorista hadsereg között a szíriai földön történt. A világtörténelem leghatalmasabb győzelmét a Szíriai Arab Hadsereg vívta ki magának a szövetségiseivel együtt. A Guiness Rekordok Könyvében is bátran meglehet írni azt, hogy a világ legnagyobb terrorista hadserege az az úgy mond szíriai forradalom hadserege volt több, mint fél millió zsoldos terrorista részvételével a világ összes tájáról sok ezer tankkal és páncélozott járművel. A világ legnagyobb összeesküvése Szíriában történt és a világ legnagyobb banditáknak szánt költségvetése volt az úgy mond Szíriai Forradalom költségvetése.

Ezek a számok, amikről az imént számoltunk be jelentik a valódi okát Trump elmenekülő döntéseinek, miután a világ legnagyobb terrorista hadserege lett elpusztítva - az USA és Izrael hadserege után - mivel már egyszerűen nem maradt neki semmi más Szíriában csak a homok. Ez a szíriai győzelem az oka Törökország törekvéseinek megtörésének és az ok a török hadsereg leállása mögött a határainknál. 
Ez a győzelem az oka a nagykövetségek és nagykövetek beáramlásának Damaszkuszba. Azoknak a nagykövetségeknek, akiknek 8 éven keresztül az volt az álma, hogy Damaszkusz hegységét a hírhedt Qasioun hegyet – ahol a szíriai elnöki palota is található – uralják, de ehelyett a nagyköveteknek és nagykövetségeknek nem maradt más, minthogy behódoljanak és letérdeljenek a hegyünk lábai előtt, amit ők akartak irányítani.

Nekik, akik ma sorban állnak nem maradt más, minthogy megcsókolják Qasioun talpát és cipőjét. Nekik nem maradt más, mint könyörögni a megbocsájtásért. Nekik nem marad más, minthogy megbánva az egész történelem és emberiség elleni bűneiket hosszan sírjanak és esdekeljenek Qasioun talpai előtt.

Cadmus

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Cadmus 2019-01-06