Örömmel írtam egy cikket a svájci Die Weltwoche folyóiratnak, miután a múlt hónapban találkoztam a tulajdonosával, Roger Köppel-lel a moszkvai régióban található Valdai Vitaklubban.

A cikk németül jelent meg, az angol nyelvű verziómat alább másolom. Központi tézisem továbbra is az, hogy az európai politika változik, mivel a hétköznapi emberek felismerik, hogy kormányaik átengedték szuverenitásukat Brüsszelnek, és már nem a nemzeti érdekre összpontosítanak. A franciaországi és németországi zavargások előjeleként szolgálhatnak a brit politikai vezetők számára a közrend felbomlására, mivel a hétköznapi britek egyre szegényebbek lesznek, és naponta támadják őket a harmadik világháború fenyegetéseivel, a kényszerbesorozással és a marhahús-diétával. Azért léptünk ki az Európai Unióból, hogy nagyobb ellenőrzésünk legyen Nagy-Britannia biztonsága és jóléte felett. Az, hogy Burnham pontosan akkor akarja visszafogadni Nagy-Britanniát, amikor az európai projekt szétesőben van, mindannyiunkat aggaszthat.

Remélem, érdekesnek találod a cikket.

-----------------------------

„Nem vagyunk az Egyesült Államok gyarmata, tudod?” – mondta nekem a német főkonzul, miközben vodkával melegedtünk fel, miután megmártóztunk egy befagyott tóban az orosz ortodox vízkereszt alkalmából.

Ez 2019 januárjában történt, négy és fél éves diplomáciai kiküldetésem vége felé a moszkvai brit nagykövetségen. Azóta Németország az Európai Unió gyarmata lett, és nem képes olyan politikát kialakítani, amely a német gazdasági és biztonsági érdekeket helyezi előtérbe.

Hét évvel ezelőtt oroszországi német diplomáciai kollégám a legújabb amerikai kísérletről beszélt, amely a Nordstream gázvezeték-projekt meghiúsítására irányult. Ezeket a csővezetékeket, amelyek olcsó orosz gázt szállítottak a produktív német gyárak ellátására, végül ukrán ügynökök robbantották fel 2022-ben amerikai segítséggel.

Ez a terrorcselekmény halálos csapást mért a német átlagemberek életszínvonalára. A közfelfogás ereje segített Németországnak kilábalni a globális pénzügyi válságból anélkül, hogy katasztrofálisabb gazdasági összeomlás következett volna be. Ma Németország vitathatatlanul „Európa beteg embere”. Amióta Ukrajnában elkezdődött a háború, több százezer ipari munkahely szűnt meg a magas energiaárak miatt.

Ki gondolta volna, hogy egy német pénzügyminiszter komoly arccal azt mondja, hogy az olcsó energia függőséget okoz? Merz mégis többször is kijelentette.

Gyakran rámutatok, hogy a külpolitika otthon kezdődik és ér véget. A legtöbb átlagpolgár közömbös marad a külpolitikával szemben, amíg az közvetlenül nem érinti őket a jólétük, a virágzásuk és a személyes biztonságuk tekintetében. Ha a németek ma a megélhetési költségek miatt panaszkodnak, az részben azért van, mert a kormányuk szegényebbé tette őket azzal, hogy átengedte a külpolitika irányítását Brüsszelnek.

Régen nem így ment.

Oroszországi tartózkodásom alatt Németország és Franciaország voltak a legaktívabb európai hatalmak, amelyek diplomáciai kapcsolatot folytattak Oroszországgal az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében. Mindkét ország a normandiai formátumú béketárgyalásokat vezette Oroszország és Ukrajna között egészen a háború kitörése előtti rövid időig.

Németország és Franciaország képes volt egyensúlyt teremteni a dél-európai államok, például Olaszország és Spanyolország – amelyek szorosabb gazdasági kapcsolatokat kívántak Oroszországgal –, valamint a balti államok és Lengyelország egymással versengő céljai között, amelyek mindenáron meg akarták büntetni Oroszországot. 2014 és 2022 között a gazdasági szankciók maradtak a legkisebb közös nevező, amellyel minden állam el tudott viselni. Még az euroszkeptikus britek is kitartottak az európai konszenzus mellett, miközben saját céljaikat követték Oroszországgal szemben, általában az amerikaiakkal egyetértésben.

A külpolitika kusza, pontosan azért, mert különböző országok érdekei vezérlik. Trump Putyinnal tárgyalt, annak ellenére, hogy a Russiagate-botrány kapcsán a Beltway-foszlány ellen küzdött. De volt egy diplomáciai folyamat, amely megpróbálta összehozni az összes felet a béke biztosításának összetett feladatában. A helyzet a Donbaszban feszült volt, de nem romlott jelentősen.

Azóta Brüsszel átvette az irányítást a külpolitika felett, és nem hajlandó tárgyalni Oroszországgal, annak ellenére, hogy Ukrajnában közel öt éve háború dúl. Az európai nemzetek feláldozták belpolitikai érdekeiket, hogy utasokká váljanak a Brüsszelből induló szökevény vonaton, amely hatalmas gazdasági károkat okoz Európának, és kevésbé biztonságossá teszi polgárait.

A huszonkét szankciós körnek semmilyen hatása nem volt az orosz háborús fellépésre Ukrajnában, annak ellenére, hogy Von der Leyen többet sürgetett. Európa a dezindusztrializáció felé sodorta magát azzal, hogy drágább energiát vásárolt Amerikától. Európa milliárdokat áramoltat Ukrajnába kérdés nélkül, annak ellenére, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy Oroszországot nem fogják legyőzni a csatatéren. Az ideológia felváltotta a nemzeti érdeket.

Sokkal biztonságosabbnak éreztem magam, amikor az Európai Bizottság háttérszerepet játszott az ukrajnai politikában. Az európai tagállamok védték a Moszkvával fenntartott kétoldalú kapcsolatokat a brüsszeli ellenőrzéssel szemben. Amíg Moszkvában tartózkodtam, Németország továbbra is élénk gazdasági és befektetési kapcsolatokat tartott fenn Oroszországgal, a 2014 februárjában bevezetett szankciók ellenére. Emmanuel Macron, aki akkoriban Franciaország gazdasági minisztere volt, 2016 januárjában kereskedelmi delegációval látogatott Moszkvába, és felajánlotta segítségét a szankciók feloldásában.

Amikor Federica Mogherini 2014 novemberében megérkezett a külügyi főképviselői posztra, a legtöbb tagállam nem kedvelte az ukrajnai politikában vezető szerepet vállaló terveit, és ezért leállították azt. Jean Claude Juncker, a Bizottság akkori elnöke, 2016 júniusában Szentpétervárra látogatott az éves Gazdasági Fórumra, ahol találkozott Putyinnal, de diplomáciai erőfeszítéseit lekicsinyelték.

Az euroszkeptikus britek nem akarták, hogy Brüsszel több hatáskört vegyen át Londontól. A franciák és a németek nem akarták, hogy az eurokraták átlépjék a normandiai béketárgyalások formátumát. Az amerikaiak pedig mindenesetre magukat tekintették a főgonoszoknak.

Az európai államok három okból adták át külpolitikájuk irányítását az Európai Bizottságnak. Nagy-Britannia kilépése az EU-ból, amely a leginkább ellenállt a Bizottság beavatkozásának bármilyen jelével szemben. Angela Merkel, a német elnök távozása a színtérről, aki valódi jelenléttel bírt a nemzetközi államigazgatásban, és kész volt szembeszállni Brüsszellel és Washingtonnal, hogy a német érdekeket előtérbe helyezze. És Ursula von der Leyen érkezése a Bizottság elnökévé, aki a részeges Juncker alatti évek sodródása után elkötelezett a központosítás és a tagállamoktól való nagyobb hatáskörök kikényszerítése iránt.

Az ukrajnai háború kitörése megszilárdította az Európai Bizottság szorítását az ukrajnai politikában. A Brexit által az EU-tól elszakítva a britek közös nevezőre jutottak Brüsszellel abban, hogy a lehető legkeményebb vonalat akarják képviselni a Kremllel szemben. A Biden-kormányzat hasonlóan el akarta rombolni a rubelt.

Ez a gyenge és határozatlan Olaf Scholz-t, valamint a hozzá nem értő Emmanuel Macron-t tehetetlenné és partvonalra szorította. Az egyes államok érdekei teljesen mellékessé váltak a Bizottság azon vágyával szemben, hogy geostratégiai szerepet alakítson ki Európa számára. Ha Kaja Kallast hallgatjuk, ez azt jelenti, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező Oroszországot több kisebb államra kell bontani, és ezután Kínával kell háborúzni. Bárcsak visszatérne a régimódi elképzelésekhez az európai nemzetek virágzásáról és biztonságáról.

A helyszíni események azt bizonyítják, hogy a tagállamok gyengítése katasztrofális hibának bizonyult. A Franciaországban és Németországban elterjedt zavargásokat látszólag pusztán belpolitikai aggodalmak okozzák az iskolák állapotával vagy a megélhetési költségekkel kapcsolatban. Ha közelebbről megvizsgáljuk, azt az érzést fogjuk felfedezni a polgárok körében, hogy kormányaik elhagyták őket a Brüsszelben szőtt nagyszabású tervek javára. Ez intő példa lehet a svájciak számára, akik szorosabb kapcsolatokra vágynak Európával.

Forrás: https://substack.com/home/post/p-223645674 2026.11.05.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó