Joe Biden és Donald Trump elnökök Fotó: Below the Sky/Shutterstock
Nincs vita arról, hogy Donald Trump és a Republikánus Párt miért szenvedett történelmi és megalázó vereséget a keddi választásokon: minden az iráni háborúnak és az általa okozott megélhetési válságnak köszönhető.
A vita során azonban elsikkadt, hogy ez nem csupán az iráni háború elutasítását jelentette. Ugyanakkor annak a tágabb értelemben vett külpolitikának a visszautasítását is jelentette, amely újra és újra háborúkba sodorja az Egyesült Államokat – vagy arra készteti, hogy támogassa partnereinek háborúit és háborús bűneit. A keddi választások számos körzetében az amerikai–izraeli kapcsolat is szavazási tét volt, és ezt a republikánusok és a demokraták egyaránt elutasították annak érdekében, hogy a prioritásokat ismét a nemzeti érdekekre összpontosítsák, beleértve az Izraelnek nyújtott katonai segélyek leállítását is.
Trump híresen arra az ígéretre támaszkodott, hogy örökre véget vet a háborúknak, és nem indít újakat. Végül azonban hallgatott az izraeli miniszterelnökre, és nagyobb háborút indított Irán ellen, annak ellenére, hogy egy olyan diplomáciai megállapodás volt az asztalon, amely objektíve erősebb volt, mint Barack Obama elnök megállapodása. Trump kihirdethette volna a győzelmet, de ehelyett hallgatott az izraeli kormányra, és úgy döntött, hogy háborút üzen. Most ezért azzal fizet, hogy elvesztette többségét a kongresszusban.
De nem csak erről a választásról van szó. George W. Bush óta az amerikai közvélemény olyan elnökökre szavazott – Obamára, majd Trumpra és Bidenre –, akik kevesebb külpolitikai kalandvágyat és nagyobb katonai visszafogottságot ígértek. Most, hogy 2024-ben elutasították a gázai politikát, 2026-ban pedig az iránit, a háborúk a választási eredmények alapján egyre jelentősebb, sőt döntő tényezővé válnak a szavazók döntésében.
Joe Biden elnök többször is hangsúlyozta az emberi jogok központi szerepét külpolitikájában. „Ezért tettem hivatalba lépésem első napjától kezdve konkrét lépéseket annak érdekében, hogy az emberi jogokat ismét külpolitikánk középpontjába helyezzem” – mondta egy 2021 októberi beszédében. Amikor azonban a döntő pillanat eljött, Biden engedett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, és végül finanszírozta és lehetővé tette a gázai népirtást.
Egy évvel később a választók megbüntették a demokratákat az urnáknál, és ezzel utat nyitottak Trump visszatérésének a Fehér Házba.
Egy 2025 januárjában végzett You Gov–IMEU Policy Project közvélemény-kutatás szerint a 2020-as Biden-szavazók közül, akik úgy döntöttek, hogy nem szavaznak Harris-re 2024-ben, többségük otthon maradt a demokraták gázai politikája miatt. Az Axios beszámolója szerint a demokraták saját belső választási boncolása állítólag arra a következtetésre jutott, hogy Gáza miatt egyes választókerületekben támogatást veszítettek.
Tehát amikor a texasi szavazók egy olyan jelöltet választanak, aki büszkén elutasítja az Amerika-Izrael Közügyek Bizottságának (AIPAC) pénzét, és azt mondja, hogy „tanárként, keresztényként, emberként felfordul a gyomrom attól, ami Gázában történik ”, és amikor Michiganben a szavazók éljeneznek, amikor megválasztott szenátoruk, Abdul El-Sayed népirtással és apartheiddel vádolja Izraelt győzelmi beszédében, az nemcsak Trump háborújának elutasítása, hanem Joe Biden, Antony Blinken és Jake Sullivan külpolitikájának elutasítása is.
Trump és Biden is, különböző módokon és mértékben, hegemón külpolitikát folytatott, amely inkább folytatta, mintsem szakított volna évtizedekig tartó militarizmussal és Izrael iránti tisztelettel. És mind Trump, mind Biden szavazói most elutasították ezt a politikai paradigmát, újraértelmezve a pártokon átívelő – vagy posztpárti – törekvés alapját egy új külpolitikai keretrendszer iránt, amely a felelős államvezetésre összpontosít, és amely a békén keresztül keresi az erőt, a jólétet pedig az együttélésen keresztül.
A következő két évben bőven akadnak majd lehetőségek az együttműködésre a republikánusok és a demokraták között, reagálva az amerikai nép ezen elsöprő érzéseire.
Az első próbatétel azonban december 11-én lesz, amikor lejár a szövetségi kormányzati finanszírozásról szóló jelenlegi határozat. A Kongresszusnak most kötelessége ragaszkodni ahhoz, hogy ne biztosítson új pénzt az iráni háborúra, ha és amikor elfogadnak egy újabb átmeneti intézkedést a leállás elkerülése érdekében.
Trita Parsi a Quincy Institute for Responsible Statecraft társalapítója és ügyvezető alelnöke.
A szerző által a Felelős Államvezetésről kifejtett nézetek nem feltétlenül tükrözik a Quincy Intézet vagy munkatársainak nézeteit.
Forrás: https://responsiblestatecraft.org/2026-midterms-foreign-policy/?utm_source=substack&utm_medium=email 2026. november 5
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
