Tüntetés Johannesburgban jún.20-án: "A migránsok vádolása nem megoldás!", "Egységet a kapitalizmus ellen"

Az elmúlt hónapokban a „Márciustól márciusig” mozgalom által szervezett idegengyűlölő pogromok hulláma söpört végig Dél-Afrikán. Zimbabwéből, Mozambikból, Malawiból, Nigériából, Ghánából és Lesothoból több mint 178 000 munkás kényszerült elhagyni az országot. A Negyedik Internacionálé azanianiai szekciójának újsága, a Fekete Köztársaság augusztusi számában visszatér erre a helyzetre és arra a módra, ahogyan a női migráns munkavállalók manapság a leginkább ki vannak téve ennek az erőszaknak. (Szerkesztőség)

Azániában és szerte a világon minden nap olyan teherre ébrednek a migráns nők és gyerekek, amelyeket egyetlen embernek sem kellene elviselnie. Nemcsak a szegénységgel, a munkanélküliséggel és a megélhetési költségek emelkedésével küzdenek, hanem rettegésben is élnek, mivel nemzetiségük miatt rosszul bánnak velük, és felelősséget kell vállalniuk olyan problémákért, amelyeket nem ők okoztak.

Azaniában sok migráns nő kénytelen rosszul fizetett munkát végezni, ahol a munkaadók kihasználják elkeseredettségüket. Sértésekkel, fenyegetéssel és megaláztatással néznek szembe egyszerűen azért, mert más akcentussal beszélnek, vagy egy másik országból származnak. Egyesek munkahelyi szexuális zaklatás áldozatai, míg másokat megerőszakolnak vagy bántalmaznak, miközben támadóik kihasználják azt a tényt, hogy kevésbé valószínű, hogy feljelentik ezeket a bűncselekményeket. Valójában az idegengyűlölettől, a kiutasítástól vagy a diszkriminációtól való félelem gyakran megakadályozza, hogy a túlélők igazságot keressenek. A nőket idegengyűlölő támadások során megverik, kirúgják otthonukból, megfosztják vagyonuktól, és csak ruhákkal a hátukon kénytelenek menekülni. Sok családban a trauma nem ér véget, amikor az erőszak megszűnik. Még sokáig folytatódik. Tisztában kell lennünk a migráns nők elleni idegengyűlölő erőszakkal: ez nem kizárólag az egyéni gyűlölet vagy erkölcsi kudarc eredménye. Ez az erőszak egyik formája, amelyet a kapitalizmus szisztematikusan termel és tart fenn.

A kapitalista társadalom fenntartja a nők alárendeltségét otthon, a munkahelyen és a közösségen belül. A nők kevesebbet keresnek, bizonytalanabb körülmények között dolgoznak, és olyan ágazatokban koncentrálódnak (háztartási munka, gondozás, informális kereskedelem stb.), ahol a munkajogok a legkevésbé védettek, és a visszaélésekről a legkevésbé valószínű a bejelentés. A migráns nők kettős terhet viselnek: a nők általános alárendeltségét a kapitalizmusban, valamint a jogi bizonytalanságból, a nyelvi akadályokból, a családi hálózatoktól való elszigeteltségből és a kitoloncolás állandó fenyegetéséből adódó további kiszolgáltatottságot.

De kinek jó, ha a szegény embereket arra buzdítják, hogy gyűlöljék egymást? Biztosan nem kell gyűlölni a munkát kereső munkanélküli fiatalokat. Biztosan nem az útszélen zöldséget árusító nőt. Biztosan nem a háztartásbelit, a mezőgazdasági munkást, a bányászt vagy az utcai árust. A munkáscsaládok, legyenek akár helyben születettek, akár migránsok, nap mint nap ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülnek. Az igazi nyertesek azok, akik profitálnak az emberek megosztottságából.

A bevándorlóellenes érzelmek ösztönzése nem spontán. Szervezett. Mind a jobboldali, mind a „baloldali” politikai csoportok bevándorlóellenes retorikára építettek politikai kampányokat, olyan közösségeket célozva meg, ahol a xenofób érzelmeket a legkönnyebben lehet kihasználni: azokat a településeket, ahol a legmagasabb a munkanélküliség, ahol a közszolgáltatások a leglátványosabban összeomlottak, és ahol a fiatalok a legsivárabb gazdasági kilátásokkal néznek szembe. Üzenetük: a migránsok felelősek a szenvedéseidért. Fordítsd feléjük a haragodat. Mindenki, akinek a haragja egy zimbabwei boltosra vagy egy mozambiki háztartási alkalmazottra irányul, nem a szegénységi béreket fizető bányászati ​​vállalatra, a túlzott kamatlábakat alkalmazó bankra, az önkormányzatra, ahol a pártok által kinevezett tisztviselők elsikkasztják a munkavállalók béréből levont összegeket, vagy az ANC-kormányra (1), amely három évtizedes megszorításokat vezetett be, miközben „átalakításról” beszél. Évtizedek óta a politikusok és az uralkodó elit bizonyos szegmensei arra biztatták a lakosságot, hogy a migránsokat okolják a munkanélküliségért, a rossz közszolgáltatásokért és a szegénységért. De a migránsok nem teremtettek munkanélküliséget. Nem a migránsok okozták a lakhatási válságot. A migránsok nem vezettek számos közszolgáltatás összeomlásához.

Ez nem politikai zűrzavar kérdése. Ez egy osztályalapú politikai projekt, és a legbrutálisabb módon célozza meg a nőket és a gyermekeket, mert ők a legláthatóbbak és legsebezhetőbbek azokban a közösségekben, ahol az idegengyűlölő erőszak kitör.

Ezek a válságok egy olyan gazdasági rendszerből erednek, amely a profitot helyezi előtérbe az emberekkel szemben. De túl kell lépnünk ezen az általános igazságon. A munkaadók szándékosan keresik a papírok nélküli vagy bizonytalan helyzetben lévő migráns munkavállalókat, mert kiszolgáltatottságuk megkönnyíti a kizsákmányolásukat. Egy kitoloncolástól félő háztartási alkalmazott nem jelenti a bérlopást a Munkaügyi Minisztériumnak. Egy papírok nélküli mezőgazdasági munkás nem csatlakozik szakszervezethez. Egy informális szerződéssel rendelkező építőipari munkás nem utasítja vissza a veszélyes munkakörülményeket. Az idegengyűlölet, amely megakadályozza a migráns munkavállalókat abban, hogy elítéljék a visszaéléseket és érvényesítsék jogaikat, így aktívan hozzájárul a tőkefelhalmozáshoz. Minél jobban félnek a migráns munkavállalók, annál engedelmesebbek lesznek. Minél engedelmesebbek lesznek, annál jobban csökkenthető a bérük. Minél jobban csökkentik a béreiket, annál nagyobb nyomás nehezedik minden munkavállaló, állampolgár és migráns bérére egyaránt, mivel a munkaadók kihasználják a kétségbeesett és jogilag védtelen munkaerő létezését, hogy minden szinten ellenálljanak a bérköveteléseknek.

A migráns nőkkel és gyerekekkel való szolidaritás nem korlátozódhat egyszerű kijelentésekre és érzésekre. Konkrét követelésekké kell válnia, amelyek kézzelfoghatóan megváltoztatják a migráns nők és gyermekek életkörülményeit: egyenlő munkajogok minden munkavállaló számára, tekintet nélkül a migráns státuszára; minden munkavállalónak, legyen az rendszeres vagy szabálytalan, részesülnie kell a dél-afrikai munkajog teljes védelmében: a minimálbérhez való jog, a szakszervezethez való csatlakozás joga, a veszélyes munkakörülmények megtagadásának joga, valamint a fizetés elmulasztása, zaklatás vagy bántalmazás bejelentésének joga, anélkül, hogy félne attól, hogy az ilyen bejelentés kiutasítási eljárást von maga után.

Azania jövője nem építhető félelemre, gyűlöletre és erőszakra. De nem építhető olyan közös emberiségre való felhívásokra sem, amelyek érintetlenül hagyják a kapitalista rendszert, azt, amelyik szegénységet, bizonytalanságot, kizsákmányolást és erőszakot generál. A szolidaritás, amire szükségünk van, nem mindenekelőtt erkölcsi szolidaritás. Ez osztályszolidaritás: a munkások, polgárok és migránsok, nők és férfiak, alkalmazottak és munkanélküliek szervezett egysége a kapitalista osztállyal és minden, azt szolgáló politikai formációval szemben.

A harc nem a hazai és a migráns munkavállalók között folyik. A küzdelem a szegénység, a kizsákmányolás, a nemi alapú erőszak, az egyenlőtlenség és egy olyan rendszer ellen folyik, amely továbbra is emberi életeket áldoz fel a profit nevében. Amikor a munkavállalók határokon, nyelveken és nemzetiségeken átívelően egyesülnek – munkahelyeiken, közösségeikben, szakszervezeteiken belül és polgári struktúráikban –, az idegengyűlölet elveszíti a befolyását, nem azért, mert jobb ösztöneinkre apelláltunk, hanem azért, mert egy olyan szervezett erőt építettünk ki, amely politikailag és anyagilag is költségessé teszi a megosztottságot azok számára, akik elősegítik azt.

A migráció mögött álló erők – a háború, az IMF által előírt megszorítások, az erőforrás-rablás és az éghajlatváltozás – nemzetköziek. A migráns nők bizonytalan helyzetét kihasználó munkaadók határokon átnyúlóan működnek. Az idegengyűlöletet elősegítő politikai csoportok a reakciós nacionalizmus nemzetközi hálózataira támaszkodnak. Ezért az egész rendszer elleni küzdelemnek is nemzetközinek kell lennie.

A Negyedik Internacionálé (CORQI) azániai szekciója az azániai xenofóbia elleni küzdelmet a franciaországi vendégmunkások, a Száhel-övezetben lakóhelyüket elhagyni kényszerült közösségek, a bangladesi ruhagyári munkások és a latin-amerikai mezőgazdasági munkások küzdelméhez köti… mert ezek a küzdelmek mind ugyanazzal a rendszerrel szemben állnak, és ugyanazt a választ követelik: a munkásosztály független és nemzetközi szerveződését a kapitalizmus és az általa előidézett elnyomás minden formája ellen.

A Negyedik Internacionálé újjáépítése, mint a munkásosztály valóban nemzetközi szervezete, Trockij átmeneti programjában és az 1917-es októberi forradalom forradalmi hagyományában gyökerező, elválaszthatatlan minden migráns nő biztonságáért, minden gyermek félelem nélküli felnőéséhez való jogáért és minden munkás méltóságteljes élethez való jogáért folytatott küzdelemtől, születési helyétől függetlenül.

Csak egység, igazságosság és valódi osztályszolidaritás révén, amely független minden polgári párttól vagy államtól, és amelyet nemzetközileg a Negyedik Internacionálé újjáépítése köt össze, építhetünk olyan társadalmat, ahol minden nő biztonságban van, minden gyermek félelem nélkül nő fel, és minden emberi lénnyel azzal a méltósággal bánnak, amelyet a kapitalista rendszer mindig is megfosztott tőle.

1. ANC, Afrikai Nemzeti Kongresszus, Nelson Mandela pártja, amely magában foglalta a Dél-afrikai Kommunista Pártot.

(L’Internationale, 43-44.sz.)