Brazíliában az olyan vásárok, mint a Serasa Limpa Nome, eladósodott emberek tömegeit vonzzák, akik kedvezmények kihasználásával szeretnék „megtisztítani a nevüket”. Kép: IMAGO / TheNews2

Az elmúlt tizenöt évben a globális Dél országainak államadóssága megnégyszereződött, elérve a 32,2 billió dollárt.

Ennek az adósságnak a nagy részét a globális Észak hitelezői és pénzügyi intézményei tartják. A legfrissebb Nemzetközi Adósságjelentés szerint 2022 és 2024 között ezek az országok 741 milliárd dollárral többet fizettek adósságszolgálatra, mint amennyit új finanszírozásban kaptak – ez a legnagyobb hiány ötven év alatt. Dél-Afrikában például az adóbevételek mintegy 22 százalékát kamatfizetések emésztik fel. Ez a rész kétszer akkora, mint amennyit az iskoláknak és kórházaknak juttatnak.

A globális Dél pénzügyi elnyomottsága – amely magas kamatlábakkal és a tőkekiáramlás állandó fenyegetésével jár, amennyiben a profitfeltételek romlanak – kéz a kézben jár a magánadósság robbanásszerű növekedésével. Sok országban ez az arány egy évtizeden belül megduplázódott. Brazíliában például a felnőtt lakosság több mint 80 százaléka eladósodott.

Manapság minden eddiginél jobban az adósság a kapitalista felhalmozás éltetőereje. Messze attól, hogy gazdaságunk nemkívánatos mellékhatása legyen, a lakosság legkiszolgáltatottabb rétegeinek szenvedése – akik kénytelenek eladósodni, hogy fizetni tudják az élelmiszert, az iskolát, az orvosi ellátást, a lakhatást vagy a számlákat – az egyik fő mechanizmus, amelyen keresztül rekordmértékű pénzügyi profitot biztosítanak.

Társadalombiztosítás a hitelezők számára

„Ki garantálja ma a bankok profitját?” – kérdezte tőlem Lena Lavinas egy beszélgetésben a Forum for Real Economic Emancipation (FREE) rendezvényen. „A szegények. Brazíliában a bankok kamatbevételének 72 százaléka a legszegényebb háztartásoktól származik.” Lavinas, a jóléti államok financializációjának egyik vezető tudósa, a jóléti közgazdaságtan professzora a Rio de Janeirói Szövetségi Egyetemen.

Megvitattuk az állam kulcsfontosságú szerepét a gazdaságot ma uraló pénzügyi kizsákmányolás előmozdításában és védelmében. A legnyilvánvalóbb mechanizmusok a megszorítások, a szociális kiadások csökkentése és a privatizáció, amelyeket gyakran nemzetközi gazdasági intézmények kényszerítenek ki. De a legérdekesebb útvonalak egyben a legkevésbé láthatók is, kezdve a szociálpolitikával.

„Ha az állam közvetlenül garantálná a nem árualapú közszolgáltatásokat, az a piactól való autonómia tereit teremtené meg.”

Ma a globális Dél országaiban a szociális kiadások több mint fele közvetlen készpénzátutalások formájában történik; Brazíliában ez a szám meghaladja a kétharmadot. „Folyamatban van egy bankarizációs folyamat, amelyet »pénzügyi befogadásnak« neveznek. Az emberek belépnek a bankrendszerbe, és hiteleket kezdenek felvenni alapvető szükségleteik kielégítésére. Ez egy tudatos projekt. A cél a teljes monetizáció” – magyarázza nekem Lavinas.

Ez a lényeg: Ha az állam közvetlenül garantálná a nem árualapú közszolgáltatásokat, akkor a piactól való autonómia tereit hozná létre. Ezzel szemben a gazdasági logikánk számára sokkal funkcionálisabb az úgynevezett monetáris transzfereken keresztül megvalósítani a szociálpolitikát. Ily módon, különösen azokban a gazdasági rendszerekben, ahol az informális és a megélhetési gazdaság még mindig elterjedt, a pénzügyi felhalmozás valódi infrastruktúrájává válik.

„Az 1990-es évek elején a Világbank ellenezte a szegényeknek juttatott pénzátutalásokat. Azt állította, hogy nem tudják, hogyan költsék el a pénzüket. Ma azonban a Nemzetközi Valutaalappal együtt a legfőbb szószólói közé tartozik annak az elképzelésnek, hogy mindenképpen kell lennie egy biztonsági hálónak, pontosan azért, mert piacgazdaságban élünk.” Nem azért tehát, hogy az embereket függetlenítsék a piactól, hanem hogy garantálják a folyamatos integrációjukat abba.

A jövedelemtámogatás azonban egy másik funkciót is betölt: biztosítékot nyújt a hitelezők számára. A szegény háztartásoknak nyújtott pénzkölcsön kockázatos, de a rendszeres szociális transzferek csökkentik a fizetésképtelenség kockázatát. A jóléti állam így végső soron garantálja a magánhiteleket, és az állam a pénzügyi felhalmozás kockázatának csökkentésére szolgáló hatékony eszközzé válik. Más szóval, a jogtulajdonosok adósokká válnak: a szegények jogot kapnak az adósság felhalmozására.

„A tömeges fizetésképtelenség strukturálisan veszélyezteti a pénzügyi profitot. Az állam ezért beavatkozik – nem az adósságok elengedése, hanem a hitelező-adós kapcsolat folytonosságának garantálása érdekében.”

„Amikor egy átutalás kedvezményezettje hitelért folyamodik a bankhoz, el kell fogadnia, hogy a visszafizetést közvetlenül az átutalásból vonják le.” Még ez a „garantált” hitelforma is évi 28 és 35 százalék közötti kamatlábbal jár Brazíliában. A kormány részletes információkat gyűjt a transzfer kedvezményezettjeiről; a bankok egyre pontosabb adatokkal rendelkeznek az adósokról, és új pénzügyi termékeket tudnak kidolgozni. Eközben folytatódnak a megszorítások, a közszolgáltatásokat privatizálják, és családok milliói kezdenek eladósodni, hogy fizetni tudjanak a vízért, a villanyért és más alapvető szolgáltatásokért.

Nem csak a globális Délt érinti.

Brazília mindössze két évtized alatt átalakult egy minimális hitelhez jutó társadalomból egy olyanná, ahol a folyamatos adósságmegújítás kényszerű túlélési mechanizmussá vált. Az ellentmondások gyorsan nyilvánvalóvá válnak. A 2000-es évek elején bekövetkezett nagy pénzügyi integrációs hullámot a fizetésképtelenségek hulláma követte. 

2021-től kezdődően a valuta védelme és a tőkemenekülés megfékezése érdekében a brazil központi bank mindössze másfél év alatt 2 százalékról 13,75 százalékra emelte az alapkamatot. Az adósságszolgálat a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének közel 30 százalékát tette ki. 2023-ban a SerasaExperian hitelminősítő intézet 71,5 millió fizetésképtelen személyt számlált. A központi bank becslése szerint a folyószámla-tulajdonosok körülbelül fele kritikus állapotban volt a túlzott eladósodottság tekintetében. Ez a tömeges fizetésképtelenség strukturálisan veszélyeztette a pénzügyi profitot. Az állam ezért beavatkozott – nem az adósságok elengedése, hanem a hitelező-adós kapcsolat folytonosságának garantálása érdekében.

A 2023-ban indított és 2026-ban megújított DesenrolaBrasil programmal a Lula-kormány a nemzeti bankszövetséggel (FEBRABAN) együttműködve több millió nemteljesítő hitel újratárgyalását tervezi. Emellett felső határt vezet be a revolving hitelek kamatlábaira, amelyek 2023-ban meghaladták az évi 430 százalékot. A cél azonban nem a háztartások adósságának csökkentése, hanem az adósságaik törlesztését abbahagyó emberek millióinak visszaintegrálása a hitelpiacra. 

„Elsősorban dolgozó, hétköznapi családok finanszírozzák azt az államot, amely garantálja a pénzügyi tőke jövedelmezőségét.”

Ahogy Lavinas elmagyarázza, az ötlet az volt, hogy „megtisztítsák” az adósok nevét, hogy új hiteleket felvehessenek. A legalacsonyabb jövedelműek esetében az állam garantálja az adósságot azáltal, hogy átvállalja az új nemfizetések kockázatát, és társadalmasítja a lehetséges veszteségeket. Az újratárgyalás havi 1,99 százalékos kamatlábbal történik (évi 26,68 százalék, körülbelül 4,5 százalékos éves inflációval), biztosítva a Pénzügyminisztérium által garantált magas profitmarzsot.

Adatmegosztás, biztosítékként szolgáló társadalmi transzferek, állami garanciák és a fizetési késedelem fedezése: ezek néhány mechanizmus, amelyet az állam a közvagyon felhalmozásának biztosítására használ. Brazíliában ma a közbevételek körülbelül 55 százaléka közvetett fogyasztási adókból származik. Így elsősorban a dolgozó, hétköznapi családok finanszírozzák azt az államot, amely garantálja a pénzügyi tőke jövedelmezőségét. A brazil eset jól példázza az egyre áthatóbb dinamikákat, amelyek elől még a globális észak polgárai sem tudnak már menekülni.

Forrás: https://jacobin.de/clara-mattei-schulden-sozialleistungen/?ref=kolumnen-newsletter 2026. szeptember 18.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó